Hazai sztár

Vajek Jutka: „Nem éreztem magam sztárnak, végeztem a dolgom”

Az elmúlt évek tragédiái nagyon megviselték, de talpra állt. A legendás híradós nemrég őszintén beszélt minderről a Best magazinnak.

Évtizedeken át éjt nappallá téve dolgozott, a tévé nagy sztárja volt. Nem hiányzik a munka?
Vajek Jutka: Lassan 85 éves leszek. Jól vagyok, sokat olvasok, szeretek főzni, van egy aranyos társam, Opo kutyám. Őt kilenc éve hoztuk el a menhelyről, azóta naponta 2-3 kilométert sétálunk a jó levegőn. Ő az én gyógyszerem. Bár még lenne erőm, nem kell egy életen át dolgozni. Egyébként én soha nem éreztem magam sztárnak, végeztem a dolgomat, riporter, szerkesztő voltam, szerettem a munkámat. Hálás vagyok a televíziónak, mert ott ismerhettem meg a második férjemet, Burza Árpád operatőrt, akivel a haláláig harcostársak voltunk. Vannak barátaim, Gizussal és a férjével, Gáborral egy házban lakunk itt, Siófokon. Egyke voltam, mindig szerettem volna testvért, időskoromra ők lettek az én testvéreim.

Hányszor hallom, hogy a gyerekek le sem fütyülik a szüleiket. Önnek szerencséje van.
V. J.: A család szeretete, összetartó ereje nekem családi örökségem. Ezt láttam a szüleimnél, ezt viszem tovább. Háborús gyerek voltam, amíg az édesanyám kórházban, az édesapám a fronton volt, én a pincében a nagyszülőkkel. De ahogy a szüleim hazaértek, ahogy mindig, akkor is egymásból merítettünk erőt.

Férje, Burza Árpád is híradós volt (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

Nagy munka egy ilyen családot összetartani?
V. J.: Erre csak azt tudom mondani, a legnehezebb feladat feleségnek, szülőnek lenni, de gyönyörű, szép feladat, tele buktatókkal, nehézségekkel. Az első házasságom válással végződött, becsültük egymást, de a világról másként gondolkodtunk. Tudtuk, egyszer vége lesz. Megvártuk, amíg a gyermekeink felnőttek. Békésen, szépen váltunk el. Az aztán az élet nagy ajándéka, ha az embernek olyan jó gyerekei vannak, mint nekem. Nem elfogultságból mondom, de így van. Az meg hab a tortán, hogy unokáim, dédunokáim is vannak.

Azt mondja, Árpáddal harcostársak voltak. Ezt szó szerint értsem?
V. J.: Ha az embernek a férje a munkatársa is, az soha nem zökkenőmentes. Ha eltért valamiről a véleményünk, azt nem rejtettük véka alá. Viszont remekül dolgoztunk együtt, imádtuk a munkánkat, elszántan jót akartunk. Egyébként Árpikával, én így hívtam, azonos volt a mentalitásunk, a gondolkodásunk, az emberekhez való viszonyunk. 45 év házasság után nyugodtan mondhatom, minket egymásnak teremtett a sors.

Fiával, a színész Gergely Róberttel (Fotó: Szegő Erika/fotocentral.hu)

Nagyon nagy veszteség volt önnek a halála, 92 évesen ment el. El tudott búcsúzni tőle?
V. J.: Gyakran mondogatta, hogy szerinte hamar vége lesz. A halála után tudtam meg, a barátainktól az utolsó este el is köszönt. A legendás Gizi-féle túrós csuszát olyan kivételes jó étvággyal habzsolta be, mint még soha. Amikor befejezte a vacsorát, kicsit beszélgettünk, majd felállt. Ez most nehezebben ment. Odajött hozzám, megkért, kísérjem ki a fürdőszobába. Egymásba karoltunk, így átölelve sétáltunk, majd tovább a hálószobába. Megcsókolta a kezemet, és azt mondta: köszönöm. Éjszaka szinte óránként megnéztem, minden rendben volt, hajnali fél ötkor pillantottam rá utoljára, aztán már csak akkor láttam újból, amikor a nappali és a szobája között hason feküdt a földön. A kutyusunk imádta Árpikát, a hátán pihent. Hívtuk a mentőt, megállapították, már nem él. Árpád hívő ember volt, hát mondjam azt, a Jóisten megajándékozta a hűségét?! Másnap kellett volna mennie a kórházba, ahova ő nagyon nem akart menni. Nagyon jó ember volt, nagyon hiányzik.

Nem akartak közös gyereket?
V. J.: Lehetett volna, én nem akartam, ő pedig ezt elfogadta. Én általam kapott két gyereket és három unokát, akiket sajátjaként szeretett.

„A lányom a példaképem” (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

A végére hagytam az életének egy másik fájdalmas korszakát, a lánya súlyos betegségét.
V. J.: Nálunk volt éppen az egész család, amikor Andikának elkezdett fájni a feje. Megmasszíroztam, és ekkor a nyakán kitapintottam egy csomót. Elment az orvoshoz, kiderült, rosszindulatú daganata van, olyan, mint amilyen anno Antall József miniszterelnöknek, csak az övé gyógyíthatatlan volt, Andreát az enyhébb változat támadta meg. A lányom az én példaképem. Tőle tanultam meg, ha bármilyen baj ér, küzdeni kell, soha nem szabad feladni! Szerencsére sok éve már ennek, azóta teljesen jól van.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY MAGAZIN FRISS SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Kövess minket az Instagramon is!