Napi friss

Beteljesül a szörnyű jóslat, amit Dobó Kata kapott?

18 évesen hátborzongató dolgokat mondott neki egy jósnő.

A színésznő nem mindig hitt az ezotériában, ám tapasztalatai szerint mégis sok igazság lehet abban az évezredek alatt összegyűjtött tudásban, amelyre tudományos magyarázat a mai napig nem létezik. „18 éves lehettem, amikor jósolt nekem egy jósnő. Azt mondta, hogy nagyon gazdag, és nagyon boldogtalan leszek. Akkori eszemmel nem tartottam ezt annyira szörnyűnek – ma már homlokegyenest mást gondolok: inkább legyek szegény, mint a templom egere, de ne legyek boldogtalan. Azt is mondta, hogy soha nem fogom megtalálni a hozzám illő férfit. Ma már azt is tudom, hogy ebben tévedett” – mesélte Dobó Kata 2008-ban a Best magazinnak. Az évek során azonban a Tarot kártya, az intuíció – amit ő csak hatodik érzéknek hív – sokszor a segítségére volt.

Az asztrológusok szerint, mivel a Halak jegyében született, gazdag fantáziájú, együttérző jellem, aki menekül minden korlátozás elől. Gyakran megérzi az eseményeket, nagyszerű az intuíciója. A konfliktusokat kerüli, mert nehezen tudja megvédeni magát. Ez Kata barátai szerint mind igaz, és saját történetei is alátámasztják az asztrológus állításait. „Ha egy étteremben nem ízlik az étel, én akkor sem teszem szóvá. Ezzel nem mindenki van így, és ha az asztaltársaságból valaki visszaviteti az ételt a pincérrel, mindig nagyon kellemetlenül érzem magam. Nem szeretem a konfliktusokat – magyarázta. Problémák persze adódnak a mindennapokban, amelynek megoldására a színésznőnek különleges technikája van. – A feszültséget ki kell adnom nekem is magamból. Úgy gondolom, hogy ha az ember ezt magába fojtja, az csak további bajok okozója lehet. Ezért én otthon leülök egy üres székkel szemben, elképzelem az illetőt, ahogy a széken ül, és neki mondom el a problémáimat. Ez kicsit furcsának tűnhet, de egy kinti színésztanáromtól tanultam, és abszolút bevált, hiszen amíg kiadom magamból a bánatot, tudat alatt fel is dolgozom, így a végére megnyugszom. Ebben a technikában az is jó, hogy így nem bántok meg senkit. Az asztrológia abban segít, hogy jobban megismerjem magam. A Halakra azt is szokták mondani, hogy gyenge jegy, mert állandóan kételkedik. Mellém egy határozott, erős csillagjegyű férfi kell” – mesélte Dobó Kata.

Akkori párjáról kiderült, hogy az igen erős Kos jegyében született. „A Halakra jellemzőek még a hangulatingadozások, és ez alól én sem vagyok kivétel – folytatta a színésznő. – Egyik pillanatban még nagyon jó a kedvem, a következőben viszont már nem lehet hozzám szólni. A szüleim és a barátaim nagyon jól ismernek, és tudják, hogy mikor kell békén hagyni. Szörnyű és elviselhetetlen vagyok – nevetett Kata, akit most a Pokoli rokonokban láthatnak a nézők. – Próbálok ezen változtatni, már csak azért is, hogy ne kergessem a szeretteimet az őrületbe” – tette hozzá.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!