Hazai sztár

Novodomszky Éva: „A Story az életem minden fontos pillanatában ott volt”

Az Almárium műsor­vezetője a Story magazin 25 éves jubileuma alkalmából adott exkluzív beszélgetésben élete fontos pillanatairól is mesél.

Emlékszik még azokra az időkre, amikor először szerepelt az újságokban?
Novodomszky Éva: Hogyne, amikor elkezdtünk képernyőzni, akkor az első megjelenéseket a televízió szervezte le. Akkor még nem azért kerestek minket, mert kíváncsiak voltak ránk, sokkal inkább azért, hogy bemutassanak a nézőknek. Eleinte rettenetesen furcsa volt. Az első interjúk gyakorlatilag olyanok voltak, mint amikor az általános iskolában régen körbeadtunk egy füzetet, és beleírtuk, hogy kinek mi a kedvenc színe, étele, országa…

Aztán eljött az az időszak, amikor már kifejezetten önre lettek kíváncsiak.
N. É.: Akkor már olyan dolgokat akartak megtudni rólunk, például hogy milyen életmódot folytatunk, vagy miképp ünnepeljük a karácsonyt. Emlékszem, már októberben ünnepi hangulatot varázsoltak a stúdiókban. És gyönyörű fotózásokat szerveztek díszes környezetben, trendi ruhában. Az már a sztárok csillogó világát idézte.

Az első storys beszélgetésről milyen emlékeket őriz?
N. É.: Nem vagyok benne száz százalékig biztos, de úgy rémlik, itt mutattam be a nyulamat, Bogyót. Gyerekkoromban emeletes házban laktunk Szarvason, így sosem volt saját háziállatom. Mindenképp szerettem volna kutyát, macskát, de nem lehetett. Ugyan voltak sziámi harcoshalaink akváriumban, de az mégsem ugyanaz. Amikor már egyedül éltem Budapesten, ez a nyuszi volt az első háziállatom, amit ráadásul én magam vásároltam, és akiről egyedül gondoskodtam.

Bogyóval 2003-ban (Fotó: Rákosi Péter/fotocentral.hu)

Emlékszem, mesélt róla korábban. Ő volt az, aki elrágta a volt férje, Salvo olaszországi repülőjegyét…
N. É.: Nagyon okos, ravasz, csibész állat volt. Sok témát szolgáltatott. Visszatérve, a Story az életem minden fontos pillanatában ott volt. Tulajdonképpen végigkövette a felnőtté válásomat. Amikor megismerkedtünk Salvóval, és amikor a fiaimmal, Cristianóval és Marcóval voltam várandós, akkor is készült egy-egy fotósorozat.

Hozzászokott, hogy kíváncsiak önre?
N. É.: Elfogadtam, hogy ez természetes velejárója a munkámnak, hiszen ott vagyok sokak nappalijában. Bár Budapesten az ember könnyebben belebotlik egy ismert személybe, vidéken járva gyakran tapasztalom, hogy az ott élők odafordulnak hozzám, kedvesen érdeklődnek felőlem, rákérdeznek a gyerekekre. Tehát képben vannak az életemmel, tudják, hogy mi van velem. Megszoktam már, ez az életem része. Főleg most, hogy magazinműsorokban dolgozom, és olyan témákkal foglalkozom – korábban a Család-barátban, most az Almáriumban –, amelyek a családi életben fontosak, ami a nézőket a mindennapi életvitelükben segíti. Talán emiatt közvetlenebb a viszony köztünk.

Igen, ön azok közé a hírességek közé tartozik, akik botrányok nélkül is fent tudták tartani az érdeklődést.
N. É.: Bár híradózással kezdtem, már a pályám elejétől engedtek más műsorokban szerepelni, így lényegesen több nézőhöz jutottam el. Dolgoztam oktatási, turisztikai, főzős, zenés és show-műsorokban. Mivel többfelé voltam látható, az érdeklődés is nagyobb lett. Balhé nélkül is kíváncsiak voltak rám. De elvitathatatlan, hogy erős hírértékkel bírt az is, amikor kiderült, hogy külföldi a férjem, sok interjúban kérdeztek az olaszos családi életemről.

Fotó: Borzi Vivien

Gondolta volna 25 éve, hogy egy 25. születésnapját ünneplő sztármagazin címlapján szerepel majd?
N. É.: Meg sem fordult a fejemben! Annak idején nem tudhattam, meddig tart majd ez az egész. Eleve olyan alkat vagyok, hogy sosem tervezek túlságosan előre. Mindig figyeltem, milyen irányt vesz az életem, milyen lehetőségek vannak előttem. Egyszerűen csak próbáltam kihozni magamból a legjobbat, és így haladni előre. Éppen ezért nem csinálnék semmit sem másképp. Nincs olyan, hogy ezt nem próbálnám ki, amazt pedig nem merném megugrani.

Hogyan látja a jövőjét? Miről adhatunk hírt önnel kapcsolatosan az elkövetkező években?
N. É.: Mindig tanulok valamit, ami érdekel, még ha nem is iskolai keretek között. Hisz bármikor vehet egy kanyart az életem, ahogy az történt korábban, amikor a vendéglátás vagy a tésztagyártás felé fordultam. Nagyon régi tervem, hogy olyasmivel foglalkozzam, ami az egészségmegőrzéssel kapcsolatos. Most épp ebbe ásom bele magam. Elsősorban magam miatt, de ha kisül belőle egy vállalkozás, akkor örömmel állok elébe.

Kiemelt kép: Borzi Vivien

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!