Bochkor Gábor a napokban a következőt mondta a Retro Rádió reggeli adásában: „Az én párom nem titkos, csak nem egy celeb liba, és nem szeretne szerepelni. Ő egy abszolút civil ember.” A Best magazin információi szerint a hölgy szakmabeli, szintén rádiós, és egy hazai médiavállalat magas pozícióját tölti be. Beosztottjai kifejezetten jó főnöknek tartják. Negyven év körüli, tehát húsz év lehet köztük. Vidéki származású, aki egy délkelet-magyarországi kisvárosban nőtt fel, de már tinédzserként jelét adta, hogy ígéretes jövő előtt áll. Tehetsége és szép beszéde miatt ugyanis díjjal is elismerték. Majd egy vidéki rádió hírolvasójaként indult el a pályán. Lépcsőről lépcsőre menetelt a ranglétrán, előbb az egyik országos rádióba került, majd a rádiós hírekért felelős vezető lett.
Bochi eljegyezte a barátnőjét?
Bochkor Gábor és párja éppen itt, a rádió épületében ismerte meg egymást. Kapcsolatukban pedig fordulópontot hozott a rádiós édesanyjának halála, hiszen Bochi akkor elveszítette azt az embert, akivel a legközelebb álltak egymáshoz. A rádió folyosóin azt pletykálják, nem sokkal ezután szánta rá magát a nagy lépésre, és kérte meg a szerelme kezét, aki így mára nemcsak a barátnője, hanem a gyűrűs menyasszonya!
Annak ellenére tehát, hogy nem akarnak nagy hűhót csapni maguk körül, nagyon is úgy tűnik, Bochkor Gábor végre révbe ért, és szerelmüket nem árnyékolja be semmi. A kapcsolatuk stabilitását mutatja az is, hogy gyakorta emlegeti a párját Bochi a rádióműsorában is.
További részletek a legfrissebb Bestben!

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu




