Az iráni származású lemezlovas egyik szeme sír, a másik nevet. Egyrészt aggódva figyeli a szülőhazájában kirobbant konfliktus fejleményeit. Ugyanakkor lázasan készül a Sztárboxra is, az új feladat olyan jelentős változást hozott az életébe, ami miatt nem is lehetne boldogabb.
Szinte egy emberként rezzent össze a világ, miután néhány hete újra lángra kapott a Közel-Kelet. A népszerű DJ, Lotfi Begi szíve pedig még inkább összeszorult a drámai képsorok láttán, hiszen ő Iránban született.
Édesapja most is Iránban van
Még beszélni sem tudott, amikor szülei úgy döntöttek, a jobb élet reményében elhagyják az országot, és Magyarországra költöznek. Ettől függetlenül rendszeresen ellátogat az országba, rokonai, barátai élnek ott.
„Apám most is ott van, úgyhogy volt néhány álmatlan éjszakám. Már jó ideje kétlaki életet él, mert a munkája odaköti. Keveset tudunk beszélni, ugyanis az internetszolgáltatás nem a legstabilabb a támadás óta. Elhagyta Teheránt, egyelőre vidékre ment, aztán meglátjuk, hogyan tovább…”
A mindennapok jelentősen megváltoztak a perzsa országban. „Aki tehette, elhagyta a fővárost, és biztonságos helyre ment. Bár egy 15 milliós metropoliszról beszélünk, úgyhogy az élet nem állt meg teljesen. Az iskolák bezártak, de a munkahelyek többsége otthoni munkára állt át, most mindenki kivár” – mondja Begi.
Szujó Zoli, a proféta
Szerencsére van mivel elterelni a gondolatait, merthogy már javában készül az őszi Sztárboxra.
„Az első évadban még vendég voltam, tavaly felléptem, idén viszont ringbe szállok. Ezt Szujó Zoli meg is jósolta tavaly
– nevet fel jóízűen. – Király Viktor elképesztő átalakulását látva, mondtam igent a felkérésre, egyértelműen ő inspirált.”
Azt már kevesebben tudják, hogy hozzá hasonlóan a jókedélyű lemezlovasnak is meggyűlt a baja az alkohollal.
„Hobbiivó voltam, otthon egyedül sosem ittam, de a fellépéseim alatt általában igen. Természetessé vált, hogy lecsúszik néhány pohár ital, vagy még több is. Aztán meg szerdáig tartott kipihenni a hétvégét. Iszonyú alattomosan befolyásolja az ember életét az alkohol.”
Erre akkor döbbent rá igazán, amikor száműzte az életéből a szeszt. „Január elsején még megittam egy pohárkával, azóta viszont egy kortyot sem. És úgy érzem, mintha kicseréltek volna, és ez nem csak süket duma – mondja vidáman. – Sokkal koncentráltabb, produktívabb vagyok, elkezdtem a jelenben élni. Olyan ez, mintha a köd hirtelen felszállít volna a szemem elől. Fantasztikus érzés.”
Látványos átalakulás
Ám nem csak lelki változásokon ment keresztül az elmúlt bő fél évben. „Ledobtam 17 kilót – újságolja büszkén. – Nyilván ez nemcsak az alkoholmentes életnek, hanem az intenzív bokszedzéseknek is köszönhető. Itt is volt az ideje, mert 100 kilónál többet is mutatott a mérleg, ami az én 180 centis magasságomhoz képest már egyáltalán nem egészséges.
Hihetetlen, hogy egy új feladat milyen változásokat indíthat el az életben. Ha nem lenne a Sztárbox, nélküle még szinte biztosan nem szántam volna rá magam a változtatásra.”
Első ellenfele a szorítóban Kamarás Iván lesz. „Neki 8 centi, nekem 10 év előnyöm van. Majd meglátjuk, mi számít többet a ringben. Én már most nyertem ezzel az egésszel, bárhogy is alakul majd az eredmény. A maximumot szeretném kihozni magamból. Kótai Misivel, az edzőmmel ezen dolgozunk mindennap.”
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu




