Hazai sztár

Bíró Ica az édesanyjáért aggódott a legjobban: „Borzalmas volt számára, hogy a lányát így meghurcolják”

Úgy tűnik, továbbra sincs vége a Metal Lady régóta tartó vesszőfutásának. Ő azonban nem adja fel.

A következő mondat a mai napig a fülé­ben cseng. „Nem magával van a baj, Icuka, hanem azzal, hogy magának túl jó helyen vannak az ingatlanjai” – mondta neki a végrehajtó-helyettes, mielőtt rátette a kezét az énekesnő otthonára. Nemrégiben kiderült, hogy a végrehajtó egy korrupciós bűnözőcsoport nyolcadrendű vádlottja. A bíróságon beismerte a bűnösségét, azt, hogy korrupt pénzen vette a végrehajtói pozícióját, amiért másfél év felfüggesztettet és ötmillió forint pénzbüntetést kapott. Ica máig a hitéből merít erőt. „Kicsináltak, kisemmiztek, lenulláztak a bűnt elkövető  hatalmasok, mégis tele vagyok energiával, hittel. A hitem erős, és tudom, előbb-utóbb győz az igazság. Hányszor eszembe jut a nagymamám és az ő bölcsessége. Mindig azt mondta, sose legyek eltartott, kitartott, és minden fillérért dolgozzak meg! Így éltem és élem a mai napig az életem.”

„Az édesanyám is adott kölcsön”

Az exmodellnek hajdan valóban csodás ingatlanjai voltak, de ahogy mondja, nem ingyen kapta őket, keményen megdolgozott értük. Semmije nem maradt, ha nem fogadta volna be a családja, hajléktalanként élhetne. „Azzal nyugtatom magam, hogy mindent el lehet venni tőlem, de a tisztességemet és a becsületemet nem. Én magam adtam el az utolsó ingatlanom, hogy kifizethessem a bírósági perek illetékeit, a baráti és családi kölcsönöket. Az édesanyám is adott kölcsön, neki is megadtam, őszintén megmondom, érte jobban aggódtam, mint magamért. Már nem fiatal, az, hogy a lányát így meghurcolják, borzalmas volt számára. Szerencsére strammul viselte, erős asszony, sok erőt merítettem belőle. Persze nemcsak érte, hanem a lányomért és magamért is aggódtam, nehogy belebetegedjünk ebbe az egészbe. A test, a lélek, a szellem harmóniáját sikerült megőriznem. Erről hajdan könyvet is írtam, tanítottam, most a saját életemben gyakorolhattam. A legfontosabb, hogy történjék bármi, az ember gondolkodjon mindig pozitívan, mert a gondolatnak, a kimondott szónak teremtő ereje van, de rombolni, pusztítani is képes” – mondja meggyőződéssel.

Édesanyja a mai napig biztos támasza (Fotó: Archív)

„Előbb-utóbb győz az igazság”

A Metal Lady a mai napig keményen dolgozik. Miután a fellépésekből nem tudott megélni, a tartozásait visszafizetni, éveken át biztonsági őrként kereste a kenyerét. „Sokan kérdezték, ismert és népszerű énekesként nem szégyellem-e, hogy ilyen munkából kell megélnem. Azt szoktam mondani, szégyellje magát az, aki ezt velem megtette. Aki hagyta, hogy ebben az országban tisztességes embereket csapjanak be. Nekem 300-350 ezer forint volt a felvett hitelre a kamatom, amit egy tollvonással átírtak egymillióra. Ezt már nem tudtam kifizetni. Hogy legyen miből megélnem, igen, elmentem biztonsági őrnek. Dolgoztam amerikai filmek forgatásánál, én biztosítottam a terepet. Hajnal 4-kor keltem, hatra mentem dolgozni, aztán 24 órán át nem volt megállás. Volt, hogy télen, a jéghideg autómban éjszakáztam, mert hazamenni nem tudtam. Másnap folytattam a munkát. Amikor felismertek az emberek, odajöttek hozzám, letérdeltek, kezet csókoltak, és azt mondták, le a kalappal előttem. Aztán voltam őr a komáromi erődben, Pátyon, a pomázi kastélyban, de voltam eladó butikban. Szóval én végigcsináltam mindent, amit csak lehetett.”

Most, 66 évesen riportergyakornok lett (Fotó: Archív)

Az asztrológus biztatja

Ica most, 66 évesen a Buda és környéki televíziónál dolgozik mint riportergyakornok. „Nagyon szeretem ezt a munkát. Időközben nyugdíjas is lettem, 103 ezer forint a nyugdíjam, nem túl sok, de nem panaszkodom. Kapok segélyt az önkormányzattól, a rezsiben is segítenek, sőt télen, miután kandallóban fűtöttem, kaptam tűzifát. Más világ, amiben most élek, össze nem lehet hasonlítani a korábbi életemmel, de megmondom őszintén, nagyon remélem, hamarosan fordul majd Az asztrológus, akit régóta ismerek, azt mondta, ne aggódjak, nem lesz semmi baj, a horoszkópomban az áll, már nem kell soká várnom, mert olyan vagyok, mint a főnixmadár. Magasabbra repülök majd, mint valaha. De azt is mondta, nem lesz könnyű, meg kell érte harcolnom, de tartsak ki, mert nagy és pozitív változás várható!”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!