Május 20-án született a Fresh énekesnője, akiben különös érzések kavarognak a kerek évforduló kapcsán. „Egy nő számára a 40. életév betöltése fordulópont. Ambivalens érzéseket kelt. Van, hogy úgy fogom fel, ez csak egy szám, ám előfordul, hogy az jár a fejemben, már a B oldal pörög, vagy az, hogy 10 év múlva ötven leszek. Abszolút nem érzem magam ennyi idősnek, de ha egyszer 1982 van írva a születési anyakönyvi kivonatomba, akkor ez van. A betegségem óta viszont az elmúlás gondolata gyakran foglalkoztat” – kezdi lapunknak Andi.
„Minden egyes ránc egy történet”
A jeles alkalom kapcsán az öregedésnek sokkal inkább a lelki tényezői jutnak eszébe az énekesnőnek, mintsem a fizikai jelei. „Ha valaki úgy boldog, hogy plasztikáztat, én teljesen elfogadom. Senki felett nem török pálcát! Szerintem a lelki egyensúlyunk azonban nem attól függ, hány szépészeti műtéten estünk át. Minden egyes ránc egy történet, a múltunk egy szelete. Ha valakinek sok nevetőránca van, akkor rögtön tudjuk, ő egy derűs, vidám ember. Ezt nem kell elrejteni! A szarkalábak mesélnek az ember életéről – folytatja Andi, aki csak egyetlen egyszer próbált ki ilyen beavatkozást. – Kíváncsi voltam, milyen a botox. Az eredménnyel viszont egyáltalán nem voltam elégedett; úgy néztem ki, mint egy viaszbábu. El is ment a kedvem az egésztől, azóta nem vettem igénybe semmiféle plasztikai eljárást. Egyébként csodás kezelések vannak, amikkel frissen és üdén lehet tartani a bőrünket, és nem szükséges hozzá tű vagy szike.”
„Zokogásban törtem ki”
Az énekesnő teljesnek érzi az életét, azt mondja, ennél boldogabb nem is lehetne. Hiába volt az utóbbi időszak brutálisan nehéz számára, végül minden jól alakult, sikeresen felgyógyult a mellrákból. „Mindenem megvan, amire csak vágytam. Szuperjó család, csodálatos férj, egészséges vagyok és a szeretteim is. A betegségem óta mindennek sokkal jobban tudok örülni, mint azelőtt. Nemrég például megvolt az első fellépésem, ami eufórikus élmény volt számomra. Hosszú ideje nem állhattam színpadon: a koronavírus-járvány, majd a rosszindulatú daganat miatt másfél évet ki kellett hagynom. Nekem rettenetesen hiányzott a színpad. A 35 perces koncertemet igazi érzelmi hullámvasútként éltem meg, mégis nagyon élveztem. Amikor láttam a közönségen, hogy táncolnak, éneklik a dalokat, a végén pedig tapsviharral fejezik ki az örömüket, eltört a mécses, zokogásban törtem ki. ’Szeretünk, Andi!’ – ezt skandálták.”
„Kikerekedtek a szemeim”
Tudja, hogy mindenki számára a saját problémája a legnagyobb. „Ám mostanában egyre többször kapom magam azon, hogy valaki egy piszlicsáré történetet oszt meg velem, nekem pedig eszembe jut: a baj máshol kezdődik… Nem nézem le senki problémáit, de én már apróságokon nem akadok fenn. A legtöbb akadályt könnyedén át lehet vészelni, csak a mindennapok forgatagában sokszor képesek vagyunk belemerülni egy apróságba, felnagyítani azt, szenvedni miatta. Ezeken túlléptem – meséli az énekesnő, aki éppen egy évvel ezelőtt járta meg a poklok poklát. – Jelenleg még háromhavonta kell ellenőrzésekre járnom a kórházba. Ilyenkor többek között vért vesznek, tumormarker-vizsgálaton és mammográfián veszek részt. Éppen most voltam az onkológusomnál, aki mondta, hogy augusztusban, majd azt követően jövő márciusban találkozunk újra. Kikerekedtek a szemeim! Kérdeztem, hogy addig még csak egy CT sem lesz? Meglepődtem, hogy vége ezeknek a gyakori kontrolloknak. Az orvos csak annyit mondott erre, teljesen elegendő, ha augusztustól félévente megjelenek.”
Kiemelt kép: Smagpictures
