Így nézett ki Tóth Ildikó, amikor Brazíliában élt
A Cápák között üzletasszonya, Tóth Ildikó és családja a budapesti hideg teleket hátrahagyva Brazíliába költözött egy időre. Igaz, tudta, ott élni nem volt veszélytelen.
A Cápák között üzletasszonya, Tóth Ildikó és családja a budapesti hideg teleket hátrahagyva Brazíliába költözött egy időre. Igaz, tudta, ott élni nem volt veszélytelen.
„Szép volt veled az élet, Fanny” – ez volt Faludy György, a költőfejedelem utolsó sora fiatal feleségéhez valamikor 2006 nyarán. Húsz éve már, hogy meghalt a szellemóriás. Faludy Fanny azóta alig hallatott magáról. Nem vonult ki a világból, csak éppen nyugalomra vágyva visszavonultan él.
Az X-Faktor új mentora, Solére korábban már a tehetségkutató stábjának látómezejébe került, ám csak most jutott el odáig, hogy helyet kapjon a zsűriben. Ebben nagy szerepe volt Hajós Andrásnak.
Miközben egy fájdalmas fejezetet lezárt Mohamed Fatima, egy másik, régen várt béke is beköszöntött az életébe.
Ugyan a napjait elsősorban a munka, a tanítás és az egyéb feladatok határozzák meg, eddig szinte mindent a gyerekeihez igazított. Ám idén szeptembertől – a fia, Benedek után – a lánya, Tamara is Hollandiában folytatja a tanulmányait, amivel egy egészen új időszámítás kezdődik Demcsák Zsuzsa és a férje életében.
Az elmúlt évtizedekben így emlegették: Oszter Sándor felesége, majd amikor meghalt a legendás színész, az özvegye, amikor pedig a lányáról, Alexandráról esett szó, ő volt a színésznő édesanyja. De ki is volt Failoni Donatella valójában? Ez a kérdés most, a halála után fájdalmasan aktuális.
Micsoda gyönyörű nő, és mégis milyen tragikus volt a sorsa... A ragyogó amerikai színésznő már jóval III. Rainier monacói herceggel való megismerkedése előtt is úgy tündökölt a vásznon, akár egy modern kori hercegnő. A makulátlan, éteri szépségű fiatal sztár, Grace Kelly valóban senkihez sem volt fogható. Dr. Ernyey-Balaton Dóra rovata.
Az ismert exmodellt, fotóst, Marjai Juditot sokan egy erős, szókimondó, rendíthetetlen nőnek látják, pedig neki is hosszú utat kellett bejárnia, mire megtalálta önmagában ezt az erőt. A Csak Szabadon csatorna Lélekemelő című műsorában Dombovári Vandának és Csehák Hajnalka pszichológusnak mesélt minderről.
A brit királyi család rajongói jól ismerik Katalin hercegnét és testvéreit, de mostanában egyre többet szerepel a nyilvánosság előtt a Middleton család egyik ritkábban látott, de igencsak szemrevaló tagja.
Végre elérkezett az idő, hogy a paralimpikon Ekler Luca és párja megszervezzék a lakodalmat. A nagy napról pedig fotókat is közzétettek.
A Magyar Filmadatbázis hagyományaihoz híven most is listába rendezte, hogy melyik 10 filmet várják a legjobban a magyar nézők 2026 második felében. A listán egyetlen hazai gyártású produkció sincs.
Elérkezett az első olyan alkalom, amikor a Házasság első látásra párjai szemtől szemben ülhettek a szakértőkkel és tanácsokat kaptak tőlük, miközben ők is reagálhattak az elmúlt napok eseményeire.
Eltűntek a posztjai és nyilvános szereplést sem vállalt. Közel egy év kihagyás után Kapócs Zsóka most újra felbukkant a televízióban és a közösségi oldalán is.
Bár maga az énekesnő nem erősítette meg, minden jel arra utal, hogy Lady Gaga és vőlegénye, Michael Polansky nemrég szülővé váltak. A világsztár április óta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, most azonban lesifotósoknak sikerült megörökítenie az újdonsült családot.
Palvin Barbara és Dylan Sprouse már a legmodernebb babaholmikat tesztelik első gyermekük érkezése előtt. Még őket is meglepte az okosbölcsőként is használható szerkezet, amely felismeri a babasírást, és automatikusan ringatni kezdi a kicsit.
A sors fanyar fintora, hogy tizenkét évvel azután, hogy a Fásy család egy börtönturné keretében elítéltek előtt lépett fel, 2026. szeptember 7-én Fásy Ádám imádott feleségét, Marikát őrizetbe vették, majd két nappal később előzetes letartóztatásba került.
Augusztus 25‑én ünnepelte a nyolcvanadik születésnapját az Operettszínház egykori primadonnája, később játékmestere, Domonkos Zsuzsa.
A Kincsvadászok kereskedője, Molnár Viktor egyik fiával, Titusszal vágott bele az Ázsia Expresszbe. Most elárulta, gyötri a bűntudat, hiszen két másik fia ez idő alatt háttérbe szorult.