Gratulálok az ötvenedik születésnapjához!
Gryllus Dorka: A 11 éves fiam, Somika azt mondta: „Mama, már csak ugyanennyit kell élned, és akkor száz leszel.” Jó, nem? A korom csak annyiban fontos, hogy miután későn lettem édesanya, negyven voltam, amikor Somika, negyvennyolc, amikor Áron született, így nekem sokáig kell élnem, sokáig szeretnék velük lenni.
Nem félt 48 évesen gyereket vállalni?
G. D.: Nagy meglepetés volt a második fiunk érkezése, felfoghatatlan, ami történt. Somika 8 éves volt már akkor, mindig is akartunk neki kis testvért, de nem jött össze. Azt mondta az orvos: „Dorka, ha egy autó árát el akarod költeni, akkor tedd, de semmit nem tudok neked garantálni. Örülj neki, már van egy szép, egészséges gyereked, szerintem, felejtsd el a másodikat. Nyugodj bele, ez a vonat már elment.” Belenyugodtam. Aztán egyik reggel Kornél bejött a fürdőszobába, ott álltam meztelenül, ő pedig csak ennyit mondott: „Dorcikám, te terhes vagy.” Majd így folytatta: „Nézd meg a tükörben a testedet. Én ismerem ezt a változást.” És akkor elszaladtunk egy tesztért, pozitív volt.
Jó géneket örökölt. A nagymamája elmúlt 97 éves, így minden esélye megvan a hosszú életre.
G. D.: A nagymamám világhírű feltaláló, a cukoriparban voltak nemzetközileg is elismert találmányai. Még egy amerikai magazinban is szerepelt első nőként. Egy házban élünk vele, a szüleimmel. Ez egy négygenerációs ház. Ő szinte már csak fekszik, néha még beszélget, néha tudja, ki vagyok, néha nem, de nagyon örülök, hogy itt van még velünk. Igen, sok mindenben ő a példaképem, a hosszú életben is.
Hogy egyezteti össze a családot a munkával?
G. D.: Ez egy kötéltánc. Németül úgy mondják, le tud-e menni egy nő spárgába a gyerek és a karrier között. Én lemegyek spárgába, ameddig bírok. A nap minden percében döntéseket kell hozni, eddig megoldódtak a dolgok valahogy. Van, hogy rezeg a léc, de mindig jön egy jó tündér, aki megmenti a lehetetlennek tűnő helyzeteket. Vagy ahogy a német mondja, megmenti a seggünket.
Kétszer is német kifejezést használt, nem véletlen. Tíz évig élt és dolgozott Németországban, és a mai napig visszajár.
G. D.: Németország nagy tapasztalás volt számomra. Szerintem minden fiatalnak, mint hajdan a mesterlegényeknek, el kellene menniük világot látni. Én akkor mentem el, mégpedig úgy, hogy nem beszéltem németül, amikor éppen nem volt munkám. Nem mondom, hogy könnyű volt, nagyon izgultam, de büszke vagyok magamra, hogy meg mertem lépni, és hálás a sorsnak, az ügynökeimnek, mert olyan munkákat kaptam, amit addig soha. Sokat filmezhettem, filmezhetek, amit nagyon szeretek.
Egy itthoni színházi munkáját hadd emeljem ki, Dobray Sarolta Üvegfal című regényéből Soós Attila rendezésében Simon Kornéllal csináltak egy zenés felolvasó színházi estet. A házasságon, családon belüli lelki bántalmazásról szól.
G. D.: Nem az afféle bántalmazásra kell gondolni, amikor a férfi pénteken berúg a kocsmában, majd hazamegy, és jól megveri a feleségét. Ez is borzalmas, de az is, amikor lelkileg bántja valaki a társát. Ebben a történetben is apró gesztusokkal indul, a nő mosás után kiteregeti a ruhát, a férfinak így nem tetszik, és áttereget utána. Aztán ez a kontroll egyre jobban elhatalmasodik, amíg a nő szinte már teljesen elveszíti a hitét önmagában, elveszíti a külvilágot, a realitást, és már csak a férfi fejével tud gondolkodni. Izgalmas történet az emberi kapcsolatokról.
Még egy utolsó kérdés, egy autista szervezet, az Autistic Art Alapítvány jószolgálati nagykövete. Se távol, se közel nem tudok a családjában autistáról.
G. D.: Nincs is, de nagyon örültem, amikor Jaksity György felkért erre a szép feladatra. Az autisták ha kommunikálnak, nagyon őszintén teszik. Mindig azt mondják, ami van. Talán én is kicsit autista vagyok. Nemrégiben készítettek velem egy interjút, a végén azt mondták, jé, milyen őszinte voltam. Én nem tudok nem őszinte lenni.
Kiemelt kép: Bognár Bogi
