Az Ázsia Expressz az elmúlt években egyértelműen a TV2 egyik zászlóshajójává nőtte ki magát. Az jól ismert tény, hogy a produkció útvonalát már bő fél évvel az indulás előtt kiválasztják. Így az már jó néhány hónapja köztudott, hogy idén ismét Dél-Amerikában robog tovább a népszerű tévéműsor. Ezúttal a szamba és a pampák országa, Brazília ad majd otthont nagy részben a több hétig tartó versenynek. Emlékezetes, három évvel ezelőtt, amikor szintén latin-amerikai országokban, Mexikóban és Guatemalában zajlott az utazós reality, több váratlan esemény is történt. Például előfordult, hogy a stáb egy bandaháború kellős közepébe csöppent.
Több hónapos casting
Hasonló atrocitások lehetőségét idén sem lehet teljes bizonyossággal kizárni, még akkor sem, ha a TV2 szigorú biztonsági intézkedések betartásával, a nemzetközi partnercégével karöltve vág bele egy ilyen léptékű forgatásba. Információink szerint jelenleg már javában a szereplők kiválasztásánál tartanak az előkészületek.

A szereplőválogatás mikéntjéről korábban részletesen mesélt a műsor kreatív producere, Katona Andor. „Ez kb. 3-4 hónapig tart. Idén nagyjából ötven párt kerestünk meg. Mindenkit behívunk egy személyes találkozóra, hiszen nagyon fontos, hogy lássuk az adott páros dinamikáját. Amit én leginkább szoktam figyelni, az a motiváció, ugyanis akit az érdekel a legjobban, mennyi pénzt lehet itt keresni, az aligha lesz érdekes szereplő” – taglalta a tévés guru.
Ázsia Expressz 2026: ők lehetnek az idei versenyzők
A story.hu több forrásból úgy értesült, hogy az idei évadban szerepelni fog Aurelio. Ő korábban A Nagy Duettben tűnt fel, jelenleg pedig saját nevével fémjelzett műsorban láthatják a nézők.
Információnk szerint ott lesz a versenyzők között Bernáth Odett is, aki tavaly ősszel a Sztárbox ringjében osztogatta a pofonokat.

Úgy tudni, hogy a szerkesztők Mihályfi Lucát és szerelmét, Hegyes Bercit is szívesen látnák a játékosok között. Ők a Dancing with the Starsban jöttek össze, majd A Nagy Duettben is együtt léptek színpadra.
Szereplésük már csak azért is érdekes lenne, mert Berci korábban szerepelt a műsorban akkori barátnőjével. Egészen a döntőig menetelt a versenyben.
Ők nemet mondtak a kalandra
De olyanok is akadnak, akiket nem tudtak rávenni a készítők az utazásra, bármennyire is szerették volna. Úgy hírlik, a Sztárban Sztár fenegyerekét, Freddie-t például több alkalommal is megpróbálták meggyőzni, vágjon bele az Ázsia Expresszbe, de az énekes mindannyiszor határozottan nemet mondott.
Nótár Mary ugyancsak nem áll kötélnek, pedig az énekesnő népes rajongótáborát elnézve biztosan szépszámú nézőt ültetett volna a képernyő elé. Az aranytorkú énekesnőről köztudott, olyan tévéműsorokat vállal, amiben énektudását is megcsillogtathatja.
Kiemelt kép: TV2



