Hazai sztár

„Rám erőltettek egy karaktert, ami igazából nem én voltam” – Exkluzív interjú Kiszel Tündével

Eddig sohasem mesélt arról, hogy a kissé egyszerűnek tűnő naptárdíva és a valódi énje között milyen éles a különbség.

Mostanában nagyon keveset tudni önről. Hogy van, hogyan telnek a napjai?
Kiszel Tünde: Nagyon köszönöm a kérdést, igazán jól vagyok. Szerencsére pörgősek a napjaim, sokat dolgozom. Rengeteg felkérésem van különböző céges rendezvényekre, névnapokra, születésnapokra, leány- és legénybúcsúkra. A lányok szeretnek velem csacsogni, a fiúknál meg egyszerűen imádom, ahogy körülrajonganak, és lesik minden kívánságomat. Nemrég egy esküvőn is én voltam a sztárvendég. Ujjongtak, amikor beléptem, szóval lubickolok az emberek szeretetében. Emellett szépségversenyeken zsűrizek, tévés felkéréseknek teszek eleget, a napokban drága szomszédnőm, Molnár Nini új, tavaszi kollekció­jának az arca lettem, ami igen megtisztelő, de elsősorban édesanya vagyok.

Aki ismeri, tudja, hogy Donatellával csodás a kapcsolatuk.
K. T.: Nagyon szerettem volna kisbabát, és ezt az ajándékot 21 évvel ezelőtt megadta nekem a Jóisten. Amióta Donatella megszületett, ő van az első helyen az életemben. Nincs az a munka vagy elfoglaltság, ami nála fontosabb lenne. Rengeteg jótékonysági koncerten énekel, a Bazilikától a Mátyás-templomon át a zsinagógáig mindenhol fellépett már, én pedig egyetlen alkalmat sem hagyok ki. Most diplomázik a Zeneművészeti Egyetemen, úgyhogy a tehetségén és a szorgalmán kívül kis korában a sok operába járás és persze az operaénekes édesapja megtette a hatását. Szerényen megjegyzem, egyébként nekem is mindig mondták, hogy jó hangom van, úgyhogy lehet, tőlem is örökölt valamit ezen a téren.

A lányával, Donatellával rengeteget utazik (Fotó: Archív)

A kislányból mindjárt felnőtt lesz, nem fél, hogy lassan kirepül otthonról?
K. T.: Remélem, még azért pár évet velem marad. Nagyon nagy szeretetben élünk itthon, és azért még fiatal és éretlen. De 25-26 évesen, főleg a mai felgyorsult világunkban azt gondolom, már eljöhet az idő, hogy belekezd a nagybetűs életbe. Hogy őszinte legyek, nekem minden vágyam, hogy megérjem a nagymamaságot. Félek, nagyon el fogom kényeztetni az unokámat, de talán ez is a feladatom. Finomakat főzök majd neki, sokan mondják, jól sütök-főzök. De mindenképpen szeretném bevezetni a komolyzene világába, megmutatom neki a világot, és átadom neki is az egyik legnagyobb szenvedélyünket Donatellával, a jótékonykodás szépségét. Fontos a lelkünknek, hogy segítsünk a rászorulóknak! De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen nem mostanában leszek nagymama. Donatellával a házasságról is szoktunk beszélgetni. Neki is mindig elmondom, amit a leánybúcsúkon is szoktam, hogy rajtunk, nőkön is sok múlik. A hosszú házasság titka ugyanis a tolerancia és a szeretet.

Bölcs gondolat, és úgy sejtem, tapasztalatból beszél.
K. T.: Igen, de többször megjártam, ha a magánéletemről beszéltem, így kérem, bocsássa meg nekem, ha túlzott részletekbe nem megyek bele. De nem tagadom: boldog és teljes életet élek. Jól érzem magam a bőrömben, és társ is van mellettem.

Pályafutását egykor fotómodellként kezdte, naptárjaira ma is nagy a kereslet (Fotó: Story-Best Archívum/fotocentral.hu)

Jó tudni, hogy mára minden téren boldog. Hagyott önben bármilyen sebet a múlt? Értem ez alatt azt, hogy néhányan ma is az ország „csacska Tüncijének” jegyzik.
K. T.: Nem bánok semmit, ami egy nagyon szerencsés helyzet. Ha mérlegre teszem, sokkal több jót kaptam a sztárvilágtól, mint rosszat, ugyanakkor nem mondom, hogy néha nem bánt, hogy félreismertek az emberek. A műveltségem nem kellett a tévében, és rám erőltettek egy karaktert, ami igazából nem én voltam. A show-biznisz már csak ilyen, és nehéz kilépni, ha már beskatulyáztak. Hamar megértettem és elfogadtam, mi hogy működik, úgyhogy nem okolok senkit semmiért. Megértem, hogy kevésbé lett volna érdekes, ha a négy és fél órás Wagner-operákról mesélek, amiket kis koromtól faltam, holott köztudottan nehezen emészthető művek. De olykor azért megvillanthattam a tudásom, és azt például senki sem veheti el tőlem, hogy azon kevesek közé tartozom, akik a nemzet, sőt a világ nagyjaival interjúzhattak. Sinkovits Imrétől Luciano Pavarottin át Sylvester Stallonéig. Vagy hogy évekig vezettem szenteste műsort a televízióban, mert küldetésemnek éreztem, hogy könnyebbé tegyem az ünnepet azok számára, akik egyedül töltik. Betelefonálhattak, és beszélgethettek velem és a vendégeimmel is.

Más bélyeget, ő fehérneműt gyűjt (Fotó: Csibi Szilvia/fotocentral.hu)

Az elmúlt években soha nem szédítette meg a sztárvilág? Például akár egy titkos, viharos sztárszerelem erejéig?
K. T.: Soha, pedig sokan megkörnyékeztek akkoriban. Tudom, hogy egy intelligens pedagógus édesanya, egy híres orvosprofesszor édesapa és egy fantasztikus fül-orr-gégész főorvos testvér mellett picit kakukktojás vagyok a családban a médiakarrierrel, de amit otthonról hoztam, azt mindig szem előtt tartottam. Szeretetre, jóságra és becsületre neveltek a drága szüleim, és mindig fontos volt számomra, hogy tükörbe tudjak nézni. Édesanyámmal mindent megbeszéltem, ő volt a legfőbb bizalmason, aki mindig hitet és erőt adott, nem okoztam volna neki csalódást. Sosem voltam a kalandok vagy az egyéjszakás kapcsolatok híve, nekem mindig kellett a szerelem. Hiába nézett ki valaki nagyon jól, ha nem ért el a szívemhez.

Önnek el is hiszem. Olyan szép, kerek minden az életében, mondja, mire vágyik még?
K. T.: Annak örülnék, ha még sokáig minden így maradna, ahogy most van. Hogy egészségben és szeretetben együtt legyen a családunk. Semmi mást nem kérek.

Semmi plasztika

Ritka, hogy a sztárvilágban valaki nem él szépészeti beavatkozásokkal, Tünde azonban határozottan elutasítja őket. „Rajtam semmi plasztika nincs, pedig sokan megkeresnek, hogy reklámért cserébe ingyen is elvégeznének rajtam bármit. Azt gondolom, a belső szépség minden korban kisugárzik, kár, hogy sokan nem így látják magukat.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!