Gondolta volna, hogy ilyen szép hosszú kort megér?
Fodor Zsóka: Negyvenévesen, mondjuk, eszembe nem jutott, hogy egyszer majd megöregszem. Akkor úgy éreztem, örökké fiatal maradok, örökké fogok élni. Anyukám 94 évesen mindig azt mondta, nem veszek be egész altatót, mert rászokom. Azt is mondta, majd akkor járok bottal, ha megöregszem. Egyébként sokszor olvasom könyvekben, hogy a nyolcvanéves nő már anyóka. Ilyenkor kiszaladok a fürdőszobába, belenézek a tükörbe és megkérdezem, miről beszélnek ezek?
És mit lát a tükörben?
F. Zs.: Hála a jóistennek és a jó génjeimnek – édesanyám száz éven túl volt, amikor meghalt –, jól vagyok. Még nem nagyon ráncosodom, amikor kisminkelem magam, amit nem szeretek, döbbenten látom, mondják is, 20 évet nyugodtan letagadhatok.
A strandon még mutatkozik fürdőruhában?
F. Zs.: Miért ne?! Csak nem kétrészes, hanem egyrészes fürdőruhában. Főiskolás koromban volt egy hasi műtétem, amit nem szépen vágtak fel, azóta nem vettem és veszek fel bikinit.
Nem akarta plasztikáztatni a hasát?
F. Zs.: Soha eszembe nem jutott. Én ezzel a vágással kétszer férjhez mentem, hogy a flörtjeimről és egyéb kapcsolataimról már ne is beszéljek. Egyébként szoktam hallani, ahogy a nők sikoltoznak, hogy narancsbőrük van. Nekem is van, de azt szoktam mondani, én magam vagyok a narancs. Egyébként azon vettem észre, hogy mégiscsak öregszem, hogy mindig gyönyörű fehérneműt veszek magamnak. Ha bárhol rosszul lennék, és mentőt kellene hívni, csettintsenek a mentősök, milyen szép és gusztusos fehérneműje van Magdi anyusnak.
Gyakran eszembe jut, hogy tulajdonképpen időskorára egyedül, család nélkül maradt. Kire számíthat, ha valami baj éri?
F. Zs.: A 81. születésnapomat Pécsett ünnepeltem, jó ideje ugyanis ott élek. 12 közeli barátomat hívtam meg egy étterembe, ahol elmondtam, azért nem költözöm vissza Pestre, mert ott biztosan nem tudnék tizenkét engem érdek nélkül szerető embert így meghívni vacsorára. Pécsett megragadtam, leragadtam, itt nem Magdi anyust szeretik, hanem Fodor Zsókát. Pontosan tudom, ha éjjel felébredek, és mondjuk, nem érzem jól magam, ezek közül az emberek közül bárkit felhívhatok, hogy segítsenek.
Jó pár éve egyedül él. Nem hiányzik a férfierő az életéből?
F. Zs.: Két téma van, amiről már nem szeretek meg már nem is érdemes beszélni. Hogy miért nincs gyerekem, de erről azért annyit elmondhatok, azt bánom, hogy nem találtam olyan férjet, akinek szültem volna. A másik, hogy miért nincs férfi az életemben. Volt két férjem, mind a kettő meghalt, tehát én többszörös özvegy vagyok. A volt vőlegényem is meghalt már régen, és ami miatt a nők megőrülnek, a szex, az engem már nem érdekel. Azért, hogy én főzzek, mossak valakire, hogy esetleg a nálam fiatalabb férfira elköltsem a keservesen összekuporgatott pénzemet, azt már nem. Ahogy mondtam, csodálatos barátaim vannak, ha akarok, velük vagyok, de imádok egyedül lenni, soha nem unatkozom, nekem férfi legalább 20 éve nem hiányzik az életemből. A gyerekről még csak annyit, vannak jó gyerekek, akik halálukig ott vannak a szüleik mellett, ha kell, gondozzák őket, de olyanokat is ismerek, akik bedugták őket egy idősek otthonába, hogy ne legyen rájuk gondjuk, és sokszor feléjük sem néznek. Én az anyámmal ötven éven át, egészen a halálig együtt éltem, nekem ő volt a barátnőm, az anyám, a gyerekem. Neki tulajdonképpen nem is volt saját élete, ő az én életemet élte. Ahova csak lehetett, vittem magammal, ha nem volt velem, mindent el kellett mesélnem neki, hogy mi minden történt. Mi úgy összenőttünk, hogy elképzelni nem tudtuk volna az életünket egymás nélkül.
Nem bántja, ha azt mondom, tulajdonképpen ez egyfajta függőségi viszony volt?
F. Zs.: Dehogy bánt, én is tudom, sok ilyen van, de mondok egy meglepő dolgot. Van, volt egy bátyám, 1956-óta Venezuelában élt, a pandémia előtt halt meg. Én mindent megtettem az anyámért, ő mégis a tőle távol élő bátyámat szerette jobban.
Ön hogy tervezi az öregkorát?
F. Zs.: Egy biztos, nem megyek nyugdíjasházba, egyrészt nincs annyi pénzem, borzasztó magasak a beugrók. Nekem nincs saját lakásom, amit felajánlhatnék, mert Pécsett és Pesten is bérelek lakást. Remélem, ami pénzt összegyűjtöttem az életem folyamán, abból majd megengedhetem magamnak, hogy ha szükségem lesz rá, egy gondozót, ápolót megfizessek, magam mellé vegyek. Nem tudom, hogy lesz, de Zsuzsika, erre térjünk vissza, mondjuk, tíz év múlva.
Kiemelt kép: Szabolcs László/fotocentral.hu
