Nemrégiben bombaként robbant a hír: negyed évszázad után tönkrement Hajdu Steve és a brit származású Alexandra házassága. A szakítás sokakat letaglózott, hiszen a szerelmük történetét akár mozivászonra is vihették volna, olyannyira filmszerű volt. Ezért is különösen szomorú, hogy nem happy enddel zárult.




Hajdu Steve és Alexandra Prest
A kapcsolatuk hajnalán a Heti hetes egykori sztárja alig beszélt angolul, Alexandra pedig még inkább hadilábon állt a magyar nyelvvel. Így kezdetben a boldogságuk záloga biztosan a testbeszédben, az egymásra figyelésben és a közös hullámhosszban rejlett. Évtizedekig úgy tűnt, ez bizony stabil alap lehet a holtodiglanhoz. Aztán úgy három évvel ezelőtt valami megváltozott, a színész, aki addig örömmel mesélt a magánéletéről a rá jellemző remek humorérzékkel, kategorikusan elzárkózott a nyilatkozatoktól ebben a témában.
Nagyjából ugyanebben az időben a teste is hatalmas változáson ment keresztül. Több mint húsz kilótól szabadult meg. Sokan akkor egészségügyi problémára gyanakodtak, pedig egy fogyás mögött éppen úgy meghúzódhatnak lelki okok is.
Alexandra már a közösségi oldalán sem jelzi, hogy férjnél van, sőt úgy hírlik, már újra rátalált a szerelem. Azonban egyelőre nem tudni, mi okozhatta a végzetes törést a gránitszilárdságúnak tűnő kapcsolatukban. Egy biztos: a 25 éves történet a magyar sztárvilág egyik legszebb – és most már legszomorúbb – fejezeteként marad meg az emlékezetünkben.
Joshi Bharat és Szabó Csilla
Ők 31 együtt töltött év után, 2021-ben szakítottak, azt mondták, elhidegültek egymástól házastársként. „A másik iránt érzett legnagyobb tisztelettel kellett kimondanunk azt, hogy ez a házasság már nem működik. Ezt mind a ketten tudomásul vettük, de az sosem változik, hogy Csilla továbbra is a lányom édesanyja marad” – mondta akkoriban az indiai származású tévés.
És ezek nem csak üres szavak, máig szoros viszonyt ápolnak, ezért röppent fel többször is a hír, újrakezdték a házasságukat. „Visszaút nincs, már egyikünk sem az, aki volt.
Ennek így kellett történnie, és biztos vagyok benne, hogy mind a kettőnknek így a jobb.
Boldogtalan légkörben sokáig élni nem jó, mert abban mindenki megbetegszik, de akár bele is halhat” – mondta Joshi a Best podcast vendégeként.
Már mindketten boldogok egymás nélkül: Csillának hosszabb időbe telt új párt találnia, míg Joshi rögtön a válásuk után szerelmes lett a milliárdos Mészáros Lőrinc elhagyott feleségébe. Igaz, azóta szakítottak, de a sorselemző újra szerelembe esett.
Détár Enikő és Rékasi Károly
A házasságuk sokak számára a vágyott idill jelképe volt, a színész házaspár évtizedekig az ország első számú álompárjának számított. 1986-ban végeztek a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, de már jóval korábban, 1984-ben úgy döntöttek, összekötik az életüket. A két színész számos darabban szerepelt, két csodás gyereket neveltek együtt. 2013-ban azonban úgy döntöttek csaknem 30 év után, hogy külön folytatják útjukat, és elváltak.
Jó ideig nem beszéltek nyilvánosan a válásról, de idővel a tehetséges színésznő egyre gyakrabban szólalt meg a témában. „Nagy törés volt. Örülök, hogy megéltem azt a 30 évet, mondjuk, azt az utolsó egy évet kihagytam volna… Az utolsó évet leszámítva, a 29 évből, amit egy házasság adhat – nem egy szeretői viszony, nem egy friss szerelem – 20 olyan volt, ahogy én azt gyerekként elképzeltem” – mesélte az Elviszlek magammal című műsorban.
Mostanra fátylat borítottak a régi sérelmekre, mindketten új párra találtak, és jó viszonyt ápolnak. „Az életem felét vele éltem le. A gyerekeim édesapja, a mai napig tartja velük a kapcsolatot. Én azt gondolom, és a jelenlegi párom előtt is vállalom, hogy nyilván már más módon, de szeretem őt a mai napig. Nézzenek engem emiatt hülyének, nem érdekel” – vallotta be nemrégiben Kadarkai Endre műsorában.
Kiemelt kép és fotók: Szabó Lilla, Szabolcs László, Olajos Piroska/fotocentral.hu




