Ha kínzó gondolatok gyötrik, rendszerint a szüleit hívja segítségül. Főleg akkor, amikor az éjszaka közepén felriad, és nem tud visszaaludni. „Ilyenkor sokszor azon rágódom, vajon a zenész kollégáim közül ki lesz a következő? Vajon mennyi időm lehet még hátra? Alakul az égi zenekar… Csak ülök álmatlanul az ágy szélén, és könyörgök anyának és apának, segítsenek elhessegetni ezeket a gyötrő gondolatokat. Ilyenkor mindig megnyugszom. Ők sosem beszéltek a halálról. Mivel művészlélek vagyok, ezzel együtt jár a túlérzékenység, a rendkívüli érzelmesség is. Ezért sem könnyű sokszor – árulja el Sarolta, aki mostanában egyre többször tart a magánytól is. – Ma már nem az van, hogy a bulik után beülünk beszélgetni, meginni egy üveg pezsgőt a barátokkal, hanem megyek haza. Szilvike barátnőm ugyan sokszor itt van nálam, és a menedzserem, Barbi is gyakran meglátogat, de Ildikó barátnőm nemrég elhunyt. Ugyanakkor a lányom sokszor Pesten van, kevés időt töltünk együtt. Az esték, az éjszakák magányosak. Ilyenkor a YouTube-on szoktam nosztalgiázni, régi felvételeket nézni.”
A hajlamot komolyan kell venni
Nemrég elment egy teljes kivizsgálásra, mert megijedt, amikor több pályatársa is hirtelen meghalt. „Persze eddig is rendszeresen látogattam az orvost, szerencsére most nem találtak rosszindulatú elváltozást. Sosem ittam, sosem dohányoztam, igyekeztem egészségesen élni. Úgy tűnik, hogy az édesanyám génjeit örököltem. Hiszen neki hosszú élete volt, 85 évesen még pingpongozott, igazán aktív volt. Apám ’56-ban halt meg, jóvágású, Jávor Pál-külsejű, szép szál ember volt, közel 100 kg-os. Ő gyomorrákban ment el, 52 kilósra fogyott. Én akkor 8 éves voltam – folytatja a Storynak Cini, akiben elevenen élnek a családfő utolsó napjai is. – Édesanyám folyamatosan morfiummal injekciózta. Ma is látom magam előtt az állólámpát, ami mindig le volt takarva, mert bántotta apukám szemét a fény – meséli, majd hozzáteszi, az anyukája nőgyógyászati rákban halt meg. – Ez egy hajlam. Folyamatosan ellenőrzésekre kell járnom, hogy időben elcsípjük, ha valami baj van.”
„Belül csendben tűrök”
Szerencsére a zene, a koncertek a mai napig óriási energiát adnak. „Ugyan nem egyszerű élőben végignyomni a másfél órás fellépéseket, mégis pozitívan hatnak rám. Hiába fáradok el, lelkileg feltöltenek. De az is tény, hogy anyukámtól örököltem egy olyan tulajdonságot is, hogy nem mutatom a szenvedéseimet. Belül, csendben tűrök, és egyszerűen, higgadtan csinálom a dolgaimat, bármi is történik – folytatja az énekesnő, aki megjegyzi, hogy a színpadon is előfordultak már vele kellemetlen helyzetek. – A magas sarkú cipőktől már többször is kifordult a bokám. Olyanokat tanyáztam, hogy megrepedtek a csontjaim is. De én sosem siránkoztam, mindig felálltam és folytattam a koncertet. Ugyanúgy, mint az élet legnagyobb megpróbáltatásai után.”
Kiemelt képek: Csányi István, Nagy Zoltán/fotocentral.hu
