Címlapsztori

Madonna hiába próbálkozott, Antonio Banderas hűséges maradt feleségéhez

A színész hatvan felett sem tétlenkedik.

Hatvan fölött is tele van energiával, most épp színházcsinálóként alkot nagyot szülővárosában, Málagában. Antonio Banderasról gyűjtöttünk össze érdekességéket.

Majdnem focista lett

A 64 éves Banderas az andalúziai Málagában egy rendőrtiszt és egy középiskolai tanárnő fiaként cseperedett az öccsével, Franciscóval. Sokáig ­profi futballkarrierre készült, ­álmainak egy lábtörés vetett véget 15 éves korában. Ugyanebben az évben viszont bekerült egy iskolai musicalelőadásba: a Jézus Krisztus szupersztárt adták elő, az előadással a környező iskolákat is bejárták. A foci helyett máris megvolt az új szerelem!

Madonna nem kapta meg

A 90-es évek első felében robbant be Holly­woodba: bár először egyáltalán nem tudott angolul, pár év alatt a csúcsra repítette A mambó királyai, a Philadelphia, az Interjú a vámpírral és a Desperado. Az ismertségén azonban még mindezek előtt óriásit dobott egy meglepő plátói szerelem: 1991-ben Madonna még a dokumentumfilmjébe is belerakta, mennyire odavan a spanyol szépfiúért – de hiába ostromolta.

A nős Banderas hűséges maradt első feleségéhez, Ana Lezához, így Madonnának be kellett érnie egy közös filmmel, az Evitával. A sors fintora, hogy szinte azzal egy időben Banderas mégis elhagyta a feleségét, csak egy másik amerikai nőért: Melanie Griffithért.

Divattervezést tanult

A színész mindig is szerette új dolgokban kipróbálni magát, magától tanult meg például zongorázni, amikor egy sérülés miatt hónapokig nem tudott dolgozni. Tíz éve pedig, miután a tengerentúlról visszatért Európába, „vén fejjel” újra iskolába kezdett járni: divattervezést tanult egy londoni művészeti egyetemen.

„Hogy miért? Mindig is érdekelt, és szeretek új dolgokat megtanulni”

– árulta el. A borászkodásba is ezért vágott bele még korábban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Antonio Banderas (@antoniobanderas) által megosztott bejegyzés

Tíz éve él boldog szerelemben

Holland párjával, a befektetési tanácsadó Nicole Kimpellel immár bő egy évtizede együtt vannak, bár máig nem házasodtak össze. Annak idején a 2014-es cannes-i filmfesztiválon találkoztak, amikor Banderas még Melanie Griffith férje volt, de a házasságuk addigra megromlott – azelőtt ők is tíz évig voltak együtt. Nicole-lal közös gyerekük nincs, de Banderas nagyon közel áll egy szem lányához, a Melanie-tól született 28 éves Stellához, aki épp férjhez menni készül. A filmsztár pedig már alig várja az első unoka érkezését!

Tíz éve szeretik egymást, de nem házasodtak össze

Hazahúzták a gyökerei

A Melanie-tól történt válása óta, már tíz éve újra a szülőhazájában, Spanyolországban él, méghozzá gyerekkora városában, Málagában. Itt megint nagy fába vágta a fejszéjé.

Öt éve megalapította a saját színházi társulatát, és a tetejébe létrehozta a Teatro del Soho CaixaBank névre keresztelt művészeti intézményt – itt az előadásokon túl kiállítások vannak, de képzéseket is tartanak különböző előadóművészeti ágakban. Ráadásul színházi rendezőként is bemutatkozott: a legutóbb a Gypsy című musicalt rendezte meg.

Kiemelt kép és fotó: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszám!

Kapható a Story tavaszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!