Hazai sztár

Rúzsa Magdi: „Nem én leszek az első nő, akinek össze kell hangolnia az anyaságot és a munkát”

Jogos kritizálni az énekesnőt csak azért, mert öt hónappal a gyermekei születése után újra színpadra áll?

Nagy visszhangja volt annak, hogy Rúzsa Magdi bejelentette: július elsején koncertet ad a Budapest Parkban. Az izgatott rajongók mellett megjelent néhány károgó kommentelő is, akik szerint túl korai még az öt hónapos babákat magukra hagyni. Pedig Lujza, Keve és Zalán mamája arról, hogy mindezt hogyan szeretné kivitelezni, egy szót sem ejtett. Ám a rosszindulatú kommentelők már csak ilyenek: ők mindenkinél mindent jobban tudnak. Akik közelről ismerik Rúzsa Magdit, jól tudják, hogy az énekesnő tehetségénél már csak szervezőkészsége és precizitása nagyobb. Biztosak vagyunk benne, hogy az ikerbabák lelki és testi biztonságánál semmi sem fontosabb a híres mamának, és a visszatérése semmilyen változást nem okoz majd az apróságok életében.

„A színpad az életem”

De Rúzsa Magdi nemcsak megfontolt, hanem őszinte magához és a külvilághoz is. Még jóval az előtt, hogy kiderült volna várandóssága, elmesélte, hogy koncertek nélkül nem tudja elképzelni az életét, sőt családi életében is csak problémát okozna, ha művészként nem teljesedhetne ki. „Nem titok, a színpad az életem, ott is rendben kell lennie mindennek ahhoz, hogy kiegyensúlyozott legyek. A családomnak is az a jó, ha a karrieremmel nincs gond. Nem én leszek az első nő, akinek össze kell hangolnia az anyaságot és a munkát. Ha ­Jennifer ­Lopeznek világsztárként sikerül, akkor nekem is menni fog itthon, ebben a kis országban – mesélte a népszerű énekesnő korábban a Bestnek. – Egyébként is könnyebb dolgom lesz, mint azoknak a nőknek, akik reggel hétre-nyolcra járnak dolgozni, és délután ötkor-hatkor végeznek. Kalapot emelek előttük. Nem lenne tisztességes velük szemben, ha azon keseregnék, hogy jaj, milyen nehéz nekem munka mellett gyereket nevelni. Ha rákészül valaki, és összefog a család, minden megoldható. A menedzseremmel már előre derülünk, hogy ő majd a színpad mögött ringatja a gyermekemet, miközben én énekelek.” Persze akkoriban még Magdi nem is sejthette, hogy nem egy, hanem rögtön három kisgyermek érkezik a családba.

Magdi stábjába több tucat ember tartozik, akik iránt szintén felelősséget érez (Fotó: Smagpictures)

Nyugodt hátország várja

Korábban a Best már meg is látogatta Magdit egy koncert kulisszái mögött, éppen a Budapest Parkban. Körültekintő személyiségéről árulkodik, hogy már a gyermekei érkezése előtt sem bízott semmit a véletlenre, a színpad mögött megfelelően kényelmes és inspiráló hátországot biztosított magának és kollégáinak. A stábot nyugodt környezet fogadta a backstage-ben gyümölcsökkel, italokkal, kikapcsolódási lehetőséggel, hogy mindenki a lehető legjobb körülmények között tudjon készülni a fellépésre. Így biztosan megtalálja majd a módját, hogyan tudja megteremteni azt a gyermekbarát környezetet, hogy amíg ő a színpadból töltekezik, a picik akkor se szenvedjenek semmiben hiányt. Ráadásul a koncert idejére már bizonyára kialakul a babák közötti szinkronitás, így meg lesz a pontos alvási idejük is, amikor az anyuka nyugodtan próbálhat, készülhet a koncertre. Így csinálja ezt minden olyan civil kismama is, aki nem tud vagy nem szeretne sok időt kihagyni a munkájában.

Lujza, Keve és Zalán már több hete az otthon nyugalmát és szüleik törődését élvezik (Fotó: Archív)

Hatással lesznek a dalaira a kicsik

Egyébként éppen a korábbi Budapest Park-beli fellépés előtt mesélt arról, hogy készen áll az anyaságra, és arról is kifejtette a véleményét, hogy egy énekesnő életében mennyire fontos, hogyan időzítse a családalapítást. „Bennem van, hogy nagyon szeretnék gyermeket, de nagyon kell figyelnem az időzítésre. Komolyan kell vennem, hogy lekötött koncertjeim vannak, és felelősséggel tartozom a megrendelőknek. Senkit sem akarok átverni, senkit sem hagyhatok cserben – mondta akkor. – Most még tombolok, de nem tudom, ez meddig fog tartani, tele vagyok energiával, és hatalmas fordulatszámmal pörgök. El fog jönni az idő, amikor majd meg kell nyugodnom, és ebben valószínűleg fontos szerepet fog játszani az, ha édesanya leszek. Biztos vagyok benne, ez a művészetemre is nagy hatással lesz, és új inspirációt ad majd. Tudom, hogy mindenkinek máskor jön el az életében az idő, amikor már készen áll az anyaságra, van, aki már 24-25 évesen érzi ezt, de én most kezdtem észrevenni magamon, hogy egyre többször nézek rá a gyerekekre, és közben már azon gondolkozom, vajon én milyen szülő leszek. Most kezdett eljönni az idő, hogy készen álljak, úgy látszik, nekem több idő kellett ahhoz, hogy megérjek az anyaságra.”

Kiemelt kép: Smagpictures

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!