Hazai sztár

Dévényi Tibor – 75 évesen megnősül!

Nemrég ünnepelte a születésnapját, de nem csak erre készült az elmúlt hónapokban.

A születésnapjából nem csinált nagy felhajtást, azt mondja, az ő korában már minek. A párjával és néhány barátjával elmentek vacsorázni. Annál inkább készül az eljegyzésre, az esküvőre és a nászéjszakára, ott nem számít a kor. Az utóbbit már meg is tervezte, nem is akárhova és akárhogyan. „Bea 14 évvel fiatalabb nálam, annál ideálisabb, mint egy 75 éves pali és egy 61 éves nő, nem létezik. 13 éve élünk együtt. Hogy miért vártunk ilyen sokáig? Mostanra csiszolódtunk össze.”

Barátai is egyetértenek a döntésével. „Egy haverom mondta: ’Azt a nőt vedd feleségül, aki az utolsó pohár vizet hozza neked.’ Amikor hazamentem, elmeséltem ezt Beának, az első kérdése az volt: ’Nem vagy szomjas?’ De komolyra fordítva a szót. Hajdan, ifjúkoromban nagy csajozógép voltam. Éveken át az Omega-, Illés-, Metro-koncerteket konferáltam, én elöl álltam, mögöttem a zenekar. Aki el akart jutni a zenészekhez, csak a testemen keresztül juthatott el. Én szűrtem meg a lányokat, asszonyokat. 21 évesen népszerű voltam, kocsim, lakásom volt, miért ne csináltam volna? De szép volt, jó volt, elég volt, és régen is volt.”

Beával 2014-ben a Grand Canyonnál (Fotó: Smagpictures)

Igen ám, de az esküvő előtt még egy eljegyzést is tervez, ezzel azonban kicsit bajban van. A fiatalos műsorvezetőnél ugyanis már jelentkeztek a korral járó tünetek, például a derékfájás. Ő erre azt mondja, nem fiatalos, hanem fiatal, némi derékfájással. Ezt leginkább reggel érzi, amikor ki akar kelni az ágyból. „Kérdezték is tőlem: ha ennyi gond van a derekammal, hogy ereszkedem majd előtte térdre, ahogy az szokás. Azt mondtam, letérdelek, de aztán négy napig fel sem állok.”

És 75 évesen vajon milyen jövővel kecsegteti a nála jóval fiatalabb Beát? „Mindennap kirohanunk a Margitszigetre, aztán elmegyünk Egyiptomba, az Antarktiszra is, és körbehajózzuk a Földet… – sorolja egy szuszra, majd így folytatja: – Rengeteget ígértem, minden bizonnyal csak keveset tudok betartani. És ígértem nászutat is! Az anyakönyvvezetőtől egészen hazáig. A 14-es villamoson lesz, az út mindössze 6 megálló.”

Kiemelt kép: Smagpictures

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!