Kun Zsuzsa interjúja
Évtizedeken át igazi sztár volt, jó ideje azonban ritkábban látni a televízióban.
Rózsa György: Érdekes, hogy ezt mondja, tavaly a FilmJUS Egyesület kimutatása szerint 346 alkalommal szerepeltem különböző műsorokban, de való igaz, ezek általában ismétlések voltak. Az archívum szerint olyan rekorder vagyok, aki hatvan különböző műsor készítésében vett részt, biztosan sokan emlékeznek a Leg…leg… leg…, a Kapcsoltam, a Bűvös hatos, a Top show, az Idesüss, a Zsákbamacska, a Magyar Elsők műsorra, ezenkívül nagy örömömre bejutottunk a Nagy Duett szuper döntőjébe, és 30 év után újra felkértek a Zsákbamacska vezetésére. Ami a műsorvezetést illeti, a fülembe csengenek egy bölcs, idős cirkuszrendező szavai, aki azt mondta: „Gyurikám, a televízióba fiatal és szép emberek kellenek.” 77 éves elmúltam, fiatalnak már a legjobb szándékkal sem lehet mondani, hogy ki szép, ki nem, az ízlés dolga. Azt mondja, sztár voltam! Ezt a szót mi, tévések annak idején nem használhattuk, ám az igaz, hogy nagyon népszerűek voltunk. Vágó István a könyvében elmond egy esetet. Egy vidéki városban léptünk fel, előtte kicsit sétáltunk, egyszer egy üzemből kirontott vagy negyven hölgy, akik rajongásukban a kultúrházig futottak utánam. Vágó szerint vidéken általában úgy fogadtak engem, mintha a Beatles jött volna a városukba.
A pályája kezdetén voltak példaképei?
R. Gy.: Néhány kollégára felnéztem, elsősorban Antal Imrére és Vitray Tamásra. Amikor kezdtem a pályám, elhatároztam, én leszek az új Vitray. Azt gondoltam, jobb, ha az ember fölfelé néz, fölfelé próbál menni, mint ha lefelé. Akkor is, ha nem jutok olyan magasra. Ez a vágy serkentett és húzott fölfelé. Vitray aztán átadta nekem a Kapcsoltam című műsort, amit előtte ő vezetett.
Szép szakmai sikereket tudhat maga mögött, ám sajnos a magánéletében sok tragédia érte.
R. Gy.: A feleségem, Kanyó Éva 39 évesen ment el, gyógyíthatatlan betegsége volt. Azóta sem értem azokat, akik azt mondják, 25 év után miért nem engedem már el? Miért engedném el, hisz’
Éva még a halála után is sokat segít nekem.
Gyakran elgondolom, egy-egy nehéz élethelyzetben mit mondana, milyen tanácsot adna. Aztán meghalt az édesapám, az édesanyám, az öcsém is. Zelk Zoltán költő egyik versének egyik sora: Akit az Isten nem szeret, nagyon megbünteti… Én ezt éreztem.
Miután meghalt a felesége, erősnek kellett lennie, hisz’ ott maradt egyedül a 17 éves lányával.
R. Gy.: Ráadásul úgy kellett erősnek lennem, hogy abban a tévhitben éltem, nekem valamilyen úton-módon pótolnom kell az édesanyját, ami persze lehetetlen volt. Mit csinál ilyenkor egy apa, legalábbis én? Túlszereti a gyerekét. És ez a mai napig így van, illetve
most már az unokámat is túlszeretem, dehát ez egy nagypapánál így van rendjén.
Idézte Zelk Zoltánt, rengeteg verset tud kívülről, ami egy nagypapának nagy előnyére válhat.
R. Gy.: Ötévesen még nem tudtam olvasni, de a János vitézt már kívülről fújtam. Elsős voltam, már mindenki régen tudott olvasni, én nem, de másodikban már én olvastam a legszebben, utána minden iskolai ünnepélyen én voltam a szavalófiú. Jó dolog a verstanulás, a verstudás, már csak azért is, mert serkenti a gondolkodást, a memóriát. Ádám ötéves, és igen, nagyon szereti, amikor mesélek, verset mondok neki, vagy együtt énekelünk.
Szerencsére nemcsak a memóriája tökéletes, de remekül is néz ki, jó kondiban van.
R. Gy.: Köszönöm, ha így látja, szokták mondani, hogy fiatalos vagyok… Hadd meséljek el búcsúzóul az édesapámról egy érdekességet. A hangom megtévesztésig olyan, mint az övé volt. Ebben hasonlítunk, abban viszont nem, hogy ő sokkal megértőbb, türelmesebb ember volt, mint én. A példképem volt. Még a háromszoros gyilkosról is azt mondta, hogy derék gyerek. Szerinte mindenkiben van valami jóság, csak nem mindig látszik. Ebben nem teljesen értettünk egyet.
„Büszke vagyok a lányomra”
Nemrégiben a Kincsvadászokban tűnt fel, a lánya felajánlott ugyanis néhány, a nagyszüleitől örökölt értékes herendi porcelán tárgyat a Jókai utcai házomlás áldozatának, Tóth Nikolett balett-táncosnak. „Csillát, aki szintén balett-művész, egyrészt megrázta, hogy ez a fiatal lány kerekesszékbe kényszerült, másrészt felháborítónak tartja, hogy aki tehet a balesetről, az a mai napig nem vállalja a felelősséget. Csilla azt mondta nekem: apa, örököltük ezeket a porcelánokat a nagyitól, menj el, és ajánld föl! Biztos vagyok benne, hogy az édesanyámék is felajánlották volna az egykor nászajándékba kapott porelánjunkat. Büszke vagyok a láyomra.”
Kiemelt kép és fotók: Fábián Olga/fotocentral.hu, TV2, DFP, MTI, Archív
