Új dalát, a Gravitációt az elmúlt időszak nehézségei inspirálták. Többek között erről is mesélt nemrég az RTL Klub Reggelijében az énekesnő, aki válik a férjétől, és több komoly nőgyógyászati műtéten is túl van. „Fel kellett ismernem, hogy bizonyos harcokat leginkább önmagammal kell megvívnom ahhoz, hogy megoldásra jussak – mesélte később a Story magazinnak. – Ez azonban már a múlté, mára sokkal magabiztosabb és kiegyensúlyozottabb vagyok. Próbálok maximálisan a jelenben élni, és már csak magamnak és a szeretteimnek szeretnék megfelelni. Azóta inkább békés harcosnak tartom magam – folytatta az énekesnő, akinek kislánya adta a legtöbb erőt. – Ő az első az életemben. Az egészségügyi problémáim alatt is ő jelentette az elsődleges motivációt. Akkor csak a gyógyulásra koncentráltam, hiszen tudtam, hogy szüksége van rám. És természetesen volt és lesz is olyan dalom, amit szintén ő, illetve az anyaság inspirált.”
![](https://story.hu/uploads/2022/04/janicsak_studio.jpg)
Veca ráadásul úgy tervezi, egy új dologba is belekezd: könyvet ír. „Számomra ez családi ágon sem idegen terület, mivel édesapám is ír, illetve hozzám is mindig közel állt az irodalom. Rengeteget olvasok, és jó ideje az írással is kacérkodom. A terveim között szerepel egy regény is, amelyben elsősorban majd a saját élményeimből merítek.”
Kiemelt kép: Olajos Piroska