Emlékszem évekkel ezelőtt egy Story Gálára, amelyet egy ötcsillagos szállodában tartottak. Fehér lovon érkezett, éppen úgy, mint nemrégiben a Sztárboxba. Szeret feltűnést kelteni?
Pintér Tibor: Volt idő, amikor igen, ma már nem. Én úgymond előszobaként éltem a lehetőséggel, hogy televíziós show-műsorokban szerepeljek azért, hogy látszódjak. Aki nem látszik, az nem játszik – volt a mottóm. Elkövettem azonban egy súlyos hibát, sokáig álltam ebben az előszobában, és nem léptem tovább.
Ne menjünk el amellett se szó nélkül, hogy a celebkedés mellett több mint húsz évvel ezelőtt létrehozta a Nemzeti Lovas Színházat, ami azért egyfajta érték.
P. T.: A színház, a színházi társulatom, a lovak az életem, a szenvedélyem. A lovakkal spirituális kapcsolatban vagyok, jelenleg huszonkettő van. A színészek mellett ők a színházam főszereplői. Jókai Mór író tollából fakad az alábbi gondolat: lóvá tesz az ember, emberré tesz a ló. Ez szerintem valóban így van. A ló tükröt mutat az embernek, persze ha az ember egyáltalán bele mer nézni ebbe a tükörbe. Én belenéztem, és talán ez indított el a változás útján.
Jókait idézte, az irodalom, a versek szeretetét otthonról hozta?
P. T.: A vers pici gyerek korom óta az életem része. A szüleim folyamatosan szavaltak otthon. Apukám még akkor is verset mondott, amikor reggelente vitt az általános iskolába. Így én akarva-akaratlanul rengeteg verset megtanultam.
Jó útravalót kapott a szüleitől, de vajon mit köszönhet Szinetár Miklósnak, aki az egyetemen osztályfőnöke volt?
P. T.: Az édesapám akkor halt meg, amikor elvégeztem a Színművészeti Egyetemet, és kiléptem a nagybetűs életbe. Amikor még nagyon nagy szükségem lett volna a bölcsességére, útmutatásaira. Az édesanyám természetesen mindenben mellettem állt, de hát egy fiúgyereknek sok esetben az édesapja támogatására van szüksége. Apám halála után Szinetár tanár úr volt az, aki apám helyett apám volt, amiért egész életemben hálával tartozom.
Szerintem az is nagy ajándéka az életnek, hogy negyvenen túl újból párra lelt.
P. T.: Jenivel kilencedik éve vagyunk együtt. Ő nálam húsz évvel fiatalabb, nagyon szép, nagyon csinos, de ma már tudom, mindez kevés lett volna ahhoz, hogy együtt éljünk. Ami sokat tesz hozzá a közös életünkhöz, hogy okos is, intelligens, művelt. Három nyelven beszél, remekül lovagol, ő is a színházi csapatunk tagja. Szóval minden szempontból, a magánéletünkben, a munkánkban is már kiálltuk az idők próbáját. Igyekszem a tenyeremen hordani, már amennyire lehet, mert bár még csak harmincéves, nagyon önálló. Nem egyszer kifejtette már, hogy szeretne a saját lábán állni.
Egy fiatal lánynál előbb utóbb felmerült a gyerekvállalás kérdése. Önnek már van két nagy gyereke…
P. T.: Szoktunk erről Jenivel beszélgetni. Azt mondja, ő egyelőre nem szeretne gyereket, várjunk ezzel még kicsit. Egyébként én is késői gyerek vagyok, amikor születtem, annyi idős volt az apukám, mint most én. Szóval ha Jeni úgy dönt, nemcsak készen állok, de örömmel várom is a kis jövevényt.
A lánya és a fia mekkorák már? Mit csinálnak?
P. T.: Janka jogásznak készült, aztán gondolt egyet, és félbehagyta a jogi egyetemet, mondván, inkább színész lesz. Marosvásárhelyen tanul, azon az egyetemen, ahol a Hunyadi sorozat főszereplője, Kádár L. Gellért is végzett. A fiam, Máté 18 éves, vendéglátó-ipari iskolába jár. Semmi mást nem kívánok nekik, csak hogy legyen erejük megvalósítani az álmukat, és egy életen át azt csinálhassák, amit szeretnek.
Kiemelt kép és fotók: fotocentral.hu, Archív
