Dobó Ági és családja az év nagy részét Costa Ricán töltik, és több szempontból is bevált nekik a kétlaki élet, amiről egyébként Ági is gyakran posztol a közösségi oldalára. Boldog, felhőtlen pillanatok ezek, amikből könnyű azt feltételezni, hogy tökéletes életük van. Ám mint azt Ági a story.hu-nak mondja, ez koránt sincs így. A költözés, az új életre való berendezkedés, illetve az, hogy a férje többet jár egyedül haza, míg ő kint marad a fiúkkal, sok feszültséggel jár.

Dobó Ágiék júniusban érkeztek haza Magyarországra, és augusztus végéig maradnak. Legközelebb karácsonykor jönnek ismét, mostanra bevált nekik, hogy az év nagy részét Costa Ricán töltik, a fiaik ott járnak iskolába, és új barátokat is szereztek. Mostanra már Áginak és a férjének, Csabának is kialakult az új rutinjuk.

„Ettől még nagyon jó hazajönni és itthon lenni! Főként persze a család miatt. Édesanyám elképesztően hiányzik év közben! Nélküle, a húgom és a kislányai nélkül nehéz kint létezni… A férjemmel, a fiainkkal jobban egymásra vagyunk utalva, mondjuk ennek köszönhetően biztosan jobban összecsiszolódtunk, mintha el sem költöztünk volna” – kezdi elöljáróban a story.hu-nak Dobó Ági.

Így néz ki egy átlagos napjuk Costa Ricán

Sokan gondolják azt, hogy Ágiék Costa Rica-i élete olyan, mint egy véget nem érő nyaralás.

Dehogy! Hazajöttünk, és minden második ember azt kérdezte tőlem, hogy hogy nem vagyok ennél sokkal barnább?! Hát mert dolgozom, főzök, takarítok, a napom kilencvenkilenc százalékát a négy fal között töltöm.

Persze a naplementét megnézzük az óceánparton, és hétvégente az esőerdőben túrázunk, ami azért semmiképp nem mondható mindennapinak” – magyarázza.

– De összességében a hétköznapok teljesen átlagosak. Én reggel fél hat-hat között kelek, nekiállok megfőzni az ebédet, ugyanis a gyerekek azt viszik magukkal a suliba. Ott nincsen lehetőség az étkeztetésre. Aztán elviszem őket az iskolába, onnan megyek tovább pilatesre vagy bokszolni. Majd ülök le dolgozni, vagy forgatok a konyhában mint egyszemélyes stáb. Ezzel telik a nap. Háromkor felvesszük a gyerekeket, irány az edzés, mindketten harcművészetet tanulnak, a nagyfiam még kosarazik is. Este kilenckor pedig már alszunk. Nagyon lassú életünk van. Nincs se színház, se mozi, se semmi. Ha kell valami, teszem azt, a gyerek kinövi a cipőjét, és kiderül, hogy másnap futóversenyre kell mennie, nem tudok beszaladni a sarki plázába egy újért, merthogy nincs pláza. Minden tervezést igényel – jegyzi meg nevetve.

„Legyen bátorságuk kilépni egy rossz párkapcsolatból”

Arra a kérdésre, valójában miért költöztek ki, egyszerű a válasza: a gyerekek miatt.

„Szerettem volna megmutatni nekik, hogy van választásuk, hogy élhetnek máshogy. Lehet, ezzel nem leszek túl népszerű, de szerintem mi, magyarok mentálisan kissé rugalmatlanok és röghöz kötöttek vagyunk. És én azt szerettem volna, hogy az én gyerekeim ne legyenek azok. Hogy felnőttként, ha nem érzik jól magukat egy adott helyzetben – legyen az a munkahelyük vagy egy rossz párkapcsolat –, legyen bátorságuk kilépni belőle. Mostanra már megtanultak alkalmazkodni. Mint ahogy egyébként én is. Eszeveszett felszabadító, hogy képes vagyok a változásra, és hogy bárhol megállom a helyem.”

Idilli az, ahogy lefesti az életüket, a mindennapjaikat, és ez köszön vissza a közösségi oldalain is. Egy boldog család, és egy már-már tökéletes házasság...

„Az életünk minden területére igaz, a családunkra, a házasságunkra is, hogy tényleg nagyon szépnek és ideálisnak tűnik az egész kép, amit most leírok, vagy amit kommunikálunk vagy mutatunk a közösségi oldalaikon.

De értelemszerűen létezik egy másik, kevésbé fényes oldal is. És természetesen a férjemmel vannak nehézségeink. Amikor otthon sírunk, veszekszünk, akkor nyilván nem forog a kamera… És nem az az elsődleges, hogy mindezt megosszam a közönségemmel, hogy ez hú de nehéz volt, vagy hogy levideózzam a könnyeimet.

Próbára teszi a házasságot

Nekik is megvoltak, és a mai napig megvannak a problémák a házasságukban.

„Maga a költözés terápiás jelleggel hatott a házasságunkra. És egy terápia sem úgy működik, hogy elindulsz egy úton, ami könnyű és egyenes. Ez az út néha sötét, göröngyös. Elbizonytalanodsz, egyáltalán jó úton haladsz-e, és olykor nem is látod az utat… Ez a kép jól tükrözi a mi kapcsolatunkat. Itthon is akadtak vitáink, de a kétlaki élet olyan kihívásokat hozott, amiket nem is gondoltunk volna…

Az például sok vitát szült, amikor Csaba hosszabb időre jött haza dolgozni, mi meg kint maradtunk a fiúkkal. Az eleje még nagyon jó volt! Végre megtapasztaltuk, milyen hiányozni a másiknak. Teljesen újszerűen hatott, hiszen itthon folyton együtt voltunk. De ez egy idő után átcsapott abba, hogy ’miért nem vagy már itt?!’ vagy hogy ’nem normális, hogy ennyire hiányzol!’. Aztán jött a harag fázisa.

Folyamatosan váltakoztak ezek a jó és rossz érzések. Ezzel meg kellett küzdenünk.”

Elcsípték az utolsó éveket

És persze az sem egyszerű, amikor meg hosszú időn keresztül 0-24-ben össze vannak zárva.

„Itthon jövünk, megyünk, a barátainkkal vagyunk. Csabinak és nekem is van énidőnk. Vannak fiús- meg csajos programok, amik sokat adnak nekünk. Kint kilencvenkilenc százalékban közös programok vannak csak.

De ez nem panasz! Csak próbálom árnyalni ezt a tökéletességet, ami körül leng bennünket. Sőt azért kimondottan hálásak vagyunk, hogy elcsíptük azokat az utolsó éveket, amikor a gyerekeink még tényleg velünk akarnak lenni. Amikor még jó este leülni társasjátékozni, römizni. Ezt jó ütemben kaptuk el.

A nagyfiam tizenhárom éves lesz ősszel, és nála az utolsó pillanatban jött ez, hogy kicsit még kaptunk az ő gyerekkorából, amit szorosan élünk meg. Ezért minden nehézség megéri!”