Címlapsztori

Kiderült, miért szakítottak a Nyerő Páros idei győztesei

Berényi Dorina és Jauri számára még csak most kezdődik a neheze.

Derült égből villámcsapásként érte a tévénézőket a hír: a Nyerő Párosban diadalmaskodó szerelmespár, Berényi Dorina és DJ Jauri már nincsenek együtt. Nem titkolják, nehéz időszak áll mögöttük. „Miután kijöttünk a villából, megszaporodtak köztünk a viták, veszekedések. És egy ponton be kellett látnunk, ez nem mehet így tovább. Mindenki megérdemli, hogy olyan társ legyen mellette, aki minden porcikájával együtt elfogadja és szereti. Ezért szakítottam” – mondta el őszintén Dorina  a Blikk Live vendégeként.

DJ Jauri és Berényi Dorina lettek idén a Nyerő Páros győztesei (Fotó: RTL)

Ebben pedig DJ Jauri, azaz Győrfi Márton is egyet értett. „Nem volt könnyű titkolni az elmúlt hetekben a szakítást, de mindenképpen el akartuk kerülni az esetleges fröcsögést. Ezért úgy döntöttünk, csak a műsor után jelentjük be. Ez lassította is a gyász időszakot, úgyhogy nekünk a neheze még csak most kezdődik. Nem könnyű ez, mert én nem csak szerelmemet, hanem a legjobb barátomat is elvesztettem a személyében” – mondta sajnálkozva Berényi Dorina.

Ennek ellenére nem látnak esélyt a békülésre „Hiszünk abban, hogy hosszú távon így lesz a legjobb. Nem valószínű, hogy újra egy pár leszünk” – mondta Jauri.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!