Épphogy megérkezett vidékről, már fogadott is minket. Merre járt?
Zsuzsa asszony: Van egy csoda szép családom három élő, hetvenes testvérrel. Van köztünk özvegy, elvált, egyedülálló. Én vagyok a legidősebb. Négyünk közül az utolsó lett a fiú. Az egyiküknek van egy háza a Mátrában, ott voltunk négyen két hétig. Nevetve állapítottuk meg, hogy még csak most voltunk gyerekek… 70 éve.
Erőt merített a januárra?
Zs.: Próbáltam. Mondhatom, hogy ez a legnehezebb hónap a számomra. Jóskának 3-án lett volna a születésnapja, 17-én halt meg, majd jött a temetése. A lányommal, Ágnessel megbeszéltük, 17-én együtt mentünk a temetőbe. Egyébként is elég gyakran járok ki hozzá, hogy elvégezzem a kis rituálémat. Van egy kefém, azzal alaposan lekefélem a síremlékét. Kabos Laci tíz méterre nyugszik Jóskától, senkije nincs, így mindig megtisztítom az övét is. Spéter Erzsébetet szintén meglátogatom. Amerikában sokszor vendégül látott minket, Jóska szinte orrvérzésig énekelte neki az Akácos út című slágert. Én csak a szépre emlékezem, abból pedig nagyon sok jutott nekünk.
Elmesélné az egyik kedvenc emlékét?
Zs.: Thaiföldön történt. Megérkeztünk egy kis csónakkal a világvége szigetre. Úgy tizenhárman lehettünk, fáradtan, elgyötörten, szomjasan. Beestünk az első presszóba, ahol próbáltuk életben tartani magunkat. Jóska eközben a két ázsiai hajós legénynek, betanította azt, hogy „magyarok, magyarok, indul a hajó.” Ők pedig kihangosítóval a kezükben elkezdték ezt harsogni. Ez ott, abban a pillanatban, leírhatatlan élmény volt. Negyvennégy évet éltünk együtt. Sok a közös emlék. Sokan engem vádolnak azzal, hogy elhurcoltam őt a világ végére, ahol 2019-ben rosszul lett. Valójában neki volt lételeme az utazás. Imádott utazni, és imádta Thaiföldöt. Ott kiváló orvosok mentették meg az életét.
Mi történt azon a tragikus éjszakán?
Zs.: Arra riadtam fel, hogy zörög a széffel. Kivette belőle a biztosítási kötvényeket, a hóna alá csapta őket, és azt mondta, szólt egy barátunknak, vigye be őt a kórházba, mert nem érzi jól magát. Akkor és ott láttam őt utoljára egyben, állva. Soha többet. Ezután már csak fekve. Nehéz időszak következett. Mégis azt mondom, az egész életünk szép volt, a maga módján még az utolsó két év is.
Miért?
Zs.: Soha annyit nem voltunk együtt, mint abban az időszakban. Főleg, hogy 2020-ban beütött a Covid. Előtte látogatták a barátai: Beregi Péter, Heller Tamás, Bodrogi, Gálvölgyi, Moór Marianna, sokan, de azután csak ketten voltunk, és a lányunk, aki gyakran jött hozzánk. Rengeteget beszélgettünk, tévéztünk. Szellemileg tökéletes állapotban volt, tervei voltak, kabarét tervezett. Sajnos a mozgásközpontot érte az agyvérzés. Mindent megtettem, hogy ne azt érezze, nincs tovább. Hazahoztam a kórházból. A nappalinkból betegszoba lett. Beszereztem az ellátásához szükséges eszközöket. A mozgatását nem tudtam egyedül megoldani, emiatt naponta jött egy remek diplomás ápoló fiatalember hozzánk, aki segített. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a Covid miatt semmit sem lehetett elintézni. Például amikor Jóska fogából kiesett a tömés, egy idősebb doktornő jött ki hozzánk, aki egy hagyományos, kézi fogfúrót hozott magával. Rengeteg olyan szituáció volt, amelyet meg kellett oldanom, de sikerült, és éltünk tovább. Szilveszter éjszaka még együtt néztük a tévét, aztán másnap észleltem, hogy leesett a szaturációja, így kihívtam a mentőket. Nagyon gyorsan jöttek, majd az előszobában fél óráig öltöztek be a szkafanderükbe, a Covid miatt ez volt a protokoll. Többet nem láttam Jóskát.
Beszéltek arról, mi lesz, ha elmegy?
Zs.: Soha. Ez nem volt opció. Egyetlen egyszer említette csak, hogy ha valamikor meghal, szeretne a költő, Szép Ernő közelében nyugodni. Soha máskor szóba sem került a halál. A temetés után megdöbbenve észleltem, hogy három méterre fekszenek egymástól Szép Ernővel.
Ön itt maradt a közös házukban. Egyedül. Miért döntött így?
Zs.: Több mint negyven évet töltöttünk itt, eszembe sem jutott eladni. Mi gondoztuk a kertet, üldögéltünk a medencében, esténként a teraszon. A fűtésen ugyan spórolok, és magamat közös költségnek hívom, mert ápolom a kertet, intézem a szemetet, a ház körüli teendőket, takarítok… Amíg bírom fizikailag, nem szeretnék innen elmenni. A garázst is lezártam, ott vannak a festmények, az is, amit Agárdy Gábor festett Jóskáról. A kedvenc karosszéke viszont továbbra is itt van az asztalnál. Régen nagy vendégségek voltak nálunk, manapság csak mi, özvegyek, Hofi Géza felesége, Ildikó és Eszter, Seregi László felesége. Összejárunk, beszélgetünk. Nemrég A mi Sas Józsink címmel megjelent egy könyv Jóskáról, Ildi is írt bele. Hálás vagyok érte. Én nem bírtam, helyettem a lányunk írt.
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu
