Remekül néz ki, fiatalos, egyáltalán nem látszik a kora.
Zoltán Erika: Azért velem is múlik az idő, de ez így természetes. Az a fontos, hogy 33 éve, amióta a férjemmel együtt vagyunk, és amióta megszületett a lányom, olyan harmóniában, szeretetben élek, élünk, hogy szerintem ez látszik rajtam. No és egész életemben azt csinálhattam, csinálhatok, amit szeretek. Énekelek.
Soha semmilyen törés nem volt az életében?
Z. E.: Kinek az életében nincs? Volt apám, de mégsem, mert gyerekkoromban elhagyott minket, és csak a halála előtt néhány évvel találtunk újra egymásra. Persze édesanyámtól és a nagymamámtól rengeteg szeretet, törődést, figyelmet kaptam, de azért az mégiscsak jó, ha van egy gyereknek apja is. Ezt pontosan látom a lányomnál.
A szeretet mellett az örök aggódás is folyton jelen van a mindennapjaiban…
Z. E.: Ez így van, de ehhez hozzáteszem, hogy a férjem még nálam is jobban aggódik. Ha meg kellene mintázni az ultraparás szülőket, akkor mi ketten azok vagyunk. Elhíresült mondásunk: „Lassan szaladj!” Azt gondolom, Zoékámnak ebből semmilyen hátránya nem származott. Huszonöt éves, hihetetlen jó természetű, békés, türelmes, bűbájosan kedves, aranyos felnőtt lány lett belőle, aki egyébként ugyanilyen aggódós a saját kutyájával, a szerelmével, mint amilyenek a szülei. Sőt a barátnője kislányát éppen úgy szereti, úgy aggódik érte, mintha a sajátja lenne. Már látom, ha egyszer neki is lesz gyereke, milyen csodás anyuka válik belőle. Egyébként hamarosan keresztanyukája lesz ennek a csöppségnek.
Úgy tudom, már nem él az édesanyja.
Z. E.: Sajnos 2009-ben elment, de míg élek hálás leszek neki, mert tiszta szívből mondhatom, tisztességes embert nevelt belőlem. Néha térden csúszott azért, hogy nekem mindent megadjon. Ő is aggódós anyuka volt, így naponta legalább egyszer beszéltünk telefonon. Aztán fordult a kocka, ahogy idősödött, beteg lett, már én aggódtam érte, én lettem az ő védőbástyája.
Ahogy mondtam, remekül néz ki, fiatalos, de mit tesz ezért? Mi a titka?
Z. E.: Kislány korom óta táncoltam, ez nemigen tett jót az ízületeknek, így 22-23 éves koromra már itt fájt, ott fájt a térdem, a derekam. Hamar meg kellett tanulnom ezekre odafigyelni. Aztán jött a klimax, ami nálam tíz éven át tartott, és nagyon meggyötört. Ezalatt is sok mindent megtanultam, például gyökeresen átalakítottam az étrendemet. 2017 óta nem iszom tejet, nem eszem tejterméket, ez rengeteget segített például az ízületeim állapotán, a fizikumomnak hihetetlenül jót tett. A vitaminok gyerekkorom óta beleivódtak az életembe, ezt anyukámnak köszönhetem, mert mindamellett, hogy zenész volt és énekelt, és egy könyvmoly, az egészségügyben is dolgozott. Ő mindig törekedett arra, hogy foglalkozzunk a vitaminháztartásunkkal.
Úgy tűnik, nemcsak az egészségére, de a házasságára is nagyon vigyáz, hogy az fennmaradjon. 33 év, az nem kevés.
Z. E.: És remélem, még ugyanennyi hátra van. Receptet nem tudok adni, hogyan lehet ilyen hosszan valakivel együtt élni. Azt gondolom, hogy mi a férjemmel nagyon jól megtaláltuk egymást, függetlenül attól, hogy a Robi hat évvel fiatalabb nálam. Már a megismerkedésünkkor éreztük a rengeteg beszélgetésből, hogy egy húron pendülünk. Ennek ellenére 33 évvel ezelőtt az összecsiszolódás nem volt könnyű. Én erőszakosabb típus vagyok, szeretem, ha az történik, amit én akarok. Egy jó kapcsolatban ez nem mehet mindig így. Aztán megtanultam, megtanultuk egymást kezelni. Ha visszagondolok, az első három-négy évünk nagyon szenvedélyes, viharos volt, akkoriban hatalmasakat tudtunk vitatkozni, veszekedni. De hát ezek viszik előre a kapcsolatot, ezeken keresztül tanulod meg a másikat. Ha az ember ezeket túléli, akkor minden valószínűséggel működhet a közös jövő. Ahogy ez nálunk is volt, van és lesz.
Kiemelt kép: Toroczkay Csaba/fotocentral.hu
