Címlapsztori

Az R-GO gidáinak megvan a véleménye Szikora Robiról

Gina és Flóra ma már nemcsak kollégák, hanem barátok is. A gidaság kulissza­titkairól beszélgettünk velük.

Az R-GO zenekarnak immáron több mint negyven esztendeje bérelt helye van a hazai popzenei palettán. Ez nemcsak a frontember, Szikora Robi érdeme, hanem a vokalista lányoké is, akikből közel harminc fordult meg az évek során a csapatban.

Izgalomban nincs hiány

Ez a szám csak elsőre tűnik soknak, főleg, ha belegondolunk, hogy a gidák fiatal lányként kerültek az együttesbe, ám az idő múlásával férjhez mentek, családot alapítottak. A csikidamkirály ilyenkor válogatót tart, ahol a jelentkezőknek még fellépőruhát is kell varrniuk. Varrókészlet nélkül ugyanis el sem indulhatnak a koncertekre. „Robi már az elején felmérte, mit tudok kihozni egy-egy ruhából. A fellépőruháink olykor tényleg elszakadnak, és a helyzetet azonnal orvosolni kell – meséli Gina, aki négy éve dolgozik együtt a csikidamkirállyal. Korábban pedig programkoordinátorként, majd operatív vezetőként tevékenykedett egy cégnél. Most pedig a gidaság mellett a férjével épp a saját, egyelőre még titkos vállalkozásukat tervezgetik. – Nagyon izgalmas gidának lenni, sokszor kerülünk váratlan helyzetekbe, amiket úgy kell orvosolni, hogy a közönség semmi se érzékeljen belőle. Van olyan show-elemünk, amikor a stáb tagjai buborékot fújnak a színpadra. Ilyenkor minden elképesztően sikamlós lesz. A csúszkálásunkat korcsolyázási mozdulatokkal fedjük el, ez még látványos is. De arra is volt példa, hogy a szél felkapta a sátrunkat, ahol készülődtünk, vagy épp abban a pillanatban kerekedett vihar, ahogy a színpadra léptünk. Nemrég pedig Londonban ragadtunk, mert törölték a járatunkat.”

Flóra, a főnök és Gina a turnébuszban (Fotó: Archív)

Jól jön a forró tea

Flóra tökéletesen egyetért Ginával. „Tudnunk kell rögtönözni, két dal között pillanatok alatt átöltözni, és nem kétségbeesni, ha véletlenül felcserélődik két zene­szám. A közönség szórakozni jön a koncertekre, nekik minden körülmények között a legjobbat kell nyújtanunk – ecseteli. A lányok Robitól függetlenül is sokat ötletelnek a fellépőruháikon és a koreográfián. Ez Flórának igazán testhezálló, hisz a gidaság mellett tánctanárként dolgozik. – A végső szót mindig Robi mondja ki, de meghallgatja a véleményünket” – árulja el. A lányok azt sem rejtették véka alá, milyen főnöknek tartják Szikora Robit. „Nyilván vannak alkalmak, amelyek megkövetelik a szigorúságot, de Robi sokkal közvetlenebb, mint ahogy azt az elején gondoltam volna. Odafigyel arra, hogy nyáron elég vizet, télen forró teát kapjunk, együnk elég gyümölcsöt, egészségesen táplálkozzunk. Ha hideg van, gondoskodik takaróról, hogy ne fázzunk meg, amikor lejövünk a színpadról. Télen hősugárzó, nyáron ventilátor vár minket az öltözőben… Szóval nem szenvedünk hiányt semmiben.”

A Szikora Robiról és a gidákról készült exkluzív fotósorozatért kattintson a képgalériára!

Kislányként autogramot kért

És még nem minden! Amikor Gina tavaly hozzáment a szerelméhez, Szikora Robi úgy alakította az együttes programját, hogy aznap mindenki zavartalanul ünnepelhessen. Azt szokták mondani, ahol nők együtt dolgoznak, ott borítékolva van a feszültség, ám Gina és Flóra esetében az a boríték zárva marad. A lányok között barátság, sőt már majdnem testvéri kapcsolat alakult ki. A közös munka előtt már ismerték egymást, így az összecsiszolódás is zökkenőmentesen zajlott. Munkájukban a családjuk is támogatja őket. „Az anyukám és a nővérem igazi R‑GO-rajongók, én pedig az együttes zenéjén nőttem fel, többször voltam a koncertjükön. Valahol biztos van autogramom is Robitól” – vallja be Flóra. Ezek után könnyű elképzelni, mekkora volt az édesanyja öröme, amikor megtudta, hogy lánya is a híres csapat tagja lett.

Kiemelt kép és fotók: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!