Kapaszkodj, Malvin, jön a kanyar! „Ez legyen a cikk címe – mondja nevetve. – Hogy miért gondoltam erre az ismert mondásra? Malvin napján születtem – kezdi a beszélgetést a Nemzet Színésze. Molnár Piroska október 1-jén tölti be a nyolcvanadik évét, azt mondja, ha tetszik, ha nem, befordult a finisbe, mostantól már nincs felfele, csak lefele. – A színpad más, ott mindig jól érzem magam, ott észnél és talpon kell lennem, ehhez a kollégák, a közönség is erőt ad, de előtte és utána, már nehezebb.”
„Igyekszem szinten tartani magam”
Piroska nagy szerencséje, hogy annak birtokában van, ami egy színész számár nélkülözhetetlen. Jól hall, jó a szeme, rengeteget olvas, szerepet tanul, remek a memóriája. Mindenre emlékszik évtizedekre visszamenően. „Csak a testem, a fizikumom nem a régi, a derekam, a lábaim, a vállaim. Fájnak, de jár hozzám masszőr, több is, egy nyirokmasszőr és egy sportmasszőr. Hetente jön a gyógytornász is. Rajtam nem múlik, én minden megteszek, hogy rendben legyek, de tudom, jobb már nem lesz, mondta az orvos is. Szinten kell tartanom magam. Most ugyan vacakol a jobb vállam, nem bírom megemelni, nem tudok még fésülködni sem, de ennek oka van. Beültették egy pacemakert, valószínű, álmomban ráfeküdtem, és megnyomtam. Egyébként is bajban vagyok az alvással, nehezen megy, ha három órát sikerül egyfolytában, az nekem már elég. Csak nem mindig sikerül. Altatóra nem szeretnék rászokni, egyelőre próbálom nélküle.”
Komlós Juci kiállt érte annak idején
A színésznő azt mondja, befordult a finisbe, bár ha a felmenőit nézi, a nagyapja életkorát, ha az ő génjeit örökölte, akkor van még hátra minimum tíz éve. „Andrássy nagyapám tavasztól őszig kint aludt a gangon, amikor a dér először belepte a Dunát, akkor ment csak be az istállóba aludni. Kilencven fele járt, semmi baja nem volt, és egy reggel többet nem ébredt fel. Az apám fiatalon, a háborúban, fogságban halt meg tífuszban. Anyám sajnos betegségben ment el, rákos volt. Emlékszem rá, amikor meghalt, játszanom kellett volna a színházban. Kértem az igazgatót, maradjon el az előadás, nem engedte. Erre Komlós Jucika azt mondta, aki szintén játszott a darabban, akkor majd őmiatta marad el az előadás, mert ő nem megy el. Egy gyerekkel ugyanis ezt nem lehet megtenni. Ritkán adatik meg ilyen szolidaritás a színházban, de Jucika klassz ember volt. Milyen az élet, amikor ő meghalt, én lettem utána a Nemzet Színésze.”
Nincs egyedül
A művésznő szerencsére anyagilag megengedheti magának, hogy különféle segítői legyenek, mert egyedül már nem tudná ellátni magát. „Ahogy mondtam, jár hozzám masszőr, gyógytornász, van két Gizim is, anya és lánya. Egy házban lakunk, ők vásárolnak, főznek, mosnak, vasalnak rám… Ha az ember nem tudja ellátni magát, akkor kell a segítség. Másik segítőm Gergő, aki autóval hoz-visz mindenhova, ő az én lábam. Tizedik éve segít. Még két évvel ezelőtt is együtt mentünk külföldre nyaralni, jól beszél angolul, remek idegenvezetőm, intelligens, jókat tudunk beszélgetni. Sajnos már nem bírok 8-10 órát autóban ülni, már nem megy az utazás. Sokat vagyok itthon, az otthonomban, amit nagyon szeretek. A ház több mint 100 éves, ez volt Budapest legelső társasháza. Több lakás is van benne, én Wolfner báró egykori legénylakásában élek. Gyerekkorom óta gyűjtöm a könyveket, rengeteg van, mindegyiket olvastam. Most is szeretek olvasni, folyamatosan veszem az új könyveket. Amikor elmegyek itthonról, jó érzéssel tölt el, hogy az emberek megismernek, és azt érzem, szeretnek. Bár nemrégiben az alábbi eset történt meg velem. A régi privátbankos tanácsadóm elment a bankból, jött helyette egy másik, új, egy fiatal. Felhívott telefonon, hogy együtt nézzük át a banki ügyeimet, mondtam neki, most nem jó, mert este játszom. Erre megkérdezte: milyen hangszeren? Mindegyiken, válaszoltam nevetve.”
Kiemelt kép és fotók: Birton Szabolcs/fotocentral.hu, Archív
