Nagy reményekkel csatlakozott a népszerű rádiós csapathoz, öt és fél év után mégis hátat fordított nekik. Bochkor Gábor egykori műsorvezetőtársa őszintén beszél arról, mi vezetett a szakításhoz. Elmondja, miért nem hallgatja egykori kollégáit, és hogyan talált végre olyan közösségre, ahol nem elnyomják, hanem értékelik.

Hallgatók ezreit lepte meg a hír, amikor idén januárban kiderült: Bochkor Gábor egykori műsorvezetőtársa elhagyja a Bochkor Show fedélzetét. Noha Lovász László távozására kevesen számítottak, a konkurencia nagyágyúját, Sebestyén Balázst nem érte váratlanul a döntés. A Rádió 1 műsorvezetője ugyanis úgy vélte: bármeddig nem lehet feszíteni a húrt, előbb-utóbb mindenkinél eljön az a pont, amikor már nem akar tovább alkalmazkodni. Szerinte Lovász László esetében is ez történt, aki előtt megemelte a kalapját azért, hogy több mint öt évig bírta a híresen nehéz természetű Bochkor mellett.

Most, hónapokkal a távozása után az egykori rádiós őszintén mesél a Story magazinnak döntése hátteréről.

Úgy érezte, nem értékelik

A kívülállók számára sokáig úgy tűnhetett, Lovász László biztos pontja a Retro Rádió reggeli műsorának, pedig már jó ideje érlelődött benne a váltás gondolata. „Tavaly év végén fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék eljönni a rádióból. Más életre vágytam. Az utóbbi időben már nem szívesen keltem fel hajnali négykor, hogy ebben részt vegyek. És a közeggel sem voltam teljesen kibékülve.

Öt és fél évig húztam Bochkor Gábor mellett. Addig nagyon rendesen csináltam a dolgomat, de úgy éreztem, nem értékelik kellőképpen a munkámat.

Eszembe se jutott, hogy más feltételekkel, más körülmények között rádiózzak tovább. Már nagyon menni akartam. Ettől függetlenül nehéz döntés volt. Valamit lezárni, otthagyni mindig sokkal nehezebb, mint valami újba kezdeni. Legalábbis nekem. Nyilván alaposan átgondoltam, hogy mit nyerek, mit veszítek ezzel, de egyébként sem akartak visszatartani. Tudomásul vették a döntésemet, és kész.”

Felmondása benyújtása után Lovász még egy hónapig ébresztette a Retro Rádió hallgatóit, végül január 30-án végleg elköszönt a műsorvezetéstől. „Azóta egyszer sem hallgattam Bochkorékat, és Gáborral sem beszéltem. Azt sem tudom, hogy az utódom, Risztov Éva hogyan muzsikál, de azt igen, hogy sokan hiányolnak engem.

Nap mint nap rengetegen megállítanak az utcán, hogy mennyire szerettek, és hiányzom a csapatból.

Nyilván nagyon jólesik a visszajelzésük, de továbbra is úgy gondolom, hogy jó döntést hoztam. Nem hiányzik a rádiózás!”

Végre egy hullámhosszon

A 49 éves műsorvezető nem maradt munka nélkül, a Dumaszínház kreatív igazgatója lett. Lovász Lászlónak persze senkinek nem kellett bemutatkoznia. Hosszú évek óta a társulat tagja: hol produkciós koordinátorként, fellépőként, a Duma Aktuál műsorvezetőjeként vagy éppen marketingesként dolgozott a csapattal.

„A döntésemet segített meghozni az, hogy a Dumaszínházban vártak rám. A társulat alakulása óta együtt dolgozom Litkai Gergővel. Jóbarátok vagyunk. Ráadásul kívül-belül ismerem a színház működését. Nagyon jó a közösség, és szeretjük egymást. Hozzájuk akartam tartozni, velük akartam lenni. Most lubickolok az életben. Önmagam lehetek. Boldog vagyok. Ráadásul nem kell ébresztőre kelnem – mondja nevetve. – Hét, nyolc óra körül felébredek magamtól. Kipihenten, kisimultan. Majd elindul a nap, és akár tíz óra munka után is feltöltődve, elégedetten jövök haza. Ráadásul még életem is van mellette.”

Igazi, őszinte, szórakoztató

Láthatóan új lendületet kapott a váltástól. Ma már nem a túlélésről szólnak a hétköznapjai, és szabadon dolgozhat azokkal az emberekkel, akikkel valóban egy hullámhosszon van. „Nagyon változatos a munkám, minden feladatra izgatottan, szívvel-lélekkel készülök. Például nemrég forgattunk Hadházi Lászlóval egy biciklis road movie-t. Öt napon át kerékpárral jártuk a Balaton-felvidéket, miközben mindennap kétszer színpadra lépett. Novemberre egy közös estet is szervezünk, és már gőzerővel készülünk a Dumafüred fesztiválra is.”

Lacinak tehát bőven akad feladata, és úgy érzi, a Dumaszínház nem is jöhetett volna jobbkor az életébe. Itt igazi családra lelt, olyan csapatra, akik egymást segítve, támogatva és nem elnyomva akarnak érvényesülni. „Mindenki külön egyéniség. Sajátos stílussal, humorral rendelkezik, és pont ez a szép az egészben.

Kiegészítjük egymást, és nem akarjuk leuralni a másikat.

Organikusan működik a csapat. Mindenki a saját tudásának és fejlődésének megfelelően igyekszik megnyilvánulni. Önazonosan. És talán pont ezért is működik ilyen jól már több mint húsz éve a színház. Mert igazi, őszinte és persze nagyon szórakoztató. Nemcsak kívülről, nézőként, hanem benne dolgozni is nagyon jó!”