Aligha vannak olyanok, akik ne hallottak volna Horváth Éva motorbalesetéről, amelynek következtében egy E. coli baktérium jutott a szervezetébe, és ez alaposan megnehezítette a gyógyulást. De vajon milyen most az állapota? „A baktérium szunnyadó állapotba került, hála a bivalyerős immunrendszeremnek. Jelenleg a bokám csontosodására várunk. És ha ez megtörténik, eltávolítják a rögzítőt, és indulhat a rehabilitáció. Tehát gyakorlatilag most tartunk a startvonalnál. Olyan, mintha egy szimpla bokatörésem lenne. Önmagában már ez egy hatalmas eredmény” – kezd bele lelkesen Éva.
„Nem félek a fájdalomtól”
A várva várt rehabilitáció akár néhány hónapon belül megkezdődhet. „Nem lesz sétagalopp, hiszen 9 hónapja egyáltalán nem álltam a lábamra. De mi ez ahhoz képest, ahol néhány hónapja tartottam. Ha elindul a rehab, már minden csak az akaraterőmön fog múlni, annak pedig nem vagyok híján. Egyáltalán nem félek a fájdalmától. Rendbe jön a lábam, kerül, amibe kerül” – mondja elszántan.
„Élve felfal a baktérium”
Nem véletlen ez a harci szellem, a történtek óta a spiritualitás egyre nagyobb teret kapott az életében. „Pedig sokáig nagyon távol tartottam magam ettől a témakörtől, hókuszpókuszként tekintettem rá. Aztán amikor ott feküdtem a kórházban kissé hitehagyottan, átfordult bennem valami. Nem akartam elhinni, hogy élve fel fog falni egy baktérium. Ekkor találtam rá az angyalkámra, dr. Bernschütz Máriára” – mosolyodik el.
A spirituális segítő Éva támasza volt a legnehezebb a pillanataiban.
„Többször is rávilágított, a gondolatnak valóban teremtő ereje van. Hit nélkül nincs felépülés, ez egészen biztos, ezt a nyugati orvoslás is elismeri. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy a hagyományos orvoslás vívmányai haszontalanok. De az alternatív gyógymódoktól sem érdemes kategorikusan elzárkózni. Nekem Mari olyan, mintha a pszichológusom lenne. Ha rossz lelkiállapotban vagyok, felhívom, vagy meghallgatok tőle egy hanganyagot, amik gyakorlatilag meditációval egybekötött tanítások. És ez máris helyre billent” – mondta őszintén.
Nem kapta meg a kártyát
Részben az új személetmódnak köszönhetően teljesen más szemmel néz a mögötte álló szűk egy évre is. „Már nem keresek válaszokat a miértekre. Elfogadtam, hogy a baleset után egy teljesen új életszakasz vette kezdetét. Már semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen. De ettől függetlenül én ugyanúgy én vagyok. Ebből az új életből kell kihoznom a lehető legjobbat. És nincs lehetetlen, igenis hiszek benne, hogy egy szép napon újra futni fogok” – mondta lelkesen
.
Ugyanez a pozitív hozzáállás jellemzi a hétköznapokban is, amikor esetleg kellemetlen meglepetések érik. „Több ismerősöm kérdezte, miért nem igényelek egy mozgássérültkártyát, hiszen úgy nem kéne kilométereket baktatnom a járókerettel egy-egy parkolóhelyről. És megtettem. Ám elutasították az igényemet, holott egy térdprotézissel is sokan megkapják. De nem számít, úgy voltam vele: ez is azt bizonyítja, még a bírálók szerint is felépülök majd, Úgyhogy utólag kifejezetten örülök neki.” – mondta Éva.
Van azonban az életének egy aspektusa, ami éppen olyan fontos most is, mint a baleset előtt, az anyaság.
„Hazudnék, ha azt mondanám, pont ugyanolyan anya vagyok, mint egy éve. Sokkal engedékenyebb, lágyabb lettem, és jobban féltem őket. Miután hazajöttek a gyerekeim, egy sima biciklizés alatt is kihordtam egy szívinfarktust. Folyton azon kattogtam, mi lesz, ha valami bajuk esik, és nem tudom majd megakadályozni. Aztán beláttam, ez nem mehet így tovább. Nem gátolhatom meg őket semmiben a saját félelmeim miatt. Egyszerűen nem vetíthetem ki rájuk az aggodalmamat. Úgyhogy ez most már sokkal jobban megy, mint eleinte.”
Kiemelt kép: Archív
