„Majdnem visszafordultam az oltár előtt” – Újabb exkluzív részletek Xantus Barbara és Laklóth Aladár templomi esküvőjéről
Xantus Barbara és Laklóth Aladár múlt hétvégén templomban is örök hűséget fogadtak egymásnak. Volt egy pont, amikor a színésznő úgy érezte, vissza kellene fordulnia. Férje most elárulta, mi történt pontosan.
Elsőként számolt be a Story Xantus Barbara és Laklóth Aladár templomi esküvőjéről. Most újabb részletekről rántjuk le a leplet! Mint a házaspár mesélte, a szertartás több váratlan pillanatot tartogatott. Xantus Barbara sokáig kereste a megfelelő ruhát, amit Aladár csak a templomba lépés pillanatában láthatott meg. „Sok szalonba jártunk Pannával, a lányommal, és épp kezdtük feladni, amikor betévedtem egy üzletbe a Pozsonyi úton. Azt éreztem, nem kell tovább keresgélni, de mivel csak fényképen tudtam megmutatni a lányomnak a választásomat, izgultam, mit szól majd hozzá. Amikor Panna után az esperes felesége is azt mondta, hogy ez a vállakat és hátat félig szabadon hagyó, de elöl zárt fazon illik a templomba, megnyugodtam. A ruhát végül az egyik barátnőm igazította rám. Természetesen nagyon vártam a vőlegény reakcióját. Csak épp hiába – amikor végül odaértünk a templomba, nem azt kaptam először, amire számítottam.
Azt hittem hirtelen, azért, mert nem tetszem neki, és talán másik ruhát kellett volna választanom. Még az is megfordult a fejemben, jobb lenne visszafordulni, mert ez így nem lesz jó...
De mire ezt pont végiggondoltam volna, Alinak mégiscsak felcsillant a tekintete” – meséli utólag már nevetve.
Laklóth Aladár elárulta, mi történt valójában. „Először mi vonultunk be: az esperes úr elöl, utána én, aztán vártuk Barbarát, akit a fia, Balázs kísért az oltárhoz. De olyan sejtelmesen világított be a fény az ajtón, hogy csak a lényeget, Barbarát nem láttam, amiről ő persze nem tudott. De csodálatos élmény volt, amikor végre megpillantottam, amikor végre előtűnt a vakító fényből.
És utólag azt kell, mondjam, örülök, hogy igent mondtam a feleségem kívánságára, és ezzel a régi hagyománnyal fokoztuk egy kicsit az esemény varázsát.
Az első közös tánc
A megható szertartás után az ötvenfős násznép Kiskunlacházáról Érd-Simonpusztára kopozott. A menüt úgy állították össze, hogy mindenki megtalálja a kedvencét.
„Volt csirkepörkölt nokedlivel más hagyományos, magyaros és vegetáriánus fogás mellett. A torta klasszikus háromemeletes volt, egy eper, egy Kinder Bueno és egy pisztáciaízű réteggel. Ali borász barátai pedig vállalták, hogy gondoskodnak az italokról. Egy dallista is körbement, hogy mindenki kedvenc száma megszólaljon az est folyamán” – meséli Barbara.
A helyszín, ahol a vacsorát és a bulit szervezték, különleges helyet foglal el a pár szívében. Itt fűződött szorosabbra a kapcsolatuk is, amikor 2021-ben az itt működő Magyar Történelmi Színházban bemutatták a Szeretve mind a vérpadig című darabot.
És ugyanebben a csárdában táncoltak először együtt pár hónappal a bemutató után egy közös barátjuk születésnapján.
„Talán Első Emelet-sláger szólt, amikor Aladárral egymás mellé keveredtünk a parketten. Tánc közben mondtam neki, jöjjön majd el a születésnapi bulimra, ha van kedve. Két nap múlva volt, de Aladár nem érkezett meg. És én akkorát csalódtam, hogy muszáj voltam magamnak bevallani: amit iránta érzek, az már több egyszerű kollegiális barátságnál” – eleveníti fel Xantus Barbara szerelmük indulását.
„Hajnalig buliztunk”
Akkor Aladárnak a jobb térdével lett problémája, amit korábban többször műtöttek is, ezért nem tudta megoldani, hogy Barbara szülinapján folytassák az elkezdett táncot – amit azóta már többször befejeztek.
És ennek a táncnak a mostani lakodalmukon is nagy jelentősége lett. Igaz, eléggé rögtönözniük kellett. Mert addig beszélgettek a vendégeikkel, hogy Barbarát úgy figyelmeztette a barátnője: nem „búcsúztatta el” a menyasszonyi ruháját egyetlen tánccal sem...
„Barbara visszajött még mindig menyasszonyi ruhában, és felkért táncolni... Csak utólag vallottuk be egymásnak: annyira izgultunk mindketten, hogy minden úgy sikerüljön, ahogyan azt elterveztük, hogy volt epizód, amiről teljesen megfeledkeztünk végül. Így azonban lett néhány spontán rész, amit a vendégek sem bántak. Végül hajnalig buliztunk.”