Címlapsztori

Szakítás 60 felett: Csepregi Éva ezt üzente sorstársának, Szűcs Judithnak

A Neoton Família énekesnője tudatosan óvja a magánéletét, de azt sosem titkolta, nehezen lépett túl a legutóbbi kapcsolatán. Hatvan felett ért véget egy 15 éves kapcsolata, ez azonban már a múlt, és Éva tökéletesen boldog az életével; imádja a fiát és a kis menyét, csodálatos barátai vannak, a zene pedig a mindennapjai része.

Épp ezért minden egyedülálló nőnek – beleértve a kolléganőjét, Szűcs Judithot, aki nemrég beszélt arról, hogy 72 évesen szakított a vőlegényével –, azt üzeni, ne csüggedjenek! „Judithnak is azt mondom, hajrá! Az élet annyiféle lehetőséget nyújt! Viszont lehet, hogy ebben az életszakaszban már máshol kell keresni… – reagált Csepregi Éva a story.hu-nak. – Velem is így volt. De hogy pontosan min is mentem át közvetlenül az szétválás után, abba azért sem mennék bele, mert azt gondolom, kettőn áll a vásár… Nem akarom bolygatni a múltat, illetve már túl is vagyok rajta. De azt elmondhatom, örülök, hogy annak idején a saját lábamra álltam. Úgy vagyok boldog, ahogy vagyok. Berendezkedtem egy másik életre, ami egyébként telis-tele van szeretettel!”

„Nekem a fiamék és a színpad a legfontosabbak a világon! És ebbe nagyon nehéz bárkinek becsatlakoznia…”

Éva szerint igenis meg lehet élni a teljességet párkapcsolat nélkül is. „Az egész életem a nyilvánosság előtt zajlott, még ha én magam óvatosan is beszéltem, beszélek róla. Így nem titok, nekem a fiamék és a színpad a legfontosabbak a világon! És ebbe nagyon nehéz bárkinek becsatlakoznia… De nekem így jó! És annyi közös családi, baráti ebéd, program, utazás van az életemben, nem beszélve a közös zenélésről, fellépésekről, hogy sosem unatkozom! Sőt huszonnégy óra kevés is ahhoz, hogy mindennek a végére érjek. Ráadásul mivel nagy a baráti társaságom, tehát nincs olyan hét, hogy valakinek ne lenne névnapja vagy születésnapja, mindig van mit ünnepelni!”

Csepregi Éva rengeteg időt tölt a családjával, a barátaival, így sosem unatkozik

„A válás után egy kis lakásban éltem, tavaly költöztem egy kényelmesebb, nagyobb házba”

„És akkor még adós maradtam azzal, hogy elmenjek egy-egy új színházi darab premierjére vagy egy újonnan induló kiállításra. Különben ezek a kedvenc kikapcsolódásaink Dáviddal és a kis menyemmel, Dórival – folytatja az énekesnő. – Mindezek mellett én otthon is nagyon jól elvagyok. A válás után én egy kis lakásban éltem, tavaly költöztem egy kényelmesebb, nagyobb házba, és hát imádom! Mindig van dolog, de néha jólesik csak lábat lógatni. Mondjuk, erre nem sok időm lesz a következő hetekben, hónapokban, ugyanis gőzerővel készülünk majd a jövő év január 10-ei MVM Dome-os Neoton Finálé nagykoncertünkre. Még kiállítást is fogunk rendezni, ami a koncert előtti órákban már látogatható lesz. Rengeteg kincset állítunk ki, legyen az hangszer, díjak, ruhák, újságcikkek, aranylemezek. Rettentően várjuk, és nemcsak mi, hanem a közönségünk, a rajongóink is! Elképesztő az a szeretet, ami felőlük árad. És hát én ebből is töltődöm a hétköznapokban.”

Kiemelt képek és fotó: Nagy Zoltán, Schumy Csaba/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!