Budafok egyik csendes kis utcájában él nála 15 évvel fiatalabb, gyógyszerész feleségével, valamint annak 22 éves, pszichológusnak tanuló lányával és a négy tacskójukkal. Hiába a sok kutya, a házban olyan nagy a tisztaság, hogy szinte enni lehetne a földről. A doktor úr ugyanis tisztaságmániás.
„Senkinek nem kívánom…”
Zacher Gábor és második felesége tizenegy éve a véletlennek köszönhetően ismerkedtek meg. „Gyógyszerész vagyok, a gyógyszerforgalmazó cégnél, ahol dolgozom, rendszeresen hívunk orvosokat előadni. Gábor is volt nálunk, és amikor véget ért az előadása, rohant kifelé, telefonált, én pedig hátulról megkocogtattam a vállát… Megfordult, és összetalálkozott a tekintetünk. Aztán ez lett belőle”
– meséli mosolyogva Mónika.
A férje innen veszi át a szót. „Nem hittem, hogy létezik szerelem első látásra. Mint a villám, úgy csapott belém, és szó szerint berúgta az ajtót.
Nős voltam, szerettem a feleségem, a fiam, jól megvoltunk, eszembe nem jutott, hogy ez a családi idill egyszer véget érhet. De ahogy megfordultam, és megláttam ezt a gyönyörű nőt, megpecsételődött a sorsom. Hónapokig vívódtam, mit tegyek, de amit Mónika iránt éreztem, annak nem tudtam ellenállni. Ő sem. Elköltöztem otthonról, borzasztóan nehéz döntés volt, nehéz évek következtek ránk. Senkinek nem kívánom, hogy átélje azt, amit mi. Ennek immár tizenegy éve. Szerencsére ma már mindenki jóban van mindenkivel.”
Protekcióval házasodtak
Innen Mónika folytatja. „Én tiszta lappal érkeztem. A kislányomat évek óta egyedül neveltem, az életemet kitöltötte a gyerekem, a munkám, a családom, a barátaim. Többre nem is vágytam…”
A megismerkedésükhöz hasonlóan az esküvőjük sem volt hagyományos. Azt tervezték, hogy Mónika születésnapján mondják ki a boldogító igent.
„Besétáltam a polgármesteri hivatalba az anyakönyvvezetőhöz, és elmondtam, mit szeretnénk. Mosolyogva válaszolta, hogy ez nem így működik, jóval későbbi időpontot tud csak felajánlani. Nem szeretem a protekciót, de akkor felszaladtam a polgármesterhez, és a segítségét kértem. Segített, így végül Mónika születésnapján kelhettünk egybe”
– árulja el Zacher doktor.
Vajon ez a boldogság azóta is tart? Erre Mónika válaszol. „Gábor hihetetlenül karizmatikus ember, és ez rám is nagy hatással van, a mindennapjaimat is alakítja. Szeretem és végtelenül csodálom is: a munkabírását, a sokoldalúságát, a szakmai tudását, az emberségét. Ugyanakkor teljesen hétköznapi ember – amit sokan nem is gondolnának róla.
Olyan mizantróp típus, aki rajongva szereti a családját, a közeli barátait, a mentős bajtársait, a kollégáit. Sokan azt hiszik, milyen nyitott, társasági ember, de ez csak részben igaz. Alapvetően szeret itthon lenni, egyedül lenni, visszahúzódni. Én nála sokkal nyitottabb vagyok, talán ezért is működik jól a házasságunk: mindenben kiegészítjük egymást. Szokták mondani, jó párosítás az orvos és a gyógyszerész – én pedig viccesen hozzáteszem: igen, de ki mérgez meg kit hamarabb?
Ezzel arra utalok, hogy imádjuk egymást, de természetesen nekünk is vannak konfliktusaink. A 90 százalékuk abból fakad, hogy Gábor tisztaságmániás. Egy morzsát sem visel el a földön. Folyton takarít, porszívózik, felmos.”
Sajátjaként szereti a nevelt lányát
Szóba kerül Gábor első házassága és a fia, így az orvos azt is elmeséli, hogy Bendegúz időközben felnőtt, építész lett. Városépítő párjával Brüsszelben él és dolgozik. „Éppen most tervezünk egy közös londoni hétvégét Mónikával és Barbara lányával, a lányunkkal. Szeretnénk bejárni az ottani múzeumokat. Rajongok a a képzőművészetért, ezt a szenvedélyt a szülői házból hoztam.
Édesapám háziorvos volt több festőművész beteggel, akiktől vásárolt is képeket, sőt gyakran vitt magával a műtermeikbe. Én is gyűjtő lettem: aukciókon vásárolok festményeket – nem vagyonokat érő műveket, csak pár százezer forintosakat. Fogalmam sincs, érnek-e majd valamit később, de nem is ez számít, hanem hogy hozzám nőnek.”
Gábor Barbaráról is mesél: a kislány tizenegy éves volt, amikor az édesanyjával összekötötték az életüket, és sajátjaként szereti a ma már 22 éves lányt.
„Barbara másodéves pszichológushallgató, és örülök, hogy ezt tanulja, mert óriási szükség van jó pszichológusokra ebben az országban. Velünk maradt a járvány okozta szorongás, a háborús, a gender- és a megélhetési szorongás, és egyre több a függő. Drog, cigaretta, füves cigi, alkohol, internet, sorozatok, játék…
Ezekről tartom az előadásaimat, a megelőzésre, a prevencióra helyezem a hangsúlyt. Tulajdonképpen én magam is függő vagyok: munkaalkoholista, ötven éve pipázom, és mogyorós csoki nélkül elképzelni sem tudnám az életem. A futás pedig számomra a mentőzéshez nélkülözhetetlen.
Próbálom magam formában tartani, mert amikor, mondjuk, Budapest belvárosában a harmadik emeletre kell fölmennem a hetvenöt kilós felszereléssel lift nélkül, az igencsak embert próbáló. És akkor még a beteget is le kell hozni… Ebben szoktam a tűzoltók segítségét kérni – és ők mindig örömmel jönnek…”
Kattintson a galériára, és nézze meg Zacher Gábor és párja otthonát!
Kiemelt kép és fotók: Schumy Csaba/fotocentral.hu
