Gyerek volt, amikor Magyarországot maga mögött hagyva, Angliában kezdett új életet Növényi Norbert idősebbik fia. Megtalálta a számítását: profi ketrecharcosként szinte mindenkit padlóra küld, akivel szembeszáll. Az ötkarikás birkózó és MMA-versenyző fia csupán évente egyszer találkoznak, ám az a pillanat felér egy aranyéremmel. Az ifjabbik Növényi Norbert – pont, mint birkózó édesapja – félelmet nem ismerő sportolóvá vált.
Három évig nem találkoztak
Gyerekként számos sportágban kipróbálta magát: kosárlabdázott, úszott, focizott, bokszolt, földharcban pedig világbajnoki címet is szerzett, Norbi végül mégis inkább a ketrecharc felé fordult. Tizenhárom volt, amikor fogta a batyuját, és édesanyja után Londonba költözött, hogy ott építsen sportkarriert. „Tizenöt éves koromtól három évig egyáltalán nem találkoztunk apuval. Nem tudtam hazautazni, és ő sem tudott meglátogatni, ami nyilván nehéz volt, de már nagyon fiatalon beletanultam az önállóságba. Bár nem vagyok magamnak való alkat, egyedül is jól boldogulok. Nem szeretek segítséget kérni, másra támaszkodni, jobb szeretek mindent egymagam megoldani. Persze voltak időszakok az életemben, amikor szükségem lett volna az atyai támaszra, ölelésre, mély beszélgetésre, de telefonon mindennap tartottuk a kapcsolatot, még ha az nem is ér fel egy személyes találkozóval” – vallja be az ifjabbik Növényi Norbert. Édesapját is megviselte a fia távolléte. „Lelkileg nehéz volt megbirkóznom azzal, hogy el kellett engednem a kezét, de az ő érdekében tettem, nem akartam az álmai, a céljai megvalósításának útjába állni. Amiben tudtam, mindig is támogattam őt is és az öccsét is, még akkor is, ha ez a részemről áldozatokkal, lemondásokkal jár – veszi át a szót a 67 éves olimpikon, aki úgy érzi, sem a távolság, sem pedig az idő nem állt közéjük Norbival. Kapcsolatuk megingathatatlan. – Persze van, hogy még telefonon is összeveszünk. Olyankor felfüggesztjük a beszélgetést, és valamelyikünk bontja a vonalat, majd amikor lenyugodtunk, újra hívjuk egymást. Legfeljebb egynapos mosolyszünetet szoktunk tartani, de vérre menő csatákat nem vívunk. Örülünk, ha évente egyszer látjuk egymást, nincs értelme vitatkozni!”
Mindenről lemondott a siker érdekében
A két Norbi azonban nemcsak vehemens természetükben hasonlít egymásra. Az ifjú MMA-harcos a kitartását, a szívósságát is olimpikon édesapjától örökölte: 25 éves korára mindent elért, amiről álmodott. „Tízéves korom óta szeretnék világbajnok lenni. Mindenről lemondtam, mindent háttérbe szorítottam, hogy eredményes sportoló legyek. Amint végeztem az iskolában, felpattantam a buszra, és két és fél órát utaztam az edzőterembe. Menet közben tanultam, majd estig edzettem, és tíz körül értem haza. Nem volt időm a barátokra, a bulizásra, a szórakozásra, csak az MMA-vel foglalkoztam. De nem érzem, hogy bármiről is lemaradtam volna. A sport által rengeteg tanultam önmagamról, az alázatról, a kitartásról. A győzelmek pedig minden lemondásért kárpótolnak” – mondja a profi ketrecharcos, akire méltán lehet büszke az édesapja. Az idősebbik Norbi szerint a fia eredményeiben az edzőjének is hatalmas szerepe van. „Kevés az olyan edző, aki pedagógus és nevelő is egyben. A fiamat szerencsére mindig is jó kezekben tudhattam, illetve tudhatom mind a mai napig. Az edzője nemcsak kiváló sportolót, hanem nagybetűs embert is nevelt belőle. Büszke vagyok Nonóra!” – mondja az ötkarikás birkózó.
A lágyszívű óriás
Míg a küzdőtéren nem ismer lehetetlent, hiszen pillanatok alatt padlóra küldi az ellenfeleit, addig a magánéletében igazi lágyszívű óriás Növényi Norbert fia. „Csak ezt az oldalamat még nem mutattam meg senkinek – mondja nevetve. – Soha nem volt még komoly kapcsolatom. Egyrészt az élsport nehezen összeegyeztethető a szerelemmel, másrészt válogatós vagyok. Még nem szeretnék elköteleződni, de természetesen semmi jót nem vonok meg magamtól. Ismerkedem, jól érzem magam, de ígérgetni nem szoktam. Nem is tudnék mit, hiszen továbbra is a sport köti le minden időmet, energiámat. Senkitől nem várható el, hogy alkalmazkodjon hozzám, és alárendelje magát az életemnek. Márpedig muszáj önzőnek lennem, az egyéni céljaimat előtérbe kell helyeznem, különben meg kellene elégednem a középszerűvel, de azzal nem akarok! A legjobb szeretnék lenni!”
Kiemelt kép és fotó: Archív
