Több mint három éve nincs már közöttünk a francia mozi egyik kultikus alakja, Jean-Paul Belmondo 88 éves korában hunyt el. Addigra már nagyon meggyengült az egészsége, és a magány is kínozta, hiszen második feleségétől rég elvált, és későbbi belga élettársával, az egykori Playboy-modell Barbara Gandolfival is zátonyra futott a kapcsolatuk, miután kiderült, hogy a nő leginkább csak pénzszivattyúnak használta az idős sztárt. De talán jobb is, hogy Belmondónak már nem kellett végignéznie, amint a gyerekei marják egymást – ahogyan például régi cimborájának, Alain Delonnak, akinek az utolsó éveit nagyon megkeserítették az eldurvult családi viszályok. A Delon utódok esetében is az örökség és a pénz körül megy a harc a testvérek között.
Sikkasztással vádolják a fiát
Belmondónak, akinek rengeteg szeretője is volt, négy gyereke született, a legkisebb már nagypapakorában, miután betöltötte a 70-et. Az exnejével, Natty Tardivellel közös Stella a sztár halálakor lett nagykorú. Mára elmúlt 21 éves, és nemcsak szemrevaló szépséggé cseperedett, de le is diplomázott egy elit londoni egyetemen, méghozzá politológiából és üzleti menedzsmentből. Vagyis egyáltalán nem egy tizenkettő egy tucat típusú szőke cicababa, hanem okos, intelligens ifjú hölgy. Olyasvalaki, aki tudja képviselni az érdekeit, részben talán ezért is tört ki a rózsák háborúja a Belmondo famíliában. Az utóbbi időben ugyanis egymásnak esett a színész még élő három gyereke – a négy közül a legidősebb, Patricia még a kilencvenes években meghalt egy tűzvészben. Stellánál sokkal idősebb az apjuk első házasságából származó két féltestvére: a 66 esztendős Florence és a néhai filmsztárra erősen hasonlító, 61 éves Paul, aki autóversenyzőként szerzett nevet magának. A csetepaté a két lánytestvér és Paul között tört ki, előbbiek ugyanis azzal vádolják utóbbit, hogy tetemes összeget elsikkasztott a mintegy százmillió eurós apai örökségből, és elrejtett előlük olyan vagyonelemeket, amelyekről nekik is joguk lett volna tudni.
Bíróság dönt majd az ügyben
A hagyaték részét képezte Belmondo jókora vagyona mellett egy életbiztosítás, egy ingatlanos cégből származó részesedések, valamint egy, a karib-tengeri Antigua szigetén található luxusvilla. Stella és Florence azzal vádolják fiútestvérüket, hogy olyan bevételeket tett zsebre, amelyeket be kellett volna jelentenie az apjuk vagyonának részeként, ám ő eltitkolta ezeket. Vagyis szerintük örökösödési csalást követett el, a vita pedig mára bírósági üggyé fajult, 2025-ben kerülhet pont a végére. A volt autóversenyző mindenesetre az ártatlanságát hangoztatja, de újságíróknak nem volt hajlandó beszélni az ügyről. Közben a francia lapok szerint Paul és a húga, Stella között kezdettől nem volt felhőtlen a viszony, pontosabban Belmondo fia nézett a születéstől fogva ferde szemmel az új „trónkövetelőre”. Paul erre azt mondta, csupán azért nincsenek közeli testvéri viszonyban a húgával, mert túl nagy a negyven év korkülönbség. Érdekes módon ez a nővérét, Florence-t nem zavarja, ő jóban van Stellával.
A tetejébe még egy válás
Hogy a testvéri viszálynak van-e köze egy másik családi drámához, azt nem tudni, mindenesetre Paul és a felesége, Luana tavaly nyáron bejelentették, hogy 24 év után elválnak. Az asszonynak, aki korábban modell volt, majd ismert tévés szakács lett, talán túl sok volt a családi balhé… Mindenesetre állítólag nem is beszélnek a volt férjével, az ügyvédeik mellett a három fiuk közvetít közöttük. A férfi a válása és a testvéri pereskedés közepette munkafronton talált némi elégtételt. A színészként is ismert Paul legutóbb egy másik francia filmikon, Catherine Deneuve fiával, Christian Vadimmal játszott együtt a színpadon a Papasss című előadásban.
Már volt címlaplány
Stella két éve a Paris Match magazin címlapján szerepelt, és arról mesélt, milyen az élete imádott apja nélkül. Akkoriban nemcsak a gyászával kellett megküzdenie, hanem egy új országban helyt is kellett állnia távol az otthonától. „Óriási kihívás volt, hogy Londonban tanultam egy hatalmas egyetemen, ahol kezdetben senkit nem ismertem. Pont, amikor elvesztettem az édesapámat, meg kellett tanulnom teljesen önállóan élni, főzni magamra, mindent egyedül megoldani. Nehéz volt, de mindig arra gondoltam: ő sosem adná fel, bármilyen akadályt leküzdene, és ez mindig erőt adott” – mesélte a fiatal lány.
Kiemelt kép: Getty Images