Címlapsztori

Kefir felesége kifakadt a nőkről: „Szégyen, amit művelnek!”

Kecskés Tibor Kefir a magánéletét igyekszik a zárt ajtók mögött megélni, ám most kivételt tett, és feleségével, Mariann-nal őszintén beszéltek házasságukról.

Kecskés Tibor, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Kefir már az első randevún komolyan tervezett a szőke bombázóval, éppúgy, ahogyan Mariann, aki fülig belezúgott a népszerű énekesbe. Szerelmük azonban csak négy évvel ezután, 2013-ban teljesedett ki.

Kosarat kapott az énekes

A 45 éves énekes egy friss szakítás után ugrott fejest a találkozó­ba, ami kétségeket szült Mariannban. Nem véletlenül! „Nem tagadom, már az első randevún beleszerettem ­Tibibe, de fenntartásokkal kezeltem őt, mert nem hittem abban, hogy teljes mértékben maga mögött hagyta a múltját és végleg lezárta az előző kapcsolatát – emlékszik vissza Mihályi Mariann, aki második alkalommal már thaiföldi utazásra kapott meghívást Kefirtől, a csinos modell azonban gondolkozás nélkül visszautasította az ajánlatot. – A becsületemet sértette meg ezzel, amit semmiért és senkiért nem dobok el. Komolytalanná vált a szememben, és nem jártam messze az igazságtól. Miután kikosaraztam, a volt barátnője meglepetésből kirepült utána, és újra összejöttek.”

Hét év után házasodtak össze (Fotó: Archív)

Ám ahogyan a mondás is tartja, felmelegítve csak a töltött káposzta jó, így második nekifutásra sem tartott sokáig az énekes kapcsolata. „Ettől függetlenül tényleg komolyan gondoltam Mariann-nal, de ő nem bízott bennem. Végül évekkel később megláttam egy retró rendezvényen, ahol mi is felléptünk a V-Tech-kel. Gondolkodás nélkül odamentem hozzá, kézen fogtam és azt mondtam: ’Te vagy az új barátnőm!’ – veszi át a szót Kefir, akit az sem tántorított el, hogy Mariann-nak akkoriban vőlegénye volt, elhatározta, hogy mindenáron meghódítja a csinos modellt. – Két hónapig hívogattam, de rám se hederített, aztán megtört a jég, szakított a párjával, és adott nekem egy esélyt!”

„Tibi mellett jöttem rá, milyenek a mai nők”

De nem csak a megismerkedésük indult nehezen, a mai napig számos kihívással kell szembenézniük, ami Kefir népszerűségéből fakad. „Mariann ki nem állhatja, hogy ismert vagyok. Sokszor próbálnak belerondítani a kapcsolatunkba, szerencsére sikertelenül. Ettől függetlenül sok álmatlan éjszakát okozott mindkettőnknek, amikor különböző pletykákkal hozakodtak elő az emberek. A feleségem tudna erről mesélni…” – mondja Kefir, akinek neje nem is fogja vissza magát. „Erősen hangzik, de ez az igazság: Tibi mellett jöttem rá, hogy milyenek és mennyit érnek a mai nők – tisztelet a kevés kivételnek –, annyira pofátlanul, gerinctelenül és gátlástalanul tudnak viselkedni, hogy megáll az ember esze. Szégyen, amit művelnek! A szemem előtt próbálják meg felszedni Tibit, és nem egyszer végighallgattam olyan hazugság­áradatot, ami nagyon részletesen volt kitalálva. Aztán persze mindig kiderült, hogy nem igaz, általában ott bukott meg a sztori, hogy az ominózus nap 24 óráját együtt töltöttük. De olyan is volt, hogy az egyik fellépés alkalmával a hátam mögött egy lány ollóval levágott a hajamból egy darabot, hogy utána egy híres mágussal voodoobábut készítessen. Ezt azért már nem hagytuk szó nélkül. És ez csupán néhány példa a sok közül, amire lehetetlen felkészülni. Én sem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz ismert ember feleségének lenni, de erős vagyok, mindent megoldok, már megtanultam kezelni ezeket a helyzeteket!”

Az első ázsiai útra, amire hívta, Mariann még nem ment el, de később bepótolták (Fotó: Archív)

Nyugalmat adott nekik a házasság

Kefir többek között éppen ezt, a talpraesettséget, határozottságot szereti Mariannban. Nem hiába, hogy négy évvel ezelőtt megfogadta: örökre kitart a felesége mellett. „Mindig azt gondoltam, hogy ha majd jön az a bizonyos érzés, hogy igen, ő az, aki nélkül nem szeretnék élni, akkor meg fogom kérni a kezét, és pontosan tudni fogom, hogy jó döntést hozok. És valóban elérkezett! Hét év után éreztem azt, hogy életem végéig hozzá szeretnék tartozni. Bár lényegében semmiben nem változott a kapcsolatunk azzal, hogy házasok lettünk, a tény, hogy férj és feleség vagyunk, mindkettőnknek ad egyfajta nyugalmat” – fűzi hozzá az énekes, aki jó ideje már az apaságra, a családalapításra is készen áll.

Máté Péter nyomába ered

Vele minden jó, Vétkezz velem, Éjfél után, Ének az esőben, Nem szabad sírni… Csupán néhány örökzöld a sok közül, amik negyed évszázad után is bombabiztos sikert aratnak a V-Tech-koncerteken. „A retró örök, és remélhetőleg sosem megy ki a divatból. Szeretnék én is olyan maradandót alkotni, mint Máté Péter, akinek dalai több évtized múltán is megunhatatlanok. Életem vágya, hogy örökre fennmaradó énekessé váljak, és a dalaim generációkon átíveljenek” – mondja a frontember.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!