Címlapsztori

Ázsia Expressz: Többen fel akarták adni a játékot

Katona Andor kreatív producer több kulisszatitkot is elárult a műsorral kapcsolatban.

Melyik sztárpárt volt a legnehezebb rábírni a szereplésre? Hogyan fordulhat elő, hogy ugyanazok a sofőrök többször is feltűnnek? Mi volt az idei évad legnehezebb pillanata? Ezekről is beszélgettünk Katona Andorral, az utazós reality kiemelt kreatív producerével. „Nem lenne értelme előre megírt forgatókönyv alapján forgatni az Ázsia Expresszt. Senki nem tudna ilyen forgatókönyvet írni. Minden évben előkerülnek különféle elméletek, amelyek mégis ezt próbálják bizonygatni. Ezekre és az egyéb kommentekre soha nem reagálok, bár olykor nehezen állom meg, de most eloszlatok néhány félreértést” – mondja határozottan a producer.

Katona Andor a műsor kiemelt kreatív producere (Fotó: Archív)

Hogyan választják ki a párosokat?

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a műsor előkészítése már bő fél évvel a forgatás előtt elkezdődik. „Első lépésként a nemzetközi partnercégünk több javaslatot is tesz az útvonalakat illetően. Ilyenkor jó néhány szempontot kell mérlegelnünk: az időpontot, a helyszínt és a költségeket. Ezen kritériumok és a partnerünk tanácsa alapján dől el az útvonal, tehát nem csak rábökünk a térképre. Én egyébként magánemberként nagyon szeretem az afrikai kontinenst, izgalmas lenne a jövőben ott forgatni, más országokban van is rá példa” – magyarázza Andor.

Sokáig az sem volt biztos, hogy a Zámbó testvérek ebben a felállásban vesznek részt a játékban (Fotó: TV2)

Miután megtalálják a legmegfelelőbb helyszínt, indulhat a szereplők kiválasztása. „Ez kb. 3-4 hónapig tart. Idén nagyjából ötven párt kerestünk meg. Mindenkit behívunk egy személyes találkozóra, hiszen nagyon fontos, hogy lássuk az adott páros dinamikáját. Amit én leginkább szoktam figyelni, az a motiváció, ugyanis akit az érdekel a legjobban, mennyi pénzt lehet itt keresni, az aligha lesz érdekes szereplő. Idén különösen izgalmas volt a casting. Zámbó Krisztiánéknál eleinte nem volt biztos, hogy ebben a felállásban jönnek, mert voltak konfliktusok a kapcsolatukban. Laky Zsuzsi játékostársaként többen is szívesen jöttek volna, de mi nagyon szerettük volna, ha Gusztival jönnek. Cserpesék részvétele pedig szinte csak az utolsó pillanatban vált biztossá, olyan hosszú ideig ment az egyeztetés” – avat be a tévés guru.

Vannak beépített sofőrök?

Röviddel azután, hogy összeállt a versenyzők végleges névsora, már a Fülöp-szigetek felé tartó gépen találták magukat. „Ahogy elindul a játék, mi, a stáb gyakorlatilag beköltözünk egy kisbuszba, és onnan követjük az eseményeket. Minden egyes párosnak van külön operatőre, szerkesztője és egy helyi segítője. De fizetett sofőrökről szó sincs. A szemfüles tévénézők rendszeresen csalást kiáltanak, ha egy sofőrt felismernek a korábbi adásokból. Pedig egyszerűen arról van szó, hogy néhányan, akik a szereplőknek segítenek, nem szeretnék, ha felvétel készülne róluk. Ezért ilyenkor a korábbi fuvarok alkalmával készített vágóképeket használjuk. Ez az oka annak, hogy van, akit nem csak egyszer látnak a nézők autót vezetni. Hasonló a helyzet a visszatérő rendszámtáblákkal is. Az operatőrnek ritkán van lehetősége kívülről felvételt készíteni az autóról, ezért használunk többször általános vágóképeket autókról” – oszlatta el a félreértéseket.

Cserpes István és lánya, Laura idő előtt távoztak a versenyből (Fotó:TV2)

Az előre megrendezett jeleneteket cáfolja az is, hogy gyakran előfordulnak váratlan helyzetek. „Amikor például a játékosoknak 35 kókuszdiót kellett elcipelniük Nórihoz egy kimerítő nap végén, az mindenkit megviselt. Azután többen is fel akarták adni a játékot, de ez nem példátlan. Ilyenkor a játékostársa vagy a szerkesztő megpróbál lelket önteni a versenyzőbe, és ha szükséges, én is leülök beszélgetni vele. Ezekben a helyzetekben inkább pszichológusnak kell lenni, mint műsorkészítőnek. Mindenesetre ezen az éjszakán én sem aludtam túl jól, mert sok helyre hívtak segíteni – vallja meg Andor. Mégsem ez volt számára az évad legnehezebb pillanata. – Cserpes István édesanyjának halálhíre és ennek közlése, majd a játékból való távozásuk. Olyan szívbe markoló pillanatok voltak ezek, amelyeket nehéz elfelejteni. A forgatás előrehaladtával mi is egyre közelebb kerülünk a sztárpárokhoz, így egy ilyen esemény még inkább megrázza az egész stábot” – taglalta Andor.

Mindig tartogat meglepetéseket

Katona Andor immár hat éve erősiti a TV2 csapatát, az Ázsia Expresszen a második évad óta dolgozik. „Ennek ellenére mindig tartogat meglepetéseket, hiszen a helyszínek és a szereplők is folyton változnak, ezért sem lehet rutinból elkészíteni még a sokadik szériát sem.”

Az év sztáreseménye hamarosan! Szavazz a sztárokra, és nyerj!

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!