Hazai sztár

Singh Viki a szakítás után: „Nem mondjuk, hogy már soha nem leszünk újra egy pár”

Gyakran látni a fiatalokat együtt – meg is indultak a találgatások.

Az énekesnő elmondta: erről szó sincs, egyszerűen idő kell ahhoz, hogy a közös életüket le tudják zárni. Továbbra is tisztelik, szeretik egymást, ráadásul van két közös vállalkozásuk, két kutyusuk, így nem tudják – és nem is akarják – végérvényesen lezárni azt, ami köztük van. „Én költöztem el a közös otthonunkból, de csak három utcával arrébb. Külön vagyunk, de továbbra is rengeteg időt töltünk együtt. És hogy ez jó dolog-e? Az majd idővel elválik – kezdi Viki. – Egyelőre összekötnek a vállalkozásaink, bár annyiban felosztottuk azokat, hogy Tomi viszi inkább a levesezőt, én meg a ruhaboltot. Viszont ugyanúgy kikérjük a másik véleményét, megbeszéljük a tennivalókat. Illetve van két kutyusunk, akik hol nálam, hol nála vannak, de közösen is szoktuk őket sétáltatni. Egyébként velük kapcsolatban is van egy ’megállapodásunk’: Bella Tomival maradt, és mivel Gracie amúgy is inkább az én kutyusom volt, egyértelmű, hogy ő meg velem. Mivel tiszteljük, becsüljük a másikat, jól kezeljük a jelenlegi helyzetet. Nem dühvel, haraggal váltunk el.”

Gracie kutyussal (Fotó: Archív)

„Eltűnt a tűz, a szenvedély”

A szakítás mögött nem harmadik fél állt, mint ahogy dráma sem történt, egyszerűen elfáradtak. „Elfelejtettünk élni. Heti hét napot dolgoztunk, vittük a bizniszt, ami mellett én tanítottam, jártam fellépni, Tomi meg focizik egy klubnál és edzősködik a saját egyesületében. Egyszer sem mondtuk a másiknak, hogy túl sok az, ami rajtunk van, vagy hogy jó lenne egy-egy szabadnap, mert meg akartunk felelni egymásnak, és annak az elképzelésnek, hogy együtt bármire képesek vagyunk. És ez roppant fárasztó. A vállalkozásaink lettek az elsők – amik egyébként inkább vitték a pénzt, mint hozták, és ez csak tovább rontott a helyzeten. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy úgy élünk, mint a legjobb barátok. Eltűnt a tűz, a szenvedély, a megoldandó problémák körül forogtak a mindennapjaink, és azt éreztem, ehhez túl fiatalok vagyunk. Tizenhét éves korom óta önálló vagyok, a főiskola mellett dolgoztam, énekeltem, castingokra jártam, minden pénzem albérletre, kocsitörlesztőre ment, ami miatt rengeteg élmény kimaradt az életemből. És ez igaz volt az elmúlt öt évre is. És megijesztett az is, hogy a koromból fakadóan – 36 éves vagyok – lassan szülnöm ’kellene’, amivel újabb 18 évre takarékra tenném magam. Feltettem a kérdést, biztosan ezt akarom?”

Nagyot szólt az új dala

Az Irigy kutya című dal elsősorban a rosszindulatú kommentelőkről szól. Viki sosem titkolta, hogy őt is rendszeresen bántják az online térben, hogy naponta kap mocskolódó üzeneteket, amikre nem mindig tud legyinteni. Így jobbnak látta, ha kiírja magából a fájdalmát. Ekkor született meg ez a dal.

„Nekem Tomi jelentette a családot”

Viki a szakítás óta egyre jobban van, bár vannak mélypontjai. „Nekem Tomi jelentette a családot. Ő volt a talaj a lábam alatt, és a mai napig nagyon szeretem, szeretjük egymást. Már csak emiatt sem mondjuk azt, hogy mi már soha nem leszünk újra egy pár. Sőt jólesik megölelni, vele lenni, továbbra is ő visz a fellépésekre, de most jó külön. És nem azért, mert pasizni szeretnék, hanem azért, mert már úgy nem volt jó, ahogy voltunk. És igen, van, hogy elfog a szorongás, hogy ismét egyedül kell megoldanom az életem, hogy nincs társam, de közben tudom, erre van szükségem.”

Kiemelt kép: Smagpictures

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!