Címlapsztori

Jön A három nővér folytatása: de nem a TV2-n

A csatornán jövő hét pénteken befejeződik a sorozat, a három lánytestvér története azonban ezzel nem ér véget.

Türkan, Dönüs, Derya és a többiek már több mint egy éve vannak velünk minden egyes hétköznap a TV2-n délutánonként. A háromévados sorozat azonban a végéhez közeledik. Ez olyannyira igaz, hogy A három nővér legutolsó részt, a nagy finálét jövő pénteken, március 14-én vetítik le. A mindennap félmillió nézőt vonzó török sorozat ezzel véget ér, ám szereplők története mégsem zárul le itt.

A három nővér történetét a sorozatban a Nesrint alakító İclal Aydın álmodta meg, és pár évvel ezelőtt azonos címmel kiadott egy regényt, ami a hazájában óriási sikert aratott. Ennek a regénynek az alapján készítettek el tévésorozatot, amelynek vetítési jogát a TV2 is megvásárolta. İclal a nagy érdeklődésre való tekintettel azonban írt egy folytatást az eredeti könyvéhez. Ebben pedig tovább követhetjük nyomon Sadik úr, Rüchan asszony, a nővérek, sőt már a gyermekeik sorsának az alakulását. Ebből a regényből nem készült sorozat, viszont a kötet, a Búcsú Ayvaliktól magyarul is elérhető. Erről részleteket a Telenovella honlapján találnak.

İclal Aydın a Búcsú Ayvaliktól írónője a következőket nyilatkozta: „A három nővér mindmáig az egyik legkedvesebb regényem. Eleve úgy éreztem, annak a könyvnek a végén még nem ért véget a hőseink útja. Aztán amikor láttam, hogy az emberek mennyire szeretik a regényt, már biztos voltam benne, papírra kell vetnem a folytatást, ami végül az eredeti történetél is hosszabb lett egy kicsivel.”

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszám!

Kapható a Story tavaszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!