Külsőre díva Szorcsik Viki, láthattuk ezt nemrégiben A Nagy Duettben is − L.L. Juniorral énekelt együtt, sajnos kiestek −, aztán lejön a színpadról, és a szíve szinte azonnal viszi álmai vidéki életbe. „Nekem a természet közelsége nagyon fontos, épp most értem haza Tahitótfaluból, kertes albérletet keresek magamnak.
Salgótarjánban nőttem fel kertes házban, 17 éves koromig ott éltem. Mellettünk erdő, mi, gyerekek reggeltől estig ott bandáztunk.
Szabadságban nőttem fel, és a lelkemben máig megőriztem ezt a szabadságot.”
Leírhatatlan fájdalom
Viki szülei a mai napig Salgótarjánban élnek, szívükben egy feldolgozhatatlan fájdalommal, a fiuk elvesztésével.
„Gyakran megyek haza anyukámhoz, apukámhoz és a temetőbe, az öcsémhez. Béla négy évvel ezelőtt halt meg, leírhatatlan fájdalom a hiánya.
Arról nem beszélve, amit a szüleim élnek át. Egy gyerek elvesztésére nincsenek szavak. A nagyszüleimet is már csak a temetőben látogathatom… Nagyon hiányoznak, minden este imádkozom hozzájuk, kérem a Jóistent, még egyetlen egyszer hadd találkozzam velük, az öcsémmel. Nagyon lelkis ember vagyok, nagy szívem van, nagyon tudok szeretni. Segítőkész vagyok, nem vagyok irigy, nem vagyok gonosz, nem vagyok bosszúálló. Sértődékeny igen, de azt már jó ideje kezelem, trenírozom magam. Az önismereti úton és fejlődésemben elég jól haladok. Rövid az élet, nincs idő arra, hogy haragudjál valakire. Amióta elkezdtem pozitívan gondolkodni, amióta kitisztítottam az elmém, a lelkem, kidobtam fölösleges gondolatokat, tiszta szívvel, szeretettel, kedvesen fordulok a világ, az emberek felé, láss csodát, ezt kapom vissza. Állítom, ez tényleg működik.”
A színésznő 45 éves, igyekszik a kötelezőnek tűnő társadalmi szokásokkal szakítva élni. Nem vágyik saját lakásra, megvolt neki, a svájci hitel miatt eladta, és nem feltétlen házasságban, családban képzeli el az életét. „Soha nem vennék fel egy fillér lakáshitelt sem, nem akarok tartozni, mert az is egyfajta rabság. Szerintem én
a világ egyik legboldogabb, legszabadabb embere vagyok, nem kell hitelt fizetnem
mindig azt csinálom, amit akarok, oda megyek, ahova akarok, azzal, akivel akarok, nincsenek efféle kötelezettségeim. Nem élek a magam által bezárt börtönben. Olyan szabad vagyok, mint egy madár, aki bármikor egyik helyről el tud szállni a másik helyre.”
„A házasság is rabság”
Ehhez a mérhetetlen szabadsághoz az is hozzátartozik, hogy jó ideje egyedül él, ez is a saját döntése volt. „Körülnézek a környezetemben, és azt látom a házasság egyfajta rabság. Soha, gyerek- és kamaszkoromban sem élt a fejemben az a kép, hogy egyszer majd Isten vagy ember színe előtt mondjam ki, míg a halál el nem választ, örökkön örökké… Szerintem ma már ilyen nincs, illetve nagyon kevés példa van erre. A nagymamám és a nagypapám az egyik kivétel, ők hatvan évig éltek együtt, és ők tényleg egymáséi voltak. A mai világ nem erre tart. Nekem is voltak rövidebb-hosszabb kapcsolataim, nagy szerelmeim, de egy idő után vágytam a szabadságra, ezt a fajta rabságot az én szívem-lelkem nem viselte. Nem éreztem soha azt az őszinte, színtiszta, bizalmon alapuló kapcsolatot, hogy odaadom az életem, a kezedbe teszem, vezess, mutasd az utat! És végül a gyerek kérdése?! Nincs, és az én koromban ezt a kérdést már el is engedtem. Ennél többet nem szeretnék erről mondani. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy egész életemben azt csinálhattam, amit szeretek, amihez értek, 17 éves koromtól színészként dolgozhatok. Szokták tőlem kérdezni, hogy látom magam idős színészként.
Amikor már nem tudok repkedni, dolgozni, beköltözöm egy kis öregek otthonába, színházat, fesztiválokat csinálok majd az ott lakóknak.
Esküszöm, ezt látom magam előtt, és ezt látom a legreálisabb és legelképzelhetőbb jövőnek.”
Kiemelt kép, fotók: Olajos Piroska/fotocentral.hu/tv2
