Hazai sztár

Kasuba L. Szilárd: „Apám úgy terelgetett, hogy fel sem tűnt, nevelési szándékkal teszi”

A műsorvezető is így próbálja nevelni a lányát: több száz kilométer választja el őket egymástól, mégis bizalmas a viszonyuk.

Ugyanolyan jókedvű, pörgős és jóképű, mint 2014-ben volt, amikor műsorvezetőként elköszönt a nézőktől és a képernyőtől. Kasuba L. Szilárd most visszatért, és ezzel nem csak neki, a lánya életében is új időszámítás kezdődik „Sok mindent át kell majd szerveznünk, ami nem csak tőlem, a lányomtól is sok rugalmasságot igényel majd. ­Virág azonban nagyon biztatott, hogy kezdjek el újra tévézni” – mondja a Sikeres leszek! műsorvezetője, akit mostantól vasárnaponként láthatunk a képernyőn.

„Akkor látjuk egymást, amikor akarjuk”

Többször mesélt Virágnak azokról az időkről, amikor hét napból hetet a stúdióban töltött. „Virág azokra az időkre még nem igazán emlékszik vissza, hiszen hároméves volt. Azóta sok minden megváltozott az életünkben, ma például Debrecenben él az anyukájával, akitől hét éve váltunk el. Nagyon szépen rajzol, szóba került már a művészeti iskola is, amihez a fővárosban remek lehetőségei lennének. Mai fejjel gondolkodva, talán alakulhatott volna másként is a közös életünk az anyukájával. Amire viszont nagyon büszke vagyok, hogy Virággal így is bizalmas, bensőséges lett a kapcsolatunk. Akkor látjuk egymást, amikor csak akarjuk, a köztes időkben pedig órákat beszélünk egymással. Hiába kamaszodik, felhív, és azt mondja: ’Apa, te vigyél minket a barátnőimmel koncertre, mert te olyan vagány vagy.’ Ennél szebbet ebben a korban egy lány nem mondhat az apukájának. Csodálatos visszajelzés ez nekem” – meséli.

Nem hétvégi apuka (Fotók: Archív)

„Motort kaptam, és pénzt benzinre”

Szilárd nem az a klasszikus kéthetente hétvégi apuka. Viszont kellően laza ahhoz, hogy Virág minden tervébe, ötletébe beavassa. „Ha úgy szeretne nálam időt tölteni, hogy közben a barátnőjét is elhozza, rajtam az sem múlik. Sőt olyan értelmes és jó gyerek, hogy igazából teljesen rábízom, hadd döntsön ő az életéről. Fusson csak bele a hibákba, tapasztaljon meg minden olyat, ami természetesen nem veszélyezteti a testi épségét. Hiszem, hogy csak így válhat a saját sorsáról felelősséggel dönteni tudom, vállalkozó felnőtté. Nekem is hasonlóan telt a gyerekkorom. Élsportolóként sem ellenőrizték, valóban elmegyek-e a napi két edzésre. Az én felelősségem volt, és amikor megtapasztaltam, minek mi a következménye, már nem vonzott a lógás. Apám is úgy terelgetett, hogy fel sem tűnt, nevelési szándékkal teszi. Motort kaptam, pénzt benzinre, amikor pedig eldöntöttem, nem akarok továbbtanulni, mert a kajakozás mellett úgy gondoltam, jó lesz nekem apám mellett az építőiparban, meg sem próbált lebeszélni. Helyette alaposan befogott. Azt mondta, úgyis tiszta izom vagyok, így negyedik előtt, a nyári szünetben megkaptam a T72-es betonfúrót napokra. Még azelőtt rájöttem, nem a fizikai munka lesz az én utam, hogy teljesen lerontottam volna az iskolában az átlagom. Utólag mondta csak el, hogy ez volt a célja” – emlékezett.

Apai feladat

Szilárddal a lánya szerettette meg az alternatív rockot. Kedvenc együttesük a ­Carson Coma, már csak a közös fotó hiányzik a fényképalbumukból. „Azt hiszem, igazán különleges rajongójuk lett az elmúlt években a lányom. Minden számukat kívülről fújja, és az első sorban tombol a koncertjeiken. Remélem, hamarosan valóra válthatom azt az álmát, hogy személyesen is találkozhat az együttessel” – árulta el.

„Megváltozott a szakmánk”

Végül gazdasági mérnöki végzettséget szerzett, és tanult hangképzést és színpadi mozgást is a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2001-től azonban – több mint tizenhárom éven át – a televízió lett az igazi „szenvedélye”. „Ma, amikor újra kamera előtt állok, azért érzem, mennyi minden megváltozott a szakmánkban, de ugyanúgy élvezem a forgatással járó munkát. És közben szeretettel gondolok vissza a régi időkre is: az egyik legkedvesebb kollégámmal, ­Palotás Petrával egykor az Ötletházat vezettük együtt, és a mai napig kapcsolatban vagyunk, lájkoljuk egymást a közösségi oldalakon, ha Magyarországon jár, találkozunk. Jó időszak volt az is, ahogy a mostani is az lesz, bízom benne. A Sikeres leszek! című műsor vezetését azért vállaltam örömmel el, mert sok hasznos információval, de szórakoztatva segíti majd eligazodni a nézőket a munkaerőpiacon. De mindeközben továbbra is figyelek a párjaimra. Áprilistól, ha beindul az esküvőszezon, kicsit besűrűsödik majd az életem, hiszen továbbra is dolgozom mint ceremóniamester.”

Palotás Petrával egykor az Ötletházat vezették (Fotó: Hortolányi Anikó/fotocentral.hu)

Kiemelt kép: Archív

Címkék:

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!