Hazai sztár

Horváth Sisa Anna és Jaskó Bálint: „Hát színészek vagyunk, nem pénzügyesek”

Ugyanazokat a kérdéseket tettük fel a házaspárnak, de külön-külön válaszoltak.

Mi volt az első gondolatuk egymásról?
Sisa: Belépett az ajtón, soha nem láttam, nem tudtam, hogy ki ő, csak azt, hogy valami kapocs van.
Bálint: Hogy ő az a lány, aki tudja! Hogy milyen ismerős… Már évekkel ezelőtt láttam…

Mi az, amit kifejezetten imádnak a másikban?
Sisa: Őt, úgy teljesen. Minden részletében, rezdülésében és állapotában.
Bálint: Az elképesztő erejét és energiáját az élethez.

Mi az, amit megváltoztatnának a párjukban?
Sisa: Semmit, a legizgalmasabb, ahogy együtt változunk, fejlődünk. Erről az útról nem maradnék le.
Bálint: Nagyon hangosan tud telefonálni.

Hogyan emlékeznek vissza az első randevúra?
Sisa: Szerintem nem tudtuk, hogy az az. Eveztünk a Dunán. Az érzetre emlékszem, hogy mennyire könnyű és természetes volt, mintha mindig is így lett volna.
Bálint: Hogy nem randevúnak indult, valahogy belesodródtunk, és ott találtuk magunkat.

Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu

Vita után ki és hogyan kezdeményezi a békülést?
Sisa: Ha probléma van, azt megbeszéljük, de képtelen vagyok vele veszekedni, vagy úgy vitázni, hogy bántsuk egymást.
Bálint: Sisa nem tud elaludni úgy, hogy feszültség van közöttünk. Azt hiszem, már én sem.

Kinek van több fotója a másikról a mobiljában?
Sisa: Szerintem teljesen egál. Sokat csatangolunk, azok a tájak, pillanatok, helyek, fények, amiket zsebre vágnál és melegséggel töltenek el, ha majd visszakukucskálhatunk picit, ott vannak mindkettőnk telefonján.
Bálint: Nem tudom megmondani. Az biztos, hogy nem tudok elég képet készíteni róla, ami visszaadja, mennyire gyönyörű!

Mi az a házimunka, amit semmiképpen sem bízna a párjára?
Sisa: Házimunkakörökben mindenkinek megvan a maga asztala.
Bálint: Azt hiszem, ebből nekem több van… Kérte már, hogy tartsak favágókurzust neki, de aztán arra jutott, hogy jobban tetszik, hogy ezt én csinálom.

Párja mennyire tudja beosztani a pénzt?
Sisa: Szerintem egyikünk se.
Bálint: Közös kasszán vagyunk. És hát színészek vagyunk, nem pénzügyesek, ugye…

Hova utaznának el, ha lenne öt szabadnapjuk?
Sisa: Mindegy, csak lenne!
Bálint: Gyorsan mennénk szörfözni a Kanári-szigetekre.

Ha lenne pár szabad napjuk, már indulnának is felfedezni a világot (Fotó: Archív)

Mit jelent egy romantikus este?
Sisa: A figyelmet egymásra.
Bálint: Naplementés kutyaséta, utána házi készítésű tésztából egy vacsora, majd Midnight Music a Fesztiválzenekarral.

Mindig kikérik és elfogadják egymás véleményét?
Sisa: Mindig. Már bebizonyosodott, hogy általában igaza van, úgyhogy már meg is fogadom a tanácsát.
Bálint: Szerintem tényleg mindent megbeszélünk. Sisa a legfontosabb tükröm.

Milyen ajándékot kaptak egymástól legutoljára?
Sisa: Az életünk egy ajándék.
Bálint: Mindennap ajándék.

Mi a legfontosabb tárgy az életében?
Sisa: A jegygyűrűnk, nagyon nehezen válunk meg tőle, és talán az egyetlen olyan tárgy, amihez igazán ragaszkodunk.
Bálint: Azt hiszem, a jegygyűrűnk.

Melyik volt a legborzasztóbb és a legjobb étel, amit a párja készített?
Sisa: Fantasztikusan főz, úgyhogy esélytelen kiemelni a legjobbat, és ebből adódóan nem is nyúl mellé.
Bálint: Bárhogy gondolkodom, nem volt olyan étel, ami nem sikerült volna. Legjobb pedig annyi van, hogy abból majd szakácskönyvet kell kiadni!

Ön szerint melyik a három legromantikusabb film?
Sisa: Haneke: Szerelem, Testről és lélekről, Captain Fantastic.
Bálint: Testről és lélekről, ­Notting Hill, Esküvő után.

2019-ben házasodtak össze (Fotó: Petra Pako Photography)

Melyik a párja azon ígérete, ami még beváltásra vár?
Sisa: Nincs ilyen.
Bálint: Jogosítvány.

Gyakran megdicsérik egymás külsejét?
Sisa: Rengeteget dicsérjük a másikat. Nagyon tetszünk egymásnak, és ezt ki is mondjuk.
Bálint: Napjában többször is. Csak kérdez valami bagatell dolgot, ránézek, és csak mondom, hogy milyen gyönyörű.

Ha kifogná az aranyhalat, mi lenne a három kívánsága tőle?
Sisa: Segítsen meg­gyógyítani úgy a Földet, hogy a következő generációk is láthassák a természet csodáit, egészség, és hogy számolja fel a társadalmi egyenlőtlenségeket.
Bálint: Egészség, béke, gyógyuljon meg a Föld.

Melyik az a munka, amit egy napra kipróbálna, és melyiket soha?
Sisa: Valószínűleg ezért is lettem színész, mert túl kíváncsi vagyok. Ha lehetne számos életem, annyi minden lennék, és így egy kicsit lehetek is, így nincs olyan, amit egyetlen napig ne akarnék megélni.
Bálint: Lennék halász a tengeren, de soha nem lennék repülésirányító.

Mi a legfontosabb, amit megtanultak egymástól?
Sisa: Hogy miként legyünk teljesen nyitottak egymás felé.
Bálint: Hogy hogyan lehet jól szeretni.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

A Story Sztárdiéta különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!