Hazai sztár

A Dáridó kedvence nem mindennapi esküvőjéről: „A férjem nagyon biztos volt a dolgában”

Komonyi Zsuzsi több mint húsz éve tűnt fel a legendás műsor színpadán. Most féltve őrzött magánéletéről is mesél.

A 40 éves énekesnő jó ideje férjes asszony, édesanya, akit a közönség szeretete mellett a családja éltet. A magánélete alakulását igyekszik titokban tartani, annyit azonban most elárult lapunknak, hogy tíz éve él boldog házasságban a férjével, aki nem mindennapi körülmények között vezette oltár elé. „Egy éve voltunk együtt, amikor megkérte a kezem, ám a férjem már a lánykérés előtt elkezdte szervezni az esküvőnket. Még igent sem mondtam, de már lefoglalta a helyszínt és az időpontot. Úgyhogy nagyon biztos volt a dolgában. Természetesen számomra sem volt kérdés, hogy hozzámegyek – emlékszik vissza a nagy napra Zsuzsi. – A kapcsolatunk alatt persze már beszélgettünk az esküvőről, úgyhogy nagyjából tudta, milyen lagzira vágyom, és nemhogy teljesítette, hanem minden képzeletemet felül is múlta. Egy Somogy megyei kis faluban, Felsőmocsoládon tartottuk az esküvőt egy kastélyszállóban, ahol az egész falu ott volt. Három napig tartott a lakodalmunk, ami valóban olyan volt, mint egy tündérmese.”

A Dáridóban Galambos Lajcsival (Fotó: Rákosi Péter/fotocentral.hu)

Kolos már kiskamasz

Az esküvő után négy évvel később megszületett fiuk, Kolos, aki nyáron lesz hétéves. „Külsőre tiszta apja, természetre viszont inkább rám hasonlít. Én is nagyon hisztis kislány voltam, és bevallom, vele sem mindig könnyű, de legalább nem egy elveszett gyermek. Nagyon céltudatos, határozott kiskamasszá cseperedett – árulja el az édesanya. A Dáridó egykori sztárja a gyereknevelés mellett természetesen a hivatásáról sem feledkezett meg, igaz, a várandóssága alatt egyáltalán nem vállalt fellépéseket. – Nem azért, mert fizikailag nem bírtam volna, hanem mert számomra valamiért nem volt összeegyeztethető, hogy abban az állapotban lépjek színpadra. Ezzel kapcsolatban ma is ugyanazt gondolom.”

Kolos már nagyfiú (Fotó: Archív)

„Fontolóra vettem, hogy visszavonulok”

Zsuzsi „kényszerpihenője” végül nem kilenc hónapig tartott, fia születése után majd’ másfél évig nem lépett színpadra. „Bevallom, elgondolkoztam azon, hogy egyáltalán folytassam-e az énekesi karrieremet. Tudniillik, nagyon felhígult ez a szakma, annyi előadó van, mint égen a csillag. Én pedig komolyan veszem a hivatásom, sokat tanultam azért, hogy táncdalénekes lehessek, és valóban minőséget képviseljek. Szerencsére olyan mennyiségű felkérést, megkeresést kaptam, ami megerősített abban, hogy helyem van a szakmában. Azt viszont el kellett fogadnom, nem csak én vagyok az egyetlen ezen a pályán. Van rajtam kívül ezer másik, és a mély vízben is meg kell tanulnom fennmaradni, hisz a táncdal örök, és én is örök szeretnék maradni!”

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!