Címlapsztori

Együtt lép színpadra Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán

Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán a válásuk után megegyeztek: nem nyilatkoznak egymásról a nyilvánosság előtt. Most kiderült, hogy Bereczki jubileumi koncertjén együtt énekelnek majd.

Óriási jelentőségű hírt jelentett be jövő májusi jubileumi koncertje kapcsán Bereczki Zoltán: Szinetár Dóra is színpadra lép 2026. május 23-án a Papp László Budapest Sportarénában. „Ha összefoglalom az eddig történéseimet a színpadon, akkor biztos nem maradhat ki valaki, aki ebben egy óriási részt foglalt el. Ez pedig Szinetár Dóra. Úgyhogy ő is fog velem énekelni egy pár duettet” – avatta be rajongóit izgatottan Bereczki Zoltán, aki jövő tavasszal 50. születésnapját ünnepli meg a nagyszabású koncerttel.

@bereczki.zoltan

Bereczki 50 #bereczki50 #szinetardora #duett #musicalduett @szinetardora

♬ eredeti hang – Bereczki Zoltán – Bereczki Zoltán

Egymásról egy szót se!

Kevesen fogadtak volna rá, hogy az egykori házaspárt valaha egy színpadon láthatja még a közönség. Köztudott, hogy válásuk után megegyeztek, tiszteletben tartva egymás életét, nem nyilatkoznak a másikról. Tudták, bármit is mond egyikük, abból sajtóhír lesz.

Igyekeztek normális kapcsolatot ápolni egymással, elsősorban közös lányuk, Zorka miatt. Az ő érdekeit szem előtt tartva tényleg nagyon ügyeltek rá, hogy még csak utalást se tegyenek egymásra. Idővel pedig mindketten megtalálták a boldogságot. Szinetár Dóra Makranczi Zalán oldalán, Bereczki pedig Bata Éva mellett.

Mercutio és Júlia

Az azonban vitathatatlan – ahogy arra Bereczki is utalt –, hogy karrierükben is fontos szerepet töltöttek be egymás életében. Szinetár Dóra neve ugyan gyerekkora óta ismert, de a 2004-ben bemutatott Rómeó és Júlia mindkettejüknek óriási népszerűséget hozott. Szinetár játszotta Júliát, míg Bereczki Mercutiót alakította. A darab elsöprő sikert aratott, a szereplők nevét egy csapásra mindenki ismerte.

Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán A Rebecca – A Manderley-ház asszonya című musicalben (Fotó: Szabó Lilla/fotocentral.hu)

A két művész később több színdarabban is játszott együtt, közös dalokkal is megörvendeztették rajongóikat. Hogy ezekből mi csendül fel Bereczki Zoltán jubileumi koncertjén, egyelőre nem tudni. Az azonban biztos: a közös színpadra lépés egy újabb mérföldkő mindkettejük életében.

Kiemelt képek: Olajos Piroska, Schumy Csaba/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!