Címlapsztori

Valkusz Milán: „Itthon olykor meztelennek érzem magam, amint kilépek az utcára”

A jóképű popsztár, Valkusz Milán őszintén mesélt a népszerűség árnyoldaláról. Ahogy arról is, hogy miért nem verhet éket Marics Peti és közé, hogy két konkurens műsor zsűripultjában foglalnak helyet.

Ki gondolta volna, hogy kispesti szobájában szőtt álmai ilyen hamar valóra válnak. Valkusz Milán mindössze 29 évesen az ország egyik legfelkapottabb előadója a VALMAR duó oszlopos tagjaként. Ráadásul nem mellesleg az X-Faktor egyik mentora, ahol tavaly győzelemhez segítette versenyzőjét, Fehér Krisztiánt. „Ez azért nagyrészt rajta múlott – szabadkozik Milán. – Az idei év teljesen más lesz. Jobban ismerjük egymást a mentortársaimmal. Még inkább összeszoktunk, még keményebben ki merjük mondani a véleményünket. Most is baromira megszerettük a versenyzőinket, így talán még feszültebb helyzetek várhatóak, foggal-körömmel harcolni fogunk értük. Ám szerencsére most is a közönség dönt. Ettől függetlenül, mondjuk ki nyugodtan, szeretnék duplázni, a címvédés lebeg a szemem előtt – mondja széles mosollyal Milán a story.hu-nak.

Rivalizálás? Butaság!

Joggal vetődhet fel a gondolat: Milán ebben az évben sem csupán a három másik mentorral, hanem jó barátjával és zenésztársával, Marics Petivel is megmérkőzik, hiszen ő a konkurens tehetségkutató mestere. „Nem versenyzünk egymással, nincs köztünk rivalizálás – siet leszögezni az X-Faktor mentora. – Nem is nagyon beszélünk róla, hiszen más irányban vagyunk elfogultak.

Múltkor egy beszólásával befüstölte az X-Faktort, azon is csak nevettem, amolyan maricsos csipkelődésnek fogtam fel, még akkor is, ha én nem mondanék ilyet fordított esetben.

Közösen a VALMAR-ra koncentrálunk, úgy vagyunk vele, hogy a zenekarnak kifejezetten jót tesz, mert dupla szereplés egyenlő dupla marketing – mutat rá Milán.

A két baráta legtöbbet a studióban találkozik(Olajos Piroska)

Hiányzik a magánszféra

Többek között ennek köszönhetően ment igen jól a zenekar szekere. Több tucat telt házas koncert van a hátuk mögött. Milán nem is tagadja, ráfér már a pihenés, amire év végén sor is kerül majd. „Tirol környékére megyek. Egész álló nap snowboardozni fogok. Már alig várom! Aztán persze elutazom melegebb éghajlatra is. Olyan helyre, ahol nem ismernek fel, egy lehetek a sok közül.

Itthon olykor meztelennek érzem magam, amint kilépek az utcára, annyira megbámulnak egyesek. Sokan nem is hinnék, mekkora kincs a magánszféra. Néha nagyon hiányzik.”

Habár kimondottan hálás a rajongói szeretetért, volt, aki alaposan elvetette a sulykot. „Emlékszem egy lányra, aki szerelmes volt belém. Nem értette meg, nem szeretnék tőle semmit. Rengeteg üzenetet írt, követett, megjelent a lakásom előtt. Már-már zaklatásba ment át a dolog. Kissé félelmetes volt. De szerencsére vége lett – sóhajt fel.

Az X-Faktor mentorai: Gáspár Laci, Tóth Andi, Majka és Valkusz Milán (Fotó: RTL)

Ezt egy életen át kell játszani?

Ennek ellenére szerencsésnek vallja magát, amiért abból élhet, amit mindennél jobban szeret. „Életem végéig ezt szeretném csinálni. Ezért is vettem vissza radikálisan a szereplésekből, mert nem szeretnék hamar kiégni. A minőség fontosabb, mint a mennyiség. Szerencsére vannak előttem jó példák. Szikora Robi még mindig húzza az igát. Valami hasonlóval kiegyeznék én is.”

Kiemelt kép: Trenka Attila,fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!