Címlapsztori

Ilyen volt Dobó Kata és Árpa Attila ágyjelenete

Felforrósodott a hangulat Pantallóson.

Nagy sikerrel fut az RTL új napi sorozata. A Pokoli rokonok arról szól, hogy az immár lecsúszott, egykori bankárcsalád, Gubáék hogyan próbálnak visszatérni a budai elitbe. Árpa Attila és Dobó Kata alakítják a földönfutóvá lett házaspárt, akik hiába próbálnak beilleszkedni Guba Antal szülőfalujának közösségébe. Ez nemigen sikerül az alkoholon és pirulákon élő Guba Enikőnek (őt játssza Dobó Kata) sem, nem tudja megszokni a vidéki életet.

A hétfő esti epizódban azt láthattuk, hogy miközben Árpa és Dobó karakterei azt tervezgetik pár pohár bor mellett, hogyan juthatnak vissza korábbi luxuséletükhöz, intim közelségbe kerülnek egymással. Ám Pantallóson nemigen lehet magánélete az embernek: a szomszédok mazsolás süteménye és a nincstelenség is belezavar az ágyjelenetbe. Előbb Dobó Kata hátába áll bele a nyolcvanas évekbeli kanapé rugója, majd a túlzón barátkozó szomszédok teszik tönkre a romantikát.

Íme, a fotók!

Dobó Katának vélhetően nem okozott gondot az ágyjelenet, hiszen filmjeinek többségében volt már meztelenkedés. Ráadásul Árpa Attilával nem először alakítanak házaspárt. „Már sokadik alkalommal játszunk férj-feleséget, komfortosan vagyunk egymással” – árulta el a Storynak Dobó Kata.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!