Hazai sztár

Gyebnár Csekka: „Az orvosok sem gondolták, hogy ez sikerülhet”

Mindent betartott, ám hiába, a családalapítás még várat magára. Most azonban úgy tűnik, mégis van remény.

Sokakat érint a kérdés, hogy a pajzsmirigyzavar miatt jelentkező hormonproblémák, amelyek a teherbeesést vagy bizonyos esetekben a baba kihordását is nehezítik, gyógyíthatók-e. A színésznőt jó ideig nem biztatták az orvosok, de most úgy tűnik, újabb lehetőséget kapott a sorstól, mivel helyreállt a pajzsmirigyműködése.

„Nem akarok több gyógyszert szedni”

Annak idején, amikor megkapta a nem túl biztató diagnózist, eldöntötte, mindent megtesz a gyógyulás érdekében. Sajnos a gyógyszeres kezelésekre rosszul reagált, a szervezete nem tolerálta a kemikáliát. Meg is fogadta, amint tudja, elhagyja a pirulákat és az injekciókat. Sok évébe került azután, hogy a hormonkezelések miatt felszedett kilóktól megszabaduljon, visszanyerje fizikumát és persze az életkedvét. És most, amikor már senki nem kecsegtette azzal, hogy bekövetkezhet a végleges gyógyulás, megtörtént, amire senki sem számított. Végre tökéletesek az eredményei. Ezzel pedig az is lehetővé vált, hogy anyai örömök elé nézzen. De hogyan is sikerült mindez? „Egy idő után megfogalmazódott bennem, nem akarok több gyógyszert szedni. Viszont utánajártam, mit tehetnék még annak érdekében, hogy jobban legyek. Rájöttem, hogy rengeteg múlik a táplálkozáson. Az elmúlt években ugyanis számos ételallergiát diagnosztizáltak nálam, például a gluténérzékenységet. Hüvelyeseket és bizonyos gyümölcsöket sem ehettem jó ideig. De olyasmire is fény derült, amire álmomban sem gondoltam. Én, aki gyerekkoromban a friss tehéntejet is megittam, azt hittem, soha nem lehetek a laktózra, a tejcukorra, a tejsavra érzékeny. A kávéfüggőségemet ugyancsak minimalizálnom kellett. De a lényeg, hogy a speciális étrend mellett a jóga és a talpon keresztül végzet idegterápia együttesen segített a mostani állapot elérésében. Helyreállt a pajzsmirigyműködésem, újabb esélyt kaptam a sorstól” – meséli lelkesen.

Párjával, Istvánnal (Fotó: Archív)

A kertész­kedéssel kezdődött minden

Csekka ma már alig vásárol élelmiszert a boltban, a késztermékeket szinte teljesen száműzte az életéből. Megtermel magának mindent, és abban bízik, hogy hamarosan tyúkokat is tarthat a kertjükben. „Nem tudom, más hogy van vele, de én már annyi betegséggel megküzdöttem, ami mindig a táplálkozásra volt visszavezethető, hogy tényleg félve veszek meg bármit. Szerencsére van egy kert a Pilisben, amit a férjem családja már ötven éve művel. Egy hagyományos, régi üvegház és sok régi gyümölcsfa is van benne. Mi pedig igyekszünk mindenből ültetni, amit csak szeretünk. A salátától a mogyoróig mindent megtermelünk, befőzünk, fagyasztunk, és persze a barátainkat is ellátjuk friss gyümölccsel, zöldséggel. Most, amikor végre már tényleg igazán örülhettünk a jó időnek, az volt az első dolgom, hogy ledobjam a cipőm, és mezítláb végigsétáljak a fűben. A földet pedig kesztyű nélkül túrom. Az sem érdekel, hogy meddig kell sikálnom a kezemről a földet. Csak egyet sajnálunk, nagyon messze van tőlünk, de már tervezzük, hogy önfenntartó életmódra váltunk, és ennek érdekében egy kis házat is felépítünk, ahová kiköltözhetünk. A sarkadi gyerekkorom jut eszembe, akkoriban is folyton a csere- és krumplibogarakat szedegettem a növények leveleiről, vagy épp etettem a tyúkokat. Számomra nem újdonság kapálni, ültetni, nagyon élvezem, és örülök, hogy most felnőttként is újra megadatik ez az életforma.”

Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

„Az erkély tele van gyógynövényekkel”

Bár a kertészkedés nem új keletű hobbi, az egészségét és emellett az újabb terveit is ennek köszönheti. „A színészkedés mellett mára a gyógyítás és a természetgyógyászat is a mániám lett. Ehhez autodidakta módon képzem magam, fitoterápiát tanulok, közben pedig folyamatosan végzem a különböző tanfolyamokat, amelyekre az interneten lelek. Az erkélyem most is tele van gyógynövényekkel. Nagy álmom, hogy idővel tele legyen a kamra gyógyteákkal, esszenciális olajokkal, gyógyírekkel, krémekkel, kozmetikumokkal, amiket én teremtettem.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!