Címlapsztori

Kovács Patrícia és Medveczky Balázs: Korkülönbség? Na bumm!

Sajnos még mindig sokan felhúzzák a szemöldöküket, ha egy párkapcsolatban jelentősebb a korkülönbség a két fél között. Különösen, ha ez a nő javára írandó. Ezért is lehet jó példa a két színész két és fél éve tartó közös története, amelyről eddig keveset tudhattunk.

Annak idején, válása után Kovács Patrícia behúzta a kéziféket, már ami a magánéletéről szóló kommunikációt illeti. A nagy nyilvánosság tavaly tudhatta meg, hogy párkapcsolatban él, méghozzá 15 évvel fiatalabb színész kollégájával, Medveczky Balázzsal.

A nagy ugrás

A tényre azután derült fény, miután tandemugrásban több ezer méter magasból kiugrottak egy repülőből, majd erről posztoltak a közösségi oldalaikon. Környezetükben akkor már jó ideje tudtak a kapcsolatukról, de ez a közös ugrás akkora élményt adott számukra, hogy úgy érezték, közzé kell tennünk az Instagramon. A színésznő a Nők Lapjában beszélt minderről, és akkor természetesen a korkülönbség is szóba került. „Ezt sem lehet kihagyni, persze. Értem, hogy mindenkinek ez jut egyből az eszébe. De közben meg annyi történt csak, hogy van két ember, aki kapcsolódott. És igen, van köztük korkülönbség. Na bumm” – nyilatkozta.

Kovács Patrícia és Kovács Tamás a Korhatáros szerelemben

A mának élnek

A pár nemrég közös interjút adott az ELLE magazinnak, amelyben újabb érdekességeket árultak el magukról. „Hiába forgattam előtte a Korhatáros szerelem című sorozatot, meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen helyzetbe kerülhetek. Még a szele sem csapott meg. De így alakult, nem szeretnék ebből messzemenő következtetéseket levonni.

Vannak fiatal férfiak, akik nem alkalmasak egy ilyen kapcsolatra, és vannak, akik igen.

Valószínűleg én sokkal infantilisabb vagyok a koromnál. Ő pedig egy megfigyelő Buddha” – magyarázta.

Majd arról is beszélt, hogy egyikük sem foglalkozik azzal, mit hoz a jövő. „Semmilyen értelemben nem tervezek előre. Anyukám például megkérdezte, mi lesz, amikor ennek vége lesz, én pedig azt mondtam neki, akkor majd megvigasztaltok. De az nem lehetett, hogy nem adunk ennek egy esélyt. Negyven felett bennem is megjelent az érzés, hogy az élet véges. Azóta sokkal bátrabb és hedonistább vagyok. Már nem halogatok.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ELLE Magyarország (@ellehungary) által megosztott bejegyzés

A színésznő egyébként mindig is lázadt a konvenciók ellen. Már házassága idején is arról mesélt, soha nem vágyott lánykorában habos-babos esküvői ruhára. A közelmúltban pedig azt is elárulta, hogy kapcsolataiban ugyanannyira szeret időnként egyedül lenni, mint Balázs, hiszen a magányra egyik művész sem negatív értelemben gondol, sokkal inkább inspirálja őket. A mindennapokban pedig mindketten teljesen átlagos életet élnek. „Bútorboltba és étterembe megyünk, kutyát sétáltatunk, ülünk a villamoson, sorozatokat nézünk” – mesélte a Nők Lapjában.

Csak fokozatosan…

Kovács Patrícia és egykori politikus párja, Gusztos Péter tíz évig voltak házasok, 2017-ben döntöttek a válás mellett, de Hanna lányukat azóta is közösen nevelik. De vajon hogyan ismertette meg új társát Hannával? Erről is beszélt az ELLE-interjúban. „Hamar elmondtam a lányomnak, van egy fontos ember az életemben, de csak akkor mutatom be, ha szeretné. Aztán megtudta, hogy színész, és először színházban akarta látni. Megnéztük A padlást, és megkérdeztem, tőle hátramenjük-e az öltözőbe Akkor azt mondta nem, még ne. Később A Pál utcai fiúk törte meg a jeget. Ezt a folyamatot Hanna irányította, az ő tempójában haladtunk.”

Új szerepben

Medveczky Balázs hétvégenként a TV2-n látható Hunyadi sorozatban tűnik fel. „Újlaki Miklóst alakítom, aki kora egyik leggazdagabb nemese, egy frusztrált megfelelési kényszeres fiatalember. Együtt nőtt fel Hunyadival, egyszerre volt a riválisa és a legjobb barátja.”

Kiemelt kép és fotó: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!