Hazai sztár

Veréb Tomi: „Élvezem, hogy szabad vagyok”

Egy éve már, hogy elvált a feleségétől. Nem akarja megtagadni a múltját, de minden erejével a jelenre koncentrál.

Nem volt könnyű az elengedés, a válása utáni hónapok megviselték lelkileg. Bevallja, nem volt egyszerű egyedül felépítenie az életét, de hogy ez a helyes út, azt már abban a pillanatban érezte, amint beköltözött új otthonába. Hogy mi vezetett a házasságuk végéhez, arra ő maga is sokáig kereste a választ, de ma már nem őrlődik emiatt. Egyszerűen belátta, így kellett lennie. „Szerettük egymást, sokáig boldogok voltunk, viszont a kapcsolatunk szépen lassan elkezdett túlnőni rajtunk. Úgy éltünk, mint egy 10-15 évvel idősebb pár. Nem voltunk kellően szabadok, függetlenek, és erre a pandémiás időszak nyitotta fel a szemünket – meséli az énekes. – Szeretném hangsúlyozni, békében és barátsággal váltunk el. Sőt tartjuk a kapcsolatot, olykor rácsörgünk a másikra megkérdezni, hogy van. Büszke vagyok magunkra, hogy ilyen szépen tudtuk lezárni a közös életünket. És mindketten előre tekintünk, hiszen Szandinak és nekem is új fejezet nyílt az életében.”

„Elképesztően jól vagyok” – üzeni Tomi (Fotó: Archív)

„Csajozom, ismerkedem”

Az elmúlt éve arról szólt, hogy rájöjjön, mit szeretne, mire vágyik, mivel akar igazán foglalkozni. És nem tagadja, bulizásból is bőven kijutott. „Nem szeretnék álszent lenni, tényleg élvezem, hogy szabad vagyok – mosolyodik el. – Szétszednek a csajok, járok bulizni, fesztiválra, és ez most így van jól. Jó egyedül lenni, nem is vágyom komolyabb kapcsolatra. Idővel biztosan készen állok majd rá, de egyelőre élvezem, hogy a magam ura vagyok. Azzal sincs semmi problémám, hogy magamról kell gondoskodnom, mi több, szívesen főzök, takarítok – feltéve, ha van rá időm. Ugyanis elképesztően sokat dolgozom – országszerte koncertezem, illetve egyre több dalt írok, új albummal is készülök. Az elmúlt év például arra is tökéletes volt, hogy rájöjjek, inkább zenélni szeretnék, mint játszani. Már évek óta zavart, hogy be vagyok skatulyázva a Rómeó szerepébe, hogy én vagyok az ügyeletes jó fiú, miközben férfivá értem, és egészen másra vágyom, mint a húszas éveim elején.”

Fontos, hogy jó kondiban legyen (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

„Egy életünk van”

Mint mondja, eleinte szüksége volt kapaszkodókra. „Ha magam alatt voltam, elővettem a gitárom, vagy elmentem edzeni. Aztán ahogy egyre jobban éreztem magam a bőrömben, mondhatni, túl sok lett a – jó értelemben vett – kicsapongás, muszáj voltam egy rendszert kialakítani. Így kezdtem el gitárórákra járni heti egyszer, illetve thai-bokszolni. Most heti négyszer sportolok, ami kellőképp lefáraszt, kikapcsol, nem beszélve arról, hogy formában tart. Az utóbbira egyedülállóként különösen figyelnem kell – nevet fel jóízűen. – Őszintén mondom, elképesztően jól vagyok, életem legjobb időszakát élem. Örülök, hogy tavaly ősszel mertem lépni. És másoknak is csak azt tudom tanácsolni, hogy ha boldogtalanok, elégedetlenek, fásultak – legyen szó akár párkapcsolatról, munkáról –, akkor ne habozzanak! Egy életünk van, azt éljük jól!”

Kibújt a bőréből

Zenei karrierjét Tom Sparrow művésznéven folytatja. „Ideje volt már az imidzsváltásnak. Tíz éve szeretnék ezen a néven zenélni, de mindig visszatartott a változástól való félelem és az emberek elvárásai velem kapcsolatban. Mostanra jutottam el oda, hogy nem érdekel, beleállok, ami egyet jelent azzal, hogy a zeném is sokkal bevállalósabb, tökösebb és őszintébb lett” – magyarázza.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!