Nyolc éve szerettek egymásba, ebből négy évig jegyesek voltak, most pedig már férj és feleség Szabó Kitti és Oláh Martin, akiknek a házasságkötésén hat és fél éves gyermekük...
A színésznő egykori nyaralójában hamarosan bárki álomra hajthatja a fejét. A tervek szerint ugyanis egy év múlva régi pompájában ragyoghat a ház.
Már jó ideje nem haragszik a volt férjére.
A színész felesége előtt két út állt.
Néhány éve feleségével tudatosan választották, hogy kicsit a nyilvánosságtól elvonulva, elszigetelten élnek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy boldogtalanok lennének. A...
Hatodik éve úgymond eltűnt a televízió képernyőjéről, bár azt mondja, nem eltűnt, csak már nincs a kirakatban. Arról mesél, mit csinál, hogyan él most.
A színésznő úgy döntött, kilép a családi életéből.
Az 55 éves televíziós és felesége néhány nappal ezelőtt a Story magazinnak meséltek először titkos esküvőjükről, és most újabb örömhírt osztottak meg: első közös gyermeküket...
Zenész, édesapa, nagypapa, férj – bár nem hivatalosan – és újabban író is, ugyanis a napokban megjelent az első életrajzi könyve, amit ő írt, és aminek már a folytatása is...
Meghirdettük, olvasóink pedig eldöntötték, ki a hazai sztárvilág legnagyobb átalakulója. A trió több ezer szavazat alapján állt össze.



