Címlapsztori

Többen megsértődtek, hogy nem vehettek részt az egykori exatlonos esküvőjén

Az olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó, Ungvári Miklós kalandos lánykérés után vette feleségül szerelmét, Demeter Dórát.

Eljegyzésükön egyáltalán nem Ungvári Miklós, az egykori exatlonos tervei szerint alakultak a dolgok. „Olyan volt, mintha A mi kis falunk című sorozat főszereplőjévé váltam volna – mosolyog az egykori élsportoló. – Nagyon készültem rá, sokszor elképzeltem, hogy egy meseszép tengerparton, esetleg egy nagyvárosban kerül rá sor, végül azonban Erdély mellett döntöttem, mert Dóri innen származik, és ez a szívének legkedvesebb hely a világon. Az első ­júniusi hétvégén hazalátogattunk a családjához Farkaslakára. Itt azonban családi forgatagba csöppentünk, és egész hétvégén nem akart eljönni a megfelelő pillanat, hogy feltegyem a nagy kérdést. Végül vasárnap este megkérdeztem tőle, nem akar-e hazamenni inni egy teát.”

Rúzsa Magdi segített

Miki váratlan javaslata Demeter Dórának egyáltalán nem tűnt szokatlannak. „Még ekkor sem sejtettem semmit, pedig este 11-kor ritkán teázunk – mondja nevetve a fiatal feleség. – Amikor hazamentünk, berakta Rúzsa Magdi Egyszer című számát, a dal végén pedig letérdelt, és megkérte a kezem. Mondanom sem kell, potyogtak a könnyeink, a teából pezsgő lett. A családomnak is szóltunk, és egy rögtönzött kis ünneplést tartottunk.”

Az év sztáreseménye hamarosan! Szavazz a sztárokra, és nyerj!

Az esküvő szervezésére alig három hónapjuk maradt. „Mindenképpen kora őszi esküvőt szerettünk volna. Az első dátum szeptember 7-re esett, és Mikinek nagy álma volt, hogy fogattal érkezzen meg az esküvőjére. A barátai között több fogathajó is van, csakhogy pont ezen a napon rendezték a fogathajtó-világbajnokságot Szilvásváradon, ezért áttettük a dátumot szeptember 15-re. Ezt leszámítva minden gördülékenyen ment a szervezésben: igazi csapatmunka volt. A családunk és a barátaink is rengeteget segítettek.”

Meg volt kötve a kezük

A helyszín természetesen a ceglédi dzsúdócsarnok volt. „400 fő befogadására alkalmas, így a vendéglistát nem tudtuk növelni, bármennyire is szerettük volna. Utólag hallottuk, hogy van olyan ismerősünk, aki megsértődött, amiért nem hívtuk meg, de meg volt kötve a kezünk − szabadkozik Dóra. Ettől függetlenül a nagy nap igazán felejthetetlenre ­sikerült, még ha kezdetben az égiek nem is könnyítették meg a dolgukat. – Cegléden aznap reggel szakadt az eső, Miki le akart mondani a vágyott fogatos érkezésről. Szerencsére sikerült lebeszélni róla, és végül minden nagyszerűen sikerült – meséli Dóra. – Hamisítatlan hagyományos esküvőnk volt, templomi szertartással, tyúkhúslevessel és népes vendégsereggel. Emlékszem, apukám vezetett az oltárhoz. Volt egy pillanat, amikor körülnéztem, és arra gondoltam, milyen szerencsés vagyok, amiért ilyen csodálatosra sikerült a mi nagy napunk!”

A ruha nem bírta gyűrődést

Az i-re a pontot aztán a hajnalig tartó lagzi tette fel. „A barátaim azt szokták mondani, inkább táncoljak, mint énekeljek, mert a port inkább elviselik, mint az énekhangomat – mondja nevetve Miki. – De nem vigyáztunk a hangszálakra. Több olyan pillanat is volt, amikor az egész násznép a táncparketten ropta. A barátaink felkaptak minket ,és elkezdtek dobálni, Dóri ruhája el is szakadt egy ponton, de nem számított. Fergeteges hangulat volt. Minden elképzelésünket felülmúlta az esküvőnk. Olyannyira, hogy még a köszönőajándékokat is elfelejtettük odaadni a vendégeknek, persze utólag pótoltuk – vallja be Miki. A mesebeli menyegző után már nem csak lélekben érezték magukat a felhők felett, ugyanis Santorini felé vették az irányt. – Ezt az utazást kaptuk a násznagyainktól. Jó volt a tengerparton kipihenni a fáradalmakat, ugyanakkor folyton azon kaptuk magunkat, hogy az esküvői képeket nézegetjük. Ezt a napot biztosan sosem felejtjük el” – összegzi Miki.

A fotóra kattintva galériánkban megnézheti az esküvő felejthetetlen pillanatait!

Marad a kétlakiság

Ungvári Miki feleségét, Dórit a fővárosba köti a munkája, újdonsült férjét pedig Ceglédre szólítja a kötelessége, így jelenleg kétlaki életet élnek. „A hét első napjait általában a fővárosban töltjük, a második felét pedig vidéken. Berendezkedtünk erre az életformára, jó így elmenekülni a fővárosból. De tudjuk, hogy ez az állapot csak ideig-óráig tartható, ­addig, amíg nem bővül a családunk” – mondja mosolyogva Dóra.

Kiemelt kép és fotók: Horváth Tamás

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!