Ugyan a hazai nézők még csak most ismerkednek Kádár L. Gellérttel – bár játszott például a 2020-as Patthelyzet mozifilmben –, Marosvásárhelyen a legismertebb színészek között tartják számon, 2017 óta a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat tagja.
Lélekölő szereplőválogatás
Ambiciózus színésznek tartja magát, szinte biztosra vette, hogy övé lesz a hadvezér szerepe a Hunyadiban, de sokat kellett várnia a válaszra a casting után. „Annyira hosszú volt ez a válogatás még nekem is, közel egy évig tartott. (…) Vége volt a meghallgatásnak, és nem kaptunk választ. Én visszajöttem Marosvásárhelyre dolgozni, mert én akkor még javában az évad közepén voltam, és akkor utána kaptam még egy telefont, menjek vissza, azzal az indokkal, hogy megnéznék, hogyan mutatok idősen egy öregítő sminkben. Természetesen akkor nagyon dühös voltam. Mert nekem ez nem annyiból állt, hogy felkelek, majd felülök a BKK-ra, hogy elmenjek a helyszínre, hanem Marosvásárhelyről kellett elutaznom Budapestre úgy, hogy közben zajlott a Covid, lezárták a határokat. Tehát az volt bennem, hogy vagy át fogok jutni vagy nem… – mesélte Gellért az Erdélyi Tv-ben.

Hozzátette, hogy miután felutazott, derült ki a számára, hogy egyedül maradt a szerepre, már nem volt riválisa, de konkrét választ még ekkor sem kapott. „Tűkön ültem” – jegyezte meg. Pár napra rá hívták fel, és mondták meg neki, hogy ő lesz Hunyadi.
Bevállalta a veszélyes jeleneteket
Több mint egy évig készült a szerepre, többek közt lovagolni is megtanult, és mivel rengeteget dolgozott kaszkadőrökkel, végül ő maga is azzá vált. „Megkaptam mindent, amit addig nem. Idézőjelesen nemcsak a török ellen harcoltam, hanem az időjárással, és az életben maradásommal is, mert ezt végig kellett csinálni.
Megterhelő volt fizikálisan, akár a lovaglás vagy a kardforgatás elsajátítása.”
Annyira sok veszélyes jelenetet vállalt, hogy a kaszkadőrének meg kellett jegyeznie, neki is hagyjon feladatot. „Egy momentumot nem engedtek, hogy megcsináljak – bár azt gondolom, abban sem lett volna nehézség, csak nyilván kockázat –, az a lóról való leesés volt. (…) Ezt nem azért nem én csináltam, mert nem szerettem volna, hanem a dublőröm azt mondta, ’Hadd dolgozzak már, ha én lettem a dublőröd! Legalább valamit hadd csináljak meg!’ – idézte fel nevetve Kádár L. Gellért.

Hogy Gellértnek mennyire jól mentek a kaszkadőrjelenetek, azt az is jól mutatja, hogy más produkció is megkereste, dolgozzon velük. „Szerintem mondhatom is, hogy tagja lettem a kaszkadőr gárdának.
Főleg azután, hogy amint véget ért a forgatás, elhívtak egy amerikai sorozatba kaszkadőrködni. Kaptam még egy szakmát.”
Sírig tartó kapcsolat
Kádár L. Gellért rengeteg színésszel dolgozott együtt a közel egy évig tartó forgatás alatt, és mint mondta, Rujder Vivien – ő játssza Hunyadi János feleségét, Szilágyi Erzsébetet a sorozatban – került hozzá a legközelebb. „Az ő személye, és az, amit megformált, egy akkora támaszt jelentett a számomra, hogy amikor vele kerültem egy jelenetbe, akkor a biztonság, ha mondhatok ilyet, száz százalékos volt. Színészként és emberként is tudtuk egymást tartani, és ezt nem cserélném semmire” – hangsúlyozta az InStylenak adott interjújában.

Hozzá hasonlóan Rujder Vivien is csupa jót mondott róla és a közös munkáról is. „Bátran állítom, hogy nagyon jó barátom lett – üzente neki a színésznő. – Köztünk tényleg egy olyan kapcsolat lett, ami a koporsóig tart… Tehát, ha az ő személyére fogok gondolni, az az életemnek egy nagyon szép szakaszát jelenti, mert egyszerűen unikális az, amit mi együtt átéltünk, megtapasztaltunk.”
A tízrészes Hunyadi-sorozat a legendás magyar hadvezérről, Hunyadi Jánosról szól. A széria Bán Mór Hunyadi című regénysorozatának adaptációja. Hunyadi János – Mátyás király apja, Magyarország egykori kormányzója – külső és belső ellenségekkel egyaránt megküzd, számos történetszálat mozgat, amelyek az életét és Közép-Európa történelmének azt a korszakát övezték. A sok-sok intrika, hatalomvágy, hőstett és árulás mellett természetesen a szerelmi szál is megjelenik majd a történetben. A sorozat a TV2-n látható.
Kiemelt kép és fotók: TV2